Villon-lovag hagyatéka

Tolongásra számítottam, ezért korán érkezem a Pintér Galériába. Ehelyett negyedórával az árverés kezdete előtt is nyugodtan bogarászhatom Faludy utolsó jegyzetfüzetét az üvegajtós szekrény mögött – a 96 éves korában, 2006-ban elhunyt költőfejedelem írása hullámzó és nehezen olvasható. A meghívóban beharangozott „hazai irodalmi, közéleti és képzőművészeti élet neves képviselői” távol maradtak, a gyér létszámú közönség többsége pedig a szomszédos helyiségben, már a helyén ülve hangol a 113 tételből álló „üzletre”.

Sötét kabátba burkolózó nő áll meg mellettem. Alig ismerek rá az özvegyre. Hiába a smink, nem fedi el: az elmúlt majd’ egy évtized viszontagságai mély nyomot hagytak Faludy Fannyn. Nemigen emlékeztet arra a huszonéves fiatal lányra, aki a 65 évnyi korkülönbség dacára hozzáment a XX. század talán legkalandosabb sorsú magyar költőjéhez, és aki közös erotikus fotósorozatukkal is megbotránkoztatta az embereket.

A szomorúságát sem tudja leplezni.

Egy fotós ugrik hozzá. Leülteti a kanapéra, a kiállított Faludy-tárgyak közé. Elégedetlen lehet a kompozícióval, mert az asszony ölébe nyom egy plüssrókát. Emlékszem a cédulára: Faludy Gyurka a „Fogadj örökbe!” állatot a kanapéján tartotta, közösen kapták nászajándékba. Fanny feszeng, pont úgy, mint aki ma este egy kicsit kiárusítja az életét. A mosoly nagyon erőltetettre sikeredik. Végre kattan a masina, és menekülőre foghatja.

Hálás a tekintete, amikor megsimogatom a karját.

– Ismerjük egymást?! – kérdezi zavartan. Nemet intek, mégsem lép tovább. – Minden tárgyhoz kötődöm, velük éltem. Nehezen válok meg minden darabtól, de már elengedtem őket. Ezek csak tárgyak. Ami igazán fontos, sosem vehetik el tőlem. Az emlékeimet.

Aztán visszazökken a rögvalóságba, és már „hivatalosan” folytatja: azt reméli, hogy az aukció bevételeiből rendezni tudja a hagyatékot kezelő alapítvány anyagi helyzetét, és végre méltó körülmények közé kerülhet a páratlan örökség megmaradó része, az bemutatható és kutatható lesz.

Ugyanis kilenc évvel a Villon-lovagként is emlegetett költő-műfordító halála után még mindig rendezetlen a hagyaték sorsa. A magyar állam nem mutatott érdeklődést az örökség iránt, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) pedig a telítettsége miatt nem tudta vállalni a teljes gondozását, feldolgozását. Ezért az özvegy egyedül, állami támogatás nélkül hozta létre a Faludy György Irodalmi és Művészeti Alapítványt. Fanny egy sokszínű emlékmúzeum-galéria-kávézóról ábrándozott, e célra 2008-ban kibérelt a IX. kerületi önkormányzattól a Ferenc téren egy 170 négyzetméteres romos helyiséget, valamint a hozzátartozó pincét a tárolásra – ám az elmúlt években nem fizetett semmilyen bérleti díjat. Az özvegy állítólag számlákkal tudja bizonyítani: 12 millió forintot költött a felújításra (ami minden pénzét elvitte), de ezt az önkormányzat nem számítja be a tartozásával szemben. Az ügy megegyezés híján végül bíróságra került, amely elismerte a kerület követelését. A bérletidíj-tartozás a késedelmi kamatokkal és az ügyvédi díjjal együtt mára kb. 11 milliósra nőtt.

Az özvegynek ezután ki kellett költöztetnie a hagyatékot a ferencvárosi helyiségből, és a 40 négyzetméteres panellakásában zsúfolta össze. Az alapítvány tartozásának rendezésére nem látott más megoldást, mint hogy árverésen értékesítse a költő hagyatékának egy részét. Faludy még életében gyűjteményének több ezer értékes kötetét a Széchényi könyvtárnak ajándékozta, de személyes tárgyait a feleségére hagyta.

Ezekből kerül kalapács alá 113 tétel. Kiadatlan erotikus és más témájú versek kéziratai, jegyzetfüzetek, levelek, okmányok, fotók, dedikált képzőművészeti alkotások, kitüntetések. A fekete zakója, amelyben a 85. születésnapját ünnepelte, és ebben kérte meg Fanny kezét. Az öve, amit a Playboy-fotózáson is viselt. A szőnyege, amelyen Göncz Árpád is lépkedett. És a plüssróka is.

A licitek ötezer és másfél millió forint közötti összegről indulnak. Ritkán és mérsékelt lelkesedéssel emelkednek a tárcsák. A résztvevők inkább az olcsóbb tárgyakra hajtanak, 100 ezer forint felett nem is zajlik licitháború. Kisebb csatározást ér a költő kedvenc díszdobozos sakkkészlete, amely a 40 ezres kikiáltási árról 70 ezres vételárig kúszik fel; a Kass János által készített kerámiafej ugyanilyen „íven” kel el. A kék sétaesernyő „dupla pénzt” hoz: 10 helyett 20 ezret (a hölgy a PIM nevében licitált rá és hozta el, akárcsak a régi szamovárt, úgyhogy ezeket majd kiállításon viszontláthatjuk).

Mintha megélénkülne az érdeklődés. Az 1995-ben kiadott útlevele 70 helyett 95 ezerért megy el. Az árverés leghevesebb küzdelme a kanadai bevándorlási azonosítókártyáért folyik, a kiinduló 10 ezer helyett 42 ezer forinton ütik le. Faludy először a náci uralom elől menekült el, másodszor az 1956-os forradalom idején. „Én soha nem kívántam elhagyni Magyarországot, akkor mentem el, amikor nem lehetett itt maradni” – nyilatkozta a költő a kilencvenes években. És mihelyt lehetett, visszajött: 1946 elején és 1989-ben.

Menet közben kiderül: két tárgy védetté nyilvánítását elindította az egyik hazai közgyűjtemény. Ez azt jelenti, hogy az Ámírhoz/Ámírral kapcsolatos erotikus versek egyik kiadatlan kötetét (300 ezer) és a korai erotikus verseket tartalmazó, dedikált kiadatlan kötetet (500 ezer) az új tulajdonosa nem viheti ki Magyarországról. A Panasz nemi szerveink ellen című gépelt kézirat érdekessége a vers alatt a költő kézzel írt megjegyzése a Nobel-díjról: „Lezüllött az irodalom. / Költő csak elvétve akad. / Ott tartunk, hogy már / engem is / Nobel-díjra ajánlanak.” Faludyt életében kétszer ajánlották a díjra, mindkétszer a kanadai állam (ahol sok éven át élt).

Az aukció vége felé kínos csend támad, újra és újra. Amikor a legmagasabbra árazott tételek, a kitüntetések kerülnek kalapács alá. Senkinek nem kell a Kossuth-díj másfél millióért, sem a Torontói Egyetem díszdoktori címről szóló oklevele 900 ezerért, sem a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje 800 ezerért… Hat „nagyágyú” maradt rajta az özvegyen, kikiáltási áron számolva összesen ötmillió forint értékben.

Gyors statisztika a végén: mindössze 30 kisebb tételért versengtek élőben; továbbá a legértékesebb, a félmilliós plafonnál drágább tárgyak nem keltek el. Az aukció megkezdése előtt több tételre érkezett vételi ajánlat Valaki(k)től, így ha a helyszínen nem is tolongtak a vásárlók, végül is az árverésre bocsátott tárgyak nagy része gazdát cserélt, igaz, „csak” a kikiáltási áron. A galéria tulajdonosa beismeri, élénkebb érdeklődésre számított. Az özvegy viszont sikeresnek értékeli a „vásárt” – pedig az aukciósház jutalékának levonása után az őt illető összegből éppcsak a tartozásra futja, a nagy álmára aligha.

Elkelt a plüssróka is. A legolcsóbb darabok egyike volt az ötezer forintos kikiáltási árával. Egy fiatalembernek hatezret is megért. Áldozat lett a vörös bundás, hogy egyszer nyilvánosan, múzeumban, egy helyen bogarászhassuk Faludy György örökségét. Mármint ami marad belőle.