A fény misszionáriusai - Kongóban fotózott Hajdú D. András

CATARACTA
Betegséget aligha lehetne szebben hangzó kifejezéssel illetni: a görög szó, cataracta vízesést jelent, s a szemlencse elhomályosodásával járó elváltozást, a felhős, ködös látást okozó szürke hályogot nevezik így. Afrikában rendkívül elterjedt, s míg régebben inkább az idősebbeket sújtotta e kór, ma egyre több gyerek veszíti el miatta a látását. Ennek egyik valószínű oka az Egyenlítő környékét érintő igen magas ultraibolya-sugárzás, másrészt genetikai rendellenességekkel vagy az anya terhessége alatt előforduló gyakori betegségekkel – mint a maláriával vagy egyéb vírusos fertőzésekkel – s az ezekre szedett gyógyszerekkel is magyarázható az esetek magas száma. Orvosi ellátás híján tízezrek élik le vakon az életüket, noha a szürke hályog ma már egy 15 perces rutinműtéttel kezelhető. 

A MISSZIONÁRIUS
Miután a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen kézhez kapta a diplomáját, Hardi Richárd öt évig a tatabányai kórházban dolgozott szemészként. Időközben belépett a francia alapítású Nyolc Boldogság Közösség szerzetesrendbe, majd amikor tudomására jutott, hogy a rend Kongóban fenntartott kórházában orvosra várnak, nem sokat teketóriázott: csomagolt és útnak indult. 1995 óta dolgozik egy két magyarországnyi területű megye központjában, Mbuji-Mayiban, ahol jelenleg ő az egyetlen szemorvos. Mintegy nyolcmillió páciens tartozik a körzetébe, évente betegek tízezreit vizsgálja, és több ezer szürke hályogos szemet operál. 

A háborúk nyomorította Kongó belsejében ritkaságnak számít az aszfaltozott út, az esős évszakban pedig még a gidres-gödrös földutak is járhatatlanná válnak. A tömegközlekedés nagyon körülményes arrafelé, a betegek – az öregek és a gyerekek is – többnyire gyalogosan vagy kerékpár csomagtartóján tesznek meg 300-400 kilométereket, hogy eljussanak Richárd testvér szemészeti centrumába. Nagyjából olyan ez, mintha azt kérném valamelyik budapesti beteg hozzátartozójától, hogy a hetvenéves, vak nagymamáját a biciklijén tolja ki Bécsbe – érzékelteti a nehézségeket az orvos. Ám azoknak sem kell feladni a reményt, akik nem tudják vállalni e szinte lehetetlen küldetést: Hardi doktor időről időre felkötözi terepjárója tetejére a mobil kórházát, s csillagtúraszerűen elindul gyógyító missziójára az esőerdő legeldugottabb falvaiba is. 

Érkezését már hetekkel korábban hírül adják helyi rádiókban. Mire berendezkedik a helyi kis kórházak műtőiben, már tömegével várnak rá a páciensek. Betegből sok van, időből kevés. A doktor az első fordulóban mindenkinek csak a fél szemét műti meg, mert így kétszer annyi embernek tudja visszaadni a látását.

Ha elmegy az áram – ami arrafelé nem ritkaság –, akkor zseblámpa fénye mellett operál, fáradhatatlanul. A szürkehályog-műtétért 10-20 dollárt kell fizetni, de a legszegényebbek, a legelesettebbek ennyit sem tudnak előteremteni. Hálapénz gyanánt vidéken gyakran egy-egy tyúkot hoznak, amit helyben megfőznek a kórház udvarán gyakran napokig várakozó betegeknek. 

Hardi testvér misszióját a Light for the World (Fényt a világnak) nemzetközi szervezet és a magyarországi ProCongo Alapítvány támogatja, ez utóbbi a testvérének a szívügye. A szemészorvos jelenlegi centruma ma Kongó egyik legjobban felszerelt intézménye. Szerte Európából „koldulta” össze bele a felszerelést, a műszereket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elégedett lenne: elhatározta, hogy felépít egy szemészeti kiskórházat, ahol a gyógyítás mellett orvosokat is képeznek majd. 

Kell lennie valakinek, aki folytatja a munkát, ha majd végleg hazatérek Magyarországra. Szeretnék valami maradandót hagyni magam után – mondja Richárd testvér. Hat éve megvásárolt egy telket, téglára már nem futotta. Fél év alatt „összekalapozta” a szükséges összeget. Ez év őszére álltak a falak, elkészült a betonkoszorú. – Most bizakodva várom, hogy legyen miből megcsináltatni a tetőt – teszi hozzá –, de ahogy eddig is, Isten majd megsegít. 

A FOTOGRÁFUS
Hajdú D. András fotóriporter két hónapig kísérte a szemészorvost, hogy, mint mondja, ráirányítsa a fényt e különleges ember munkájára. 

– Richárd ugyan próbált felkészíteni, de fogalmam sem volt arról, hogy mi vár Mbuji-Mayiban. „Vedd meg a repülőjegyet, és gyere. Alhatsz nálunk. Ha főzünk, ehetsz a kajánkból. Itt elférsz – mondta –, bajod nem lesz.” 

A fotós és az objektív kíváncsi szemei szinte megrészegültek Afrika tobzódó színeitől, a félelmetesen valószínűtlen helyszínektől, ahol a hőségnél csak a páratartalom nagyobb, s a nap szinte percek alatt vörösre-hólyagosra égeti az óvatlan európai bőrét. 

– Pontosan tudtam, hogy mit akarok lefotózni, s elhatároztam, hogy ha beleszakadok is, jó képeket csinálok. Richárd maximalista a munkájában, de maximalista vagyok én is. Meleg van? Meleg van. Öt kilót fogytam? Beszakadt a kocsink alatt a híd? Túléltük? Túléltük. Az ágyam alatt talált skorpiót egy könyv lapjai közt lepréselve hoztam el a kislányomnak. Az afrikai mentalitás az, hogy nem szabad magad felidegesíteni minden apró-cseprő dolgon – meséli nevetve András.

A munka azonban még nincs bevégezve, tavasszal visszatér Kongóba. Képeket s élményt gyűjteni, hogy megírhassa majd a könyvét: a fény missziójának történetét.