Jogi esetek: Kisemmizett örökös

A közeli hozzátartozók közötti tartási szerződés azért problematikus, mert elvileg a gyereknek van bizonyos mértékű tartási kötelezettsége a szülővel szemben, s ez vélelmezetten ingyenes – vagyis ezért, ha a körülményekből más nem következik, nem jár semmi. Csakhogy a körülményekből általában valami más következik: a tipikus helyzet az, hogy a szülő tartása és gondozása az egyik gyerekre marad, és a bírósági gyakorlat elfogadja, hogy ezt a szülő honorálni kívánja.

Ennek azonban van egy másik oldala is, mivel a tartási szerződés lényege, hogy az idős ember a tulajdonáról még életében rendelkezik – ezzel tulajdonképpen megkerüli az öröklést. Ha végrendeletet írna, akkor halála utána az öröklési szabályok szerint a kötelesrész – a törvényes örökrész fele – a többi gyerekre szállna, vagyis nem az egész vagyon jutna annak a leszármazottnak, aki gondozta az örökhagyót. Ezt öröklés esetén csak azzal lehetne megakadályozni, ha az örökhagyó a többi örököst kitagadná – de ennek olyan komoly törvényi feltételei vannak, melyek jellemzően nem teljesülnek. Ezért választják azt a megoldást, hogy tartási szerződést kötnek azzal az örökössel, akire a vagyont szeretnék hagyni, ami így az eltartóra száll.

Ennek a megoldásnak a szenvedő alanya – az örökrész nélkül maradt örökös – egy dolgot tehet: megtámadhatja az eltartási szerződést. Akkor járhat sikerrel, ha a szerződés nem valós, pusztán azért köttetett, hogy őt a kötelesrésztől elüssék. Vagyis a fő kérdés az, hogy az eltartó valóban gondozta, eltartotta-e a szülőt, tehát teljesült-e, amiért a szülő megkötötte a szerződést. Az is számít, ha létező helyzet jutalmazásáról van szó: például ha az egyik gyerek érdemben nem tud részt venni a szülő gondozásában, így minden a másikra hárul, akkor a tartási-gondozási szerződéssel ennek a helyzetnek adnak jogi formát, hogy a vagyon az idős szülő támaszául szolgáló gyerekére szálljon.