Mintha a gólyák is Terikét búcsúztatnák

Négy kisgólya áll a szülők mellett a fészekben, a madárvédők a napokban gyűrűzték őket. Nagy esemény ez a Gólyafészek Óvodában, amely tíz éve viseli a nevét.

– A fészek már akkor itt volt az óvoda előtti villanyoszlopon, amikor harminchárom évvel ezelőtt Gombára kerültem – mondja Terike. – A '90-es évek végén kezdtük el a hagyományőrző, természet közeli programunkat, 2000-ben lettem az óvoda vezetője. Öt év után úgy találtuk, a gólyapár féltő gondoskodása, ahogyan a fészekben kiterjesztik a szárnyukat a fiókáik fölé, jelképezi a mi munkánkat is, így vettük fel 2005-ben a Gólyafészek Óvoda nevet.

– Milyen út vezetett idáig?

– Ceglédbercelen születtem, s lényegében óvodás korom óta óvónőnek készültem. Nagyon szerettem Ildi óvó nénit, azóta is sokat gondolok rá. Kecskeméten végeztem az óvónőképzőt, utána hét évet töltöttem Pilisen, ott ismertem meg a férjemet, aki állatorvos. Ő odavalósi, én az óvó nénije voltam a keresztfiának, így kezdődött a kapcsolat – ma két gyermekünk van és már egy unokánk is. A '80-as évek elején költöztünk Gombára, az itteni akkor átlagos óvoda volt, három csoporttal s elég kötött programmal. A néphagyományok engem mindig vonzottak, úgy éreztem, sokat adhatnak a kicsi gyereknek is, ezért elvégeztem egy néptánc-, népi játék oktatói tanfolyamot. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem – majd Szent István Egyetem – óvodája volt számomra a példa: dr. Faust Dezsőné, Erika vezetésével az ottani munka magával ragadott. A '90-es évek végén, amikor lehetőség nyílt rá, hogy több óvodai nevelési program között válasszunk, Tóthné Szegedi Judittal, aki most a helyettesem, ajánlottuk a hagyományőrzőt.

– Hogyan fogadták a kollégák, a gyerekek, a szülők az ötletet, a változást?

– A kollégák egyetértettek. Életkor szerint vegyes csoportokat alakítottunk ki, mert úgy láttuk, a kisebbek így sokat tanulhatnak a nagyobbaktól. A gyerekeknek tetszett, az idősebbek szívesen segítettek a kicsiknek, a szülők közt azonban olyan hang is hallatszott, hogy a „nagyok” visszafejlődnek, s akadt, aki megkérdezte: parasztot akarunk nevelni belőlük? Erre azt feleltük: a paraszti munka és a hagyományok megismerése szerintünk nem szégyen. Az ellenérzések aztán rövid idő alatt teljesen megszűntek, mikor látták, hogy mi történik az óvodában. Ma a szülőkkel teljes az egyetértés, hívnak bennünket szüretelni, diót, krumplit, kukoricát szedni, fosztani, morzsolni. Szedtünk marharépát is, egyik-másik akkora volt, mint egy kisebb gyerek, négyen-öten húzták, mint a mesében.

Végigjárjuk az öt csoport – Maci, Cica, Katica, Pillangó, Csigabiga – termeit: szépek, barátságosak, kedvesek. Mindenütt zajlik az élet: van mese, ének, tánc, másutt rajzolnak, a tornateremben megy a viháncolás. Gyönyörű az üde zöld udvar a játékokkal – a múlt év végén a Gólyafészek Óvoda másodszor is elnyerte a „Zöld Óvoda” címet –, van kis kert, néhány gyerek éppen ott szorgoskodik a dadus nénivel. S kapok egy CD-lemezt, melyen láthatom, mi mindent csinálnak, tanulnak a gombai ovisok egész évben, a virágültetéstől a szőlőpréselésig, a farsangifánksütéstől a húsvéti tojásfestésig. Öröm nézni a képeken – és persze a valóságban is – a boldog, kipirult arcokat.

– A mostani szülők között többen valaha az óvodásaim voltak – veszi át ismét a szót Terike. – Természetes, hogy mindent megbeszélünk. A kolléganőim közül is ketten egykori óvodásaim, Régi Rita néninek pedig ősztől várhatóan itt dolgozik majd a lánya is. Hogy miért „Régi” az anyukája? Tavaly a Csigabiga csoportban három Rita néni volt, s megkülönböztetésül lett a nevük Régi, Új és Dadus Rita néni. Az óvodánk egyébként tizenkilenc embernek ad munkát, ebből tíz az óvónő, a többség Gombán lakik. Százhuszonöt férőhelyes az ovi, most 124 gyerek jár ide.

– Nehéz a búcsú?

– Hát, nem könnyű napok ezek – néz valahová a távolba Terike, s már újra mosolyog. – De nem búcsúzom végleg, jövök mindig, ha hívnak. És hívni fognak, tudom…