Jogi esetek: Körülményes bizonyítás

A társasház képviselője azzal védekezett, hogy a férfi nem ott, nem akkor vagy nem azért esett el, ahogyan állítja.

A felperes elsősorban tanúvallomásokkal tudta bizonyítani az állításait, de a tanúk jellemzően a munkatársai és az ismerősei voltak. Egyik munkatársa elmondta, hogy valóban visszakísérte a felperest a baleset helyszínére, ott megtalálták a mobiltelefont. Egy másik tanú azt mondta, hogy később ő is megcsúszott ugyanott, ezért bement szólni a közeli szolárium alkalmazottainak, hogy takarítsák le a járdát.

A társasház képviselője szerint az adott reggelen már nulla fok fölött volt a hőmérséklet, friss hó pedig napok óta nem esett, vagyis az adott szakaszon nem lehetett jég. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a tanúk elfogultak a felperes irányában, hiszen valamennyien az ismerősei vagy a munkatársai. Ráadásul ellentmondásosan adják elő a történteket: például az a kolléga, akivel a telefonért ment vissza a felperes, nem is emlékszik jegesedésre a helyszínen. Maga a felperes azonban mindig egyformán mesélte el, mi történt.

A bíróságnak azt kellett eldöntenie, hogy hisz-e a tanúvallomásoknak. Azt viszonylag hamar leszögezte, hogy azért, mert valamennyi tanú a felperes ismerőse vagy munkatársa, még nem biztos, hogy elfogultak. Az is természetes, hogy elbeszéléseik között akadnak apróbb eltérések, hiszen ilyen időtávban nem emlékezhetnek pontosan mindenre – éppen az ellenkezője utalna arra, hogy összebeszéltek a felperessel. A szakértők azt is kifejtették, hogy a fagypont felett fél fokkal még lehetséges, hogy fagyott a járda. Tehát a felperes bizonyította, hogy a társasház járdáján esett el – a társasház akkor menthette volna ki magát a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy mindennap ellenőrizte és takarította a járdát. Mivel ez nem így volt, ezért a társasháznak kártérítést kellett fizetnie.