'Hogyan lehetséges ez az állapot ma Magyarországon?'

Gresa István, Fonyód:
Olvastam Hardi Péter Akik naponta egyszer jóllaknak című riportját a június 12-i számban. Gratulálok a szerzőnek, hogy ilyen alapos, mélyreható kórrajzot készített Somogyországnak erről a területéről, de úgy gondolom, ez általában is jellemző hazánk kistelepüléseire. Mint Somogyország szülöttje elérzékenyültem, amikor a riportot olvastam, és feltettem magamnak a kérdést: hogyan lehetséges ez az állapot ma Magyarországon? Szomorú és lehangoló: a rendszerváltozás óta eltelt 25 év nem volt elég ahhoz, hogy ez a siralmas kép megváltozzon. Úton-útfélen azt halljuk, hogy – a kormány szerint – Magyarország jobban teljesít, de a kistelepüléseken ennek nem sok jelét látni. A fő okot én abban látom, hogy a rendszerváltást követően sajnos felszámolták a jól működő állami gazdaságokat, termelőszövetkezeteket, feldolgozó üzemeket, s helyettük a kis falvakban nem teremtettek munkahelyet. A vidéken élő kisember lába alól kihúzták a talajt, a minimális életfeltételek sincsenek – főleg a fiatalok számára – biztosítva, állattartásra is alig van lehetőség. Az idősebb korosztály pedig a kis nyugdíjából vegetál. Halálukkal legtöbbször üresen maradnak és tönkremennek a házak, egy részük előbb-utóbb összedől, mert a fiatalok elmennek – miért is maradnának? Kis faluban születtem, ahol annak idején még villany sem volt, de volt élet, senki nem halt éhen, nem fagyott meg, még a koldus is megélt. Hol vagyunk ettől ma, 2015- ben? Jó lenne, ha az ország vezetői nemcsak beszélnének, hanem valóban megismernék a kis falvak helyzetét. Ehhez persze gyakrabban kéne elmenniük oda – és nemcsak ünnepelni, hanem a hétköznapokon, akár „álruhában”, mint Mátyás király. Mert, József Attila szavaival élve: „Aki szegény, az a legszegényebb...” És ezt a mélységes, feneketlen szegénységet látni kell!