Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Bár hallhattuk viccelődni azon, hogy ő bizony már csak Szinetár Dóra apukája, a ma 83 éves Szinetár Miklós életműve megkerülhetetlen a XX. századi magyar kultúrában – különösen, ami a televíziózást illeti. Hiszen ő maga a tévé; mármint az a tény, hogy 1962 óta egészen a rendszerváltozásig az egy szem magyar televízió egyik legfőbb vezetője – főrendező, művészeti vezető, elnökhelyettes – volt. Akkor, amikor egy műsort akár ötmillióan néztek. S mivel ő vitte a „kultúrvonalat”, senki sem volt nagyobb hatással az ország kultúrájára, mint ő. Mert megrendezte a Rózsa Sándort és 71 más tévéjátékot, mert létrehozta a Ki mit tud?-ot, a Karmesterversenyt, a Röpülj pávát, mert operákat tévésített. És közben harcolt a főnökeivel, közte Aczéllal – úgy, hogy szívélyes viszonyt tartott fenn vele. Ezért például sokan szapulták, hogy „Nyakában volt a partedli: a Papa kedvence”. Balról meg azon fanyalogtak: „kozmopolita, gyökértelen”. Egyik sem volt. Értékteremtő művész, kulturális menedzser, az igen. Aki, jó kapcsolatait felhasználva, elsimította a politikai balhékat, megvédte az embereit. Tette a dolgát, ahogy lehetett. A rendszerváltás után próbálták ellehetetleníteni, ehhez partnert keresve az úgynevezett jobboldali művészekben. Sinkovits Imre a fészkes fenébe küldte a nála próbálkozót...
Most, az ATV-n vetített portréfilmben barátai és volt tanítványai beszéltek róla. Egyikük azt mondja: olyan nincs, hogy valaki középen áll, de ha mégis, akkor az a Szinetár. Ha egyetlen kifejezéssel meg kéne határoznom őt, azt mondanám: polgári értelmiségi. De a legjobb fajtából. Híres pszichiáter apa, nagypolgári otthon, jó neveltetés, magas fokú komolyzenei és irodalmi műveltség. És a Madách Gimnázium, a Barcsay utcából. Osztálytársa Konrád György és Szakonyi Károly író, Hollander György, a későbbi világhírű professzor Amerikában, Charles Gati külpolitikai szakértő – nem rossz társaság…
Elnézem, ahogyan a nyolcvanon felüli, ma is igen aktív ember beszél. Sima az arca, huncutul villan a szeme, sztorizik, anekdotázik, a fejében van minden. Mesél az ötvenes évek színművészeti főiskolájáról, az iszonyúan balos tanársegédekről, a kritika-önkritika beteges gyakorlásáról. „Olyan vagy, mint Meyerhold” – vágta a fejéhez hatalmas sértésnek szánva egyik tanára, s lepleznie kellett, hogy az avantgárd orosz művészhez való hasonlítást mennyire hízelgőnek érzi. Aztán 22 évesen megrendezte az új Csárdáskirálynőt, amelyben a rettegett Honthy Hannát dirigálta. 1600-szor játszották. Előbb az Operettszínház, majd az Operaház igazgatója. Előbbi remek móka volt, az utóbbi, a „Viperaház” pedig kígyófészek. De végül itt is vastapssal búcsúztatták.
Szinetárt sokan szeretik és tisztelik. Volt tanítványai, színészei, tévés munkatársai egyöntetűen mondják: okos, bölcs, nagyon művelt, rendkívüli memóriájú ember. Sosem ordítozott, se munka, se tanítás közben. Sosem kellett félni tőle. És mindig volt egy lényeges mondata, fontos meglátása mindenki számára. Máig figyel egykori tanítványaira, megnézi rendezéseiket, szerepeiket. Kiegyensúlyozottan, aktívan, de nyugodtan éli meg az öregséget. Elhiszem neki élete fő mottóját, amit a Turandot minisztere énekel: „La vita è cosi bella!” Az élet olyan szép!
Igen, ha visszatekint rá, joggal érezheti így. Biztosan hibázott, tévedett is olykor, de nélküle más lenne például a magyar opera és operett. És persze fő műve, a Magyar Televízió. Amelynek kultúrmissziójára visszatekintve nem csak ő nosztalgiázik. Mi is.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu