Tovatűnt hippivilág

„Ez a Hair nem az a Hair!” – olvashattuk lépten-nyomon a bemutató előtt hetekkel, hónapokkal. Hogy semmiképpen ne érje csalódás a nézőt, még a színpadon is a szánkba rágják a szereplők: ne a filmet várjuk, úgyse azt kapjuk. Megjegyzendő, hogy az eredeti darabbal nincs könnyű dolga a színházi rendezőnek. A történet töredezett, a jelenetek csak lazán kapcsolódnak egymáshoz, a színészek ki-be ugrálnak szerepeikből. De nem csak ezért nehéz ma Magyarországon a Hairt bemutatni: a hippik világa már a múlté, lázadásuk eszközei mostanra természetessé váltak, a vietnami háborúnál időszerűbb világpolitikai összecsapásokat is találunk. Az aktualizáción azonban könnyű elcsúszni, ezt érezhettük többször a Hair esetében is. A darab első tíz-tizenöt percét uraló kiszólások, a belpolitikára, a problémákra utalások időnként erőltetettnek tűnnek, a néző határozott érzése: a kevesebb több lett volna.

Kár, mert a darab egyéb részei kifejezetten szórakoztatóak. Az abszurd történeteken sokat nevetünk, a dalok jól szólnak, a mondanivaló is „átjön”.

A fiatal színészek kitettek magukért. Szabó Kimmel Tamás hiteles Bergerként irányítja a csapatot, Mátyássy Bence jól alakítja a mindenhonnan kilógó Claude-ot.

Ám a legjobbak a női szereplők: Radnay Csilla Sheilaként, Lovas Rozi Jeannie-ként emlékezetes. Nem csak főszerepükben jók, de ha a darab úgy kívánja, idős konzervatív asszonyként, középosztálybeli anyaként is maradandó élményt nyújtanak. Nagy Dániel Viktor pedig a vállaltan meleg Woofként és a könyörtelen őrmesterként is uralja a színpadot. Az Orlai Produkció előadásához az eredeti szövegeket Závada Péter fordította újra – igen jól.

Vegyes érzelmekkel álltunk fel a székből: bár akadnak hibái, alapvetően jó darab a Hair. Többet nyújt egy könnyed nyáresti musicalnél.