Jönnek az egerek!

Ahol az asztalról lehulló morzsára lelhet, ott mindenütt jelen van a világon. Csupán az Északi- és a Déli-sark kivétel, illetve néhány esőerdő borította terület, ahol az ember se jár. Úgy is tartják, hogy a házi egér az ember után a második legnagyobb egyedszámú emlős a Föld kerekén. Ebben kiváló alkalmazkodóképességének is oroszlánrésze van, hiszen napjainkban már nemcsak a pincék, kamrák, padlások lakója, hanem ott cikázik a nagy áruházláncok gondolái között éppúgy, mint a hűtött tárolókban. (Ez utóbbiakban – vastag téli bundát növesztve – a mínusz 7 fokos hőmérsékletet is elviseli, sőt szaporodásra képes.) Jól úszik, ügyesen mászik, gyorsan fut, a farkával pedig akrobata módra egyensúlyoz, ha például kötélen kell függeszkednie. A látása gyönge, azonban a szaglása kiváló: szag útján keresi a táplálékot, illetve deríti fel egértársait. Jó a füle is: a cincogás az egymás közötti kommunikáció eszköze. Igen szapora, ideális körülmények között (ha van elegendő táplálék és viszonylagos háborítatlanságban élhet) ötszörhatszor is ellik évente, alkalmanként 8-10 utódot hozva a világra. Labdaszerű fészkét, melyet papírdarabokkal, rongyfoszlányokkal bélel, farakásban, az épületek falában vagy azok tövében alakítja ki. Az újszülöttek igen gyorsan fejlődnek: kéthetesen már szőrösek, látnak, hallanak, 6-10 hetes korukra pedig ivaréretté válnak. 

Elsősorban magvakat, gabonaféléket fogyaszt, de szívesen majszolja a szalonnát, csokoládét is. Terménytárolókban károsítja a göngyöleget, a házban megrághatja az elektromos vezetéket, a számítástechnikai eszközöket is. Amilyen hatásosan zárjuk előle a terményeket, úgy remélhetjük, hogy önszántából hátat fordít nekünk. Mert egyébként – éppen kiváló alkalmazkodóképessége és rendkívüli óvatossága miatt – nagyon nehéz megszabadulni tőle.