Régi idők mozija

A második világháború után Balázs Béla filmrendező vetette fel, hogy érdemes lenne a filmalkotásokat gyűjteni, archiválni. 1957-ben vált önállóvá a Filmtudományi Intézet, amelynek gyűjtőkörét a kötelespéldány-rendelet szabályozta: a filmgyártó stúdióknak el kellett számolniuk a forgatókönyvekkel és a filmek egy példányával. Jelenleg 17 986 játékfilm-, 20 400 dokumentumfilm- és 8836 filmhíradó-kópiát őriz a MaNDA. De nem elég őrizni, az archívumok kapuit ki kell nyitni, hadd használják a kutatók, a filmesek és a nagyközönség is – mondja Fejes Katalin, az intézmény megbízott főigazgató-helyettese. A cél az, hogy a filmes dokumentumok, az archív híradók bekerüljenek a közoktatásba is, de ha csak civil érdeklődőként szeretném megismerni azt az évet, amikor a dédapám kitántorgott Amerikába, ebben is tudnak anyagot szolgáltatni, természetesen térítésért.

A gyűjtés és az archiválás mellett a restaurálásról is gondoskodni kell, mert a régi kópiák állásukban is romlanak. Persze pénz híján vannak, ahogy a közgyűjtemények általában. Egy film restaurálása nagyon hosszadalmas és költséges. Másrészt a helyreállítás sok egyéb szempontot is felvet. Mindig kérdés a restaurátor számára, hogy meddig nyúlhat bele a filmbe.

– Ha túl sterillé válik a feljavítás után, az hiteltelenné teszi az egészet. Például a világhírű Ének az esőben című zenés filmnek láttam egy olyan verzióját, ahol egészen harsány, élénk színekre színezték a régi kópiát, de ez zavaró, mert az eredeti sohasem volt ilyen – emlékszik vissza Fejes Katalin.

Nem az a cél, hogy tökéletes és mai legyen a kópia, hanem az a fontos, hogy megmaradjon az archív jellege. A főigazgató-helyettes filmtörténeti kuriózumokról is mesél.

– Tavaly újítottuk fel Kertész Mihály egyik nagyon korai, 1914ben készült némafilmjét, A toloncot. Az esemény igazi filmes szenzációnak számított, mivel jelenleg ez a legkorábbi Kertész-film, ami fellelhető. A film kópiája kalandos úton érkezett az archívumba. Miután a New York-i Magyar Intézetben megtalálta Cselényi László, a Duna Tv akkori elnöke, a kópiát hazahozta Magyarországra. A hajóval szállított nitrofilm a helytelen tárolás következtében kigyulladt. A nagy
nehezen eloltott kópiákat vízben ázva szállították be az intézményünkbe. Hosszas szárítás után végre meg lehetett nézni a filmet. Ekkor derült ki, hogy Kertész Mihály egyik korai filmjéről van szó. A kópia a korabeli másolás során
meghibásodott, a képkockák ugrálása miatt a film élvezhetetlenné vált. A Magyar Filmlabor restaurálta, így újra bemutathattuk, méghozzá élő szimfonikus zenekari kísérettel.

A tolonc felújítása fél évig tartott, és 14 millió forintba került. Idén Jancsó Miklós Szegénylegények című filmje készült el, ennek a költsége 22 millió forintra rúgott. A  MaNDA támogatás és pályázati pénzek nélkül nem tudná finanszírozni a mentést. A Magyar Művészeti Akadémia Szőts István két filmjének felújítását támogatta, így valósulhatott meg Az emberek a havason és az Ének a búzamezőkről teljes körű digitális restaurálása.

– Terveink között szerepel az 1934-ben forgatott Meseautó felújítása is. Az egykor hatalmas közönségsikert aratott film az angol producerek tetszését is elnyerte, és 1935-ben leforgatták a magyar forgatókönyv alapján az angol változatot.

Vajon az egykori köteles példányokon kívül lappanganak-e valahol rejtett kincsek? Van-e olyan film, amelynek tudunk a létezéséről, de nincs meg?

– Korabeli filmes folyóiratokból kitűnik, hogy milyen filmek készültek a háború előtti évtizedekben. A két világháború viharai, illetve az archiválást kevésbé fontosnak tartó megítélés miatt a némafilmgyűjteményünk hiányos. A hőskorban kevésbé törekedtek arra, hogy megőrizzék a filmtekercseket, így csak a némafilmek töredéke, úgy a tizede maradt meg. Közgyűjtemények és magánemberek egyaránt felkeresnek minket; ha filmet szeretnének átadni, örömmel vesszük ezeket. Akinek film porosodik a padlásán, ne tétovázzon!

Nem véletlenül emlegeti Fejes Katalin a padlást! A Bilicsi Tivadar és Muráti Lili főszereplésével 1943ban készült, Megálmodtalak című filmről minden adat megvolt, de elveszettnek nyilvánították. Egy napon egy Párkány melletti kis faluból keresték meg a filmintézetet azzal, hogy a padláson filmmel teli dobozt találtak. Az archívumban megvizsgálva derült ki, hogy az elveszett filmről van szó. A II. világháború idején a katonáknak vetített filmek egyike volt ez a romantikus vígjáték. A visszavonulás idején a katonák inkább elcserélték pálinkára a filmet, semhogy magukkal vigyék. Így került a film a padlásra, majd évtizedekkel később végre a méltó helyére.