Jurtája mélyén, lábát maga alá húzva mesél Szellemvölgy táltosa

Az ebek után a mangalicák következnek, majd a kétlábú tollasok, ludak, tyúkok, kakasok, és enni kapnak a lovak, valamint az öthektáros telek határában portyázó vaddisznók is. Merthogy adnod kell, hogy elvehess; és ültess, hogy szüretelhess. Ez a természet rendje, magyarázza Tóth Tibor táltos.

És itt meg kell állnunk egy pillanatra. Mert mi az, hogy táltos? Persze, benne van a lexikonban: a magyar ősvallás főpapja, gyógyító, tanító, a nemzettudat fenntartója, a magyar népi hitvilág természetfeletti erejű személye.

De az már nincsen benne a köztudatban, pláne nem az alkotmányban, sem a felekezetekről szóló állami szabályozásban, hogy egyháza volna a magyar ősvallásnak, arról pedig még kevesebbet tudni, milyen is ez a vallás. Mindezek ellenére táltosok mai is élnek köztünk, lehetnek ezren is, őrzők, regölők, gyógyítók és tanítók, sőt ámítók is; s még gyülekezetük is van, nem is egy, egyházuk is, ősmagyar vagy éppen tradicionális. Úgy működnek, mint egy rend, titkos társaság, pedig nem is rejtőzködnek annyira. Igaz, mind közül csak alig kéttucatnyian élnek úgy, mint az egykori táltosok: közel a természethez, növényekhez, állatokhoz, istenekhez, szellemvilághoz.

Kanyargós útról nyílik Tóth Tibor portájának kapuja. A táltos úgy választotta a Gödöllői- dombságban lévő földjét, a Szellemvölgyet és a rajta álló, vályogból tapasztott házát, hogy a lehető legtávolabb kerüljön a társadalmi zajtól. A közmű messzire elkerüli, saját kutat fúrt a mélybe, konyhakertje pedig annyi zöldséget és gyümölcsöt termel, amennyivel a tél is átvészelhető.

A birtok megadja a mindennapi rutint, tennivaló mindig akad növénnyel, állattal, a föld viszont, cserébe, nyolcvanöt százalékban eltartja a háromfős családot.

Ha nincsen rajta táltosruha, Tóth Tibor éppen úgy néz ki, mint bárki közülünk. Csak a derekáig érő, hosszú, fejtetőn összefogott haja miatt tűnik másnak, de azt mondja, őseink  is így hordták. Lábán viszont gumicsizma, azzal járja birtokát. Miután megetette az állatokat, és Hadúr is jóllakottan hever a földön, a táltos elvonul töltekezni reggeli előtt.

A Szellemvölgy nagyrétjét úgy alakította ki, hogy az egyben hitvilágának megmutat kozása legyen: egyetlen, ellipszis alakú hun szertérré változtatta. A táltosok ugyanis úgy tartják, hogy a világ az egyetemes törvény szerint működik, amelyben minden mindennel összefügg. Szavuk is van erre: szer. Vagyis törvény. Így a hitük rendszere nem más, mint a rend törvénye, amely az Atya, az Anya és a Gyermek egységén alapszik. Az Atya a Nap, az Anya a Föld vagy a Hold, a gyermek pedig maga az Ember. Ezek viszonya határozza meg földi létünket, a férfi és női energiák egymásra hatása.

A nagyrétet is másként hívják: szertér. Vagyis a törvény tere. Ellipszis alakú, külső ívét huszonnégy kő jelzi, minden kő egy-egy jurta helyét jelöli. A kövek által kijelölt belső íven faoszlopok állnak, rájuk Nimród király életének legfontosabb állomásait faragták a Kárpát-medence minden tájáról érkezett szobrászművészek. Minden oszlop egyben a magyar történelem egy-egy fontos alakjának tettét is megörökíti. Az oszlopok tetejére csillagképek ábrázatai kerültek, amelyek azt az égboltot mutatják, amilyennek a világ látszik június 18-án, 10 óra 6 perckor, Nimród születésének pillanatában. A titokzatos magyar ősvallás hívői szerint a szertér szent hely, közepére állva teljesülnek a szívből jövő kívánságok.

S hogy miért éppen Nimród? A táltos szerint ő az egyik legfontosabb ősünk, Hunor és Magor apja.

Ködös a reggel a Szellemvölgyben, lustán kúszik a nap az égre. Csupán egyetlen jurta áll a réten, a Tudó Emberek Iskolájának nemzetségéé. Ilyenkor, késő ősszel, télen visszavonul birtokára a többi nemzetség – lovas íjászok, ötvösmesterek, fafaragók vagy éppen gyógyítók –, itt csak a táltos jurtája áll egész évben.

Lakhatna is benne, Mongóliából hozatta, díszes példány, nemezfalú, rácsos oldalfallal, kályhafűtéssel, de a vályogház kényelmesebb, másrészt ide legalább elvonulhat elmélkedni. A sátor mélyén, lábát maga alá húzva mesél arról, hogyan felejtette el, hogyan hagyta hátra a magyarság saját hagyományait. Mert bár mindig is voltak olyanok, akik próbálták őrizni vagy ápolni azokat, de ahogyan fogalmaz: „Őrizni a tüzet kell, ápolni a beteget; a hagyományt meg éltetni kell, megélni.”

A táltos nem kéri, nem is várja el, hogy bárki higgyen abban, amiben ő megtalálta földi világának értelmét. Viszont szívesen megmutatja bárkinek, milyen az út, amin jár.

Azt sem szégyelli, hogy az mindjárt töréssel kezdődött. Tizenhét évesen egy sikertelen öngyilkossági kísérletet követően túlélt egy balesetet is, majd megtapasztalva a halál közelségét, észrevette, másként viselkedik, s másként a tárgyak is a közelében: egy 16,5 kilogrammos súly például úgy tapadt álló helyzetben a mellkasára, mintha csak odaragasztották volna, tenyeréből pedig olyan forróság árad a mai napig, mintha csak kemencét érintenénk. Több csonttal született, mint az átlagember, csigolyanyúlványainak száma eltér az átlagtól.

Ettől, persze, aligha lehetne táltos. Az átlagtól eltérő érzékelési és észlelési tulajdonságai miatt azonban elhatározta, addig tanul, amíg el nem jut arra a szintre, hogy maga is taníthasson. Tanult csontkovácsolást, meditációt, energetizálást, masszírozást, a hajdúszoboszlói kormányüdülődben minisztereket masszírozott, 2004. december 5-én pedig megalapította a Tudó Emberek Iskoláját, ahol csupa olyan dolgokról beszél (energetizálás, révülés, mágia, szellemtan, tudatos álmodás), amitől minden szkeptikus a szívéhez kap, és el nem ítélhető módon bizonyításért kiált... Tíz év alatt több mint kétezer tanítványt vonzott az ismeretlen megismerése.

A bőséges reggeli – szalonna, sonka, kolbász, mind saját vágás és töltés – után rendbe teszi portáját a táltos, majd az ebédre feltálalt sült nyúl elfogyasztása után irány a főváros, a rendelő. Persze, egyetlen táltos sem nyithat csak úgy rendelőt, ahol energiát ad másoknak, egyensúlyba teszi a kimozdult dolgokat, helyre rak elmozdult ízületeket és csontokat.

Úgyhogy a táltos kijárta az egyik államilag is elismert gyógymasszőriskolát és számos természetgyógyász szakot.

A táltos polgári lakásból alakított át rendelőjébe időpontra érkeznek a betegek. Van olyan, akinek a lába fáj, másnak tartási hibái okoznak gondokat. És érkezik egy orvos is, végső elkeseredésében, és nem érti, hogyan lehetséges ez. Édesanyját hozta ide, mert tudós kollégái azt mondták, nem tudják megmenteni az idős hölgy látását. Áll az orvos széttárt karral, mert nem érti, nem talál magyarázatot arra, hogyan gyógyulhat az édesanyja a táltos kezének hőjétől. „Ne kérdezze, mert nem tudom a választ. Csak látom, hogy működik”, mondja búcsúzóul.

Akad olyan nyugdíjas, aki csak egy fürt szőlőt ad fizetségül, egy másik pedig süteményt süt. „Ahogyan a régi időkben, amikor négy-öt falu tartott el egy táltost”, mondja Tóth Tibor, aki egy időben ugyan tehetősnek számított, mégis eladott mindent, amire irigy szemmel néztek az emberek. Az anyagi világ ugyanis éppen attól fosztotta meg, amihez közel kellett volna kerülnie. A Szellemvölgy táltosa rájött, csak akkor juthat előrébb, ha hátralép. Ezért is tér haza mindennap jurtavilágába, ezért él elvonultan, és utazik el minden héten egyszer valamelyik városba, hogy továbbadja tapasztalatait és tudását.

Az önmagára fordított időben pedig elmélkedik a világ dolgairól, és próbál megbékélni azzal, amin nem lehet változtatni, és formálja azt, amin talán mégis: önmagát. Este pedig megeteti a kutyákat, hogy legyen, aki megvédi a tyúkokat a rókától. Majd nyugovóra tér, hogy aztán együtt kelhessen a Nappal.