Sanghaji krach

Ilyen a kínai tőzsde esete is: az ország vezetősége arra kérte a tőzsdei befektetőket, hogy őrizzék meg nyugalmukat, a részvények árának esése megállítható. Ez eddig rendben is volna, ám: az újságíróknak megtiltották, hogy a tőzsde helyzetéről írjanak, sőt azt sem szabad leírniuk, hogy a kormány megmenti a tőzsdét, az állami cégeknek pedig megtiltották, hogy részvényeket adjanak el – ezt nem éppen a Nyugalom szigetének prospektusáról másolták le.

A kínai tőzsdén lévő vállalatok négytizede részvényeinek kereskedelmét felfüggesztették. Mindenki két kézzel próbál megszabadulni a részvényeitől, veszteséggel is. Egy hónap alatt körülbelül 3000 milliárd dollárnyi pénz „égett el” a tőzsdén, azaz ennyit vesztettek értékükből a részvények – ezt forintosítani értelmetlen; körülbelül tízszer annyi, mint amennyi hitelt kapott Görögország az utóbbi öt évben.

Kínában általában belföldi részvénytulajdonosok vannak, a külföldieket nem igazán engedik a tőzsde közelébe. Ráadásul a kisemberek azok, akik rákaptak a tőzsdézésre: miután a kínai ingatlanpiac kissé visszavett a fejlődési sebességéből, az emberek részvényeket kezdtek vásárolni. Hitelből – amit sokszor a pénzpiac szürke zónájából szereztek: ebben a szektorban az államnak a megszokottnál kevesebb a befolyása. Több mint 70 millió kisbefektetőről beszélünk, akiknek jelentős része bele fog rokkanni ebbe a válsághelyzetbe.

Pesszimista elemzők máris az 1930-as évek világválságához hasonló krízist vizionálnak. Az optimisták szerint Kínának megvannak a forrásai ahhoz, hogy országos szinten megoldják e pénzügyi problémát. És valóban, az állami beavatkozásnak köszönhetően a hét elején már emelkedőben voltak a kínai tőzsdék – az optimistákra érdemes fogadni. Csak az a kérdés, hogy a sok millió eladósodott kínai kisember mit fog tenni.