Heverő Bölény a tipiben

Dunaharaszti szülötte, Baktay Ervin India iránti szerelme közismert. Ezt leginkább annak köszönheti, hogy nővére férje indiai főnemes volt, kinek révén elmélyülhetett a hinduizmusban, és az 1920-as években többször is megfordulhatott a távoli országban. Maharadzsáknál vállalt portréfestést, hogy fizetségéből végigjárhassa Kőrösi Csoma Sándor hajdani útját. Ami nem volt nehézségektől mentes, hiszen maláriától, tífusztól legyengülve, balesetben megsérült csigolyával lovagolt keresztül a kietlen vidéken. Műfordítói munkássága során az indiai irodalom remekműveit ültette át magyar nyelvre, köztük a „szerelem tankönyvét”, a Káma-szútrát. Maga is lenyűgöző stílusban írt, úti élményeit A világ tetején címmel adta ki, átfogó művészettörténeti remeke az India művészete, de nagy sikert aratott asztrológiai munkájával, A csillagfejtés könyvével vagy ifjúsági regényeivel is. A vérbeli ismeretterjesztő tudós 1946-tól ’58-ig a budapesti Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum indiai gyűjteményét gondozta.

Baktayról talán kevesen tudják, hogy India mellett rajongott a vadnyugatért is. De nemcsak ő, hanem azok a barátai is, akikkel Münchenben Hollósy Simonnál tanult festészetet. A bohém fiatalok hazatértük után együtt maradtak és keresték a szórakozás emelkedettebb formáit. Akkoriban kezdtek elterjedni az amerikai westernfilmek, külföldi kapcsolatok révén pedig hozzá lehetett jutni a The West könyvsorozat regényeihez. Nos, ez a különleges témavilág Baktayékat is megérintette, 1924-ben elhatározták, hogy műtermükben vadnyugati Saloont rendeznek be, ahol Wild West Zree Meetinget tartanak. Vállalásukat halálosan komolyan vették, az utolsó részletig élethűen idézték meg a vadnyugati hangulatot. Stílusos meghívót nyomtattak a vendégeknek, mindenki csak korabeli ruházatban és felszerelésben jelenhetett meg. Baktay Ervin volt Mr. Hooligan Bucktye, a város seriffje, a díszlettervező Básthy István Stephen B. Long városi marsall, a festőművész Haranglábi Nemes József Joe Bellstand, a halászati felügyelő Walleshausen Ernő pedig Üreg Halászsas nagyfőnök. A szerepkönyv szerint a férfiakból aranyásók, cowboyok, a hölgyekből dámák, rosszlányok lettek. Nagyon élvezték az „átlényegülést”, olyannyira, hogy a civil életben is vadnyugati nevükön szólították egymást, és ha valaki ezt elmulasztotta, az felért egy sértéssel.

Mivel ezek a találkozók télen zajlottak, egy idő után azon törték a fejüket, mihez kezdhetnének a nyári hónapokban. Vadnyugati városuk és törzsük volt, szerveződjék hát hozzá a szabad ég alatt egy indián tábor. Baktay Ervin korábban már tanulmányozta az észak-amerikai indiánok életformáját, nem volt kérdés számára, hogy ezt a fajta romantikát társaival együtt is szeretné megélni. Az első indián tábort 1931-ben Zebegényben építették fel, amely nemcsak Magyarországon, hanem Európában is egyedülállónak számított. A dunai indiánok törzsfőnöke Heverő Bölény, vagyis Baktay lett, barátai pedig Bozontos Farkas, Szürke Sólyom, Vörös Jávorszarvas, Nyílhegy, Sastoll, Kis Hörcsög, Öreg Halászsas, Fekete Láb, Kacagó Víz, Csillagtáncos, Makka néven követték a „nagy játékban”.

A törzs tagjai indián motívumokkal díszített tipikben (sátrakban) laktak, szabad tűzön főztek. Díszes ruháikat is maguk készítették. Szigorú szabályaik közé tartozott egyebek között a tagfelvétel, a „harcos” avatása, az ünnepi szertartás. Csodálatos tollkoronájuk lényegében huszonnégy összefűzött „érdemrendből” alakult ki, kisebb-nagyobb eredményeiket „tett” vagy „nagytett” tollal jutalmazták. Ahogyan az igazi indiánoknak, így Baktayéknak is nélkülözhetetlen közlekedési és szállítóeszközük volt a kenu, amelyet kezdetben csónaképítővel készíttettek, 1947-től viszont már saját kezűleg állították össze hajlított lécekből, vászonborítással. Portyáztak a Dunakanyar akkor még érintetlen szigetvilágában, íjászversenyeket rendeztek, beleélhették magukat az indiánok– fehérek csatáiba, tarka lovakon lovagoltak, esténként tábortűz köré gyűltek és ősi indián dalokat énekeltek, sőt még egy feliratos némafilmet is forgattak. Ez a western életforma valódi kikapcsolódást jelentett a városi alkotó emberek számára.

Aztán változtak a paradicsomi állapotok: a második világháború után a Kismarosi-szigetet sűrűn beültette nyárfával az erdőgazdaság, a dunai indiánoknak menniük kellett. A Kisoroszihoz tartozó szigeteken kötöttek ki, ahol végleges hagyományt teremtve továbbra is háborítatlan környezetben táborozhattak, újabb és újabb résztvevőkkel. Baktay Ervin munkássága ekkorra már Amerikában is ismert volt, hiszen újságcikkek jelentek meg róla és törzséről. Ennek hozományaként még 1937-ben felvette tagjai közé az Amerikai Indián Szövetség, és tiszteletbeli főnökké (szacsemmé) választották. Magyarországon is megbecsülés övezi a híres tudós majd’ négy évtizedig tartó tevékenykedését, hiszen mindmáig akadnak követői – hogy csak a bakonyi indián tábort említsük, ahová Cseh Tamás előadóművész is tartozott.

Baktay barátja, Lorencz József, alias Sastoll 1998-ban Kisorosziban megalapította a Baktay Ervin Indián-Cowboy Múzeumot, ahol az időközben eltávozott alapító játékosok tárgyai, eredeti ruhái kaptak helyet azzal a céllal, hogy az értékes anyagot megóvják az enyészettől. Amikor a gyűjtemény sorsa veszélybe került, a tudós szülővárosa, Dunaharaszti befogadta, így 2013 óta a Helytörténeti Emléktár épületében idézhető fel a hajdani westernjátékok és dunai indián táborok hangulata.