Vadászok réme

Riasztó hangja, amivel a vadra leső vadászokat is „leleplezi”, erős, recsegő má-tyás! kiáltás, innen ered másik neve, a mátyásmadár. Mindenütt előfordul, ahol erdőket, ligeteket talál, de legszívesebben a nagyobb, összefüggő tölgyesekben, bükkösökben tanyázik. Minthogy az élettere szűkül, kóborló kis csapatai a városi parkokban is feltűnnek telente, noha eredendően félénk és óvatos madár.

A legkisebb varjúféle, de a legragyogóbb öltözettel. Tolla rózsaszínben játszó világosbarna, feketés szárnyán szembetűnő bélyeg a fekete vonalas égszínkék szárnytükör. (E szép fedőtollakat a vadászok szívesen használják kalapdísznek.) Galylyakból, gyökerekből álló, száraz fűvel bélelt fészkét áprilisban készíti, ebbe érkezik az 5-6 szajkótojás. A párok csak a költési szezonra fogadnak hűséget, a szaporulat fölnevelése után elválnak útjaik.

Fiókáikat mindenekelőtt rovarokkal, hernyókkal táplálják, de ha madárfészekbe botlanak, könyörtelenül kirabolják. Ez nagyon nem szép tőlük, de elenyésző ahhoz a haszonhoz képest, amit a lomberdőket károsító rovarok pusztításával hajtanak. Ráadásul – mintegy önkéntesként – a szajkó még a tölgyerdő fenntartásában is részt vállal oly módon, hogy ősszel az érett makkot begyűjti, melyeket – téli táplálékként – a legkülönbözőbb helyeken rejt el az erdőben. Ezek többségéről persze megfeledkezik, így a makk kikel, s gyarapodik a tölgyes.