Baj baj hátán Hotyekéknél - Riport

AZ A GYANÚM, hogy Huszka Jenő Gül Baba című operettjének szövegírója, Martos Ferenc nem jól értette a latin mondást, miszerint „In vino veritas”, vagyis hogy „Borban az igazság”. A Bordalban ugyanis ezt énekelve, bokacsattintgatva hejehujáznak a szereplők – miközben az eredeti mondás inkább óva inti a piásokat, merthogy a szállóige valójában azt jelenti, az italozó ember hajlamos kimondani azt, amit józanul elhallgatna, vagyis az igazat. Az alábbi történet pontosan olyan, mintha előtte ittunk volna. Vagyis igaz.

Ország-világSzücs Gábor2015. 12. 07. hétfő2015. 12. 07.

Kép: Hotyek Attila kádármester Erdöbénye hordó munka 2015.11.25. fotó: Németh András Péter, Fotó: Nemeth Andras Peter +36208281361

Baj baj hátán Hotyekéknél -  Riport
Hotyek Attila kádármester Erdöbénye hordó munka 2015.11.25. fotó: Németh András Péter
Fotó: Nemeth Andras Peter +36208281361

Az a bizonyos nektár, amelyet a Himnusz óta Tokaj szőlővesszein csepegtetnénk, mára a legkevésbé sem nektár, sokkal inkább zavaros elixír lett: a kapzsiság, a zsákmányszerzés, a csalás, nem utolsósorban a politikusok kavarásának kesernyés vegyülete. Hogy az egykor világhírű tokaji bort hogyan sikerült lezülleszteni, annak részletes ismertetésére itt és most sem helyünk, sem időnk, de azért néhány közelmúltbéli lapcím, emlékeztetőül. Íme: A nagy tokaji borpancsolás története. Aztán: Elsőre megbukott a Tokaj Kereskedőház aszúja. Következő: Mádon 30, Erdőbényén 3 millió egy hektár föld – vajon miért? Újabb következő: A cégnél napi rutin volt a pancsolás. És még: Mit ígérnek a politikai háttércsatározások? És még-még: Az egyik Lázár-káder után jön a másik, vagy marad a régi? És-és-és: Lesz-e Tokajban százmilliárdos beruházás, avagy nem…?

Javaslom, hagyjuk magukra a boron, a szőlőn és a gaz(dag)ságon vitázó feleket, valójában a borászat egyik legfontosabb kelléke miatt keltünk útra Hegyalja irányába: boroshordóügyben tekertük a kormányt északkelet felé. Vagy harminc éve nem járt a Szabad Föld Erdőbényén, a „kádárfaluban”, ideje hát megnéznünk, hogyan is élnek az egykorvolt bodnárok, kádárok utódai manapság, a tokaji borcsaták árnyékában.

Röviden: nem jól. Ha a kicsit hosszabb verzióra is kíváncsiak, javaslom: hallgassák meg Hotyek Attila uramat, a ma Erdőbényén működő három(!) kádármester egyikét. De még előbb hadd magyarázzam meg, mit is jelent a hármas szám után kitett felkiáltójel. Ennek megértése ugyanis mindjárt a dolgok, esetünkben a dongák sűrűjébe vezet.

Erdőbénye lánykori neve tehát „kádárfalu”, ami azt jelentette, hogy az itt élők legfőbb foglalkozása a hordókészítés volt. „Ha valaki Erdőbényén egy fát elhajint, az kádárt üt” – tartja egy helyi szólás. A múlt század elején minden itteni családban akadt egy-két kádár, még a két háború között is voltak vagy százan-százhúszan, és akkor most maradtak hárman…

– Ez azért csak abban az értelemben igaz – mondja a mester –, hogy hárman vagyunk, akik adózunk is a tevékenységünk után. Mert ki hinné el, hogy minden korábbi kádár kidobálta a szerszámait, felégette az évek óta szárított fáját? Akad itt még tucatjával hordókészítő, némelyik akár többet is elad, mint én.

– Akkor tehát nevezhetjük ezt a gondokat soroló hosszabb verzió első bekezdésének?

– Minden bizonnyal. De folytassuk például az alapanyaggal. Nekünk a legjobban a 80–100 éves fák kellenének. Ám az erdőgazdálkodás problémái miatt ma jó, ha 60 éves fákból dolgozhatunk. De még ehhez is nehéz hozzájutni, ugyanis a nagy multik – nehogy nekem korrumpálást írjon, inkább csak hatásos lobbitevékenységet emlegessen! – előbb kapnak fát, mint a magyar kádárok. Ezek az olasz és amerikai hordókészítők aztán termékeik egy részét a mi piacunkra öntik, ráadásul kitűnő márkákat kínálnak; mondhatjuk, a hordók Mercedesét ők gyártják, s még garanciát is adnak.

– Miért, maga nem ad?

– Én igen, de a javítás is kimegy a divatból. Megjegyzem, a nagypapa még olyan járkálós bodnár volt, eljárt javítani mindenfelé, mi már csak ritkán megyünk.

– Ha jól számolom, akkor kettő-null a kádárszakma múltjának a javára.

– Van az már három is… Aztán itt van, illetve lenne az utánpótlás. Korábban errefelé három-négy generációs kádárfamíliák dolgoztak, én magam például a harmadik hordókészítő generáció volnék a családban, a fiam meg a lányom lesz a negyedik. A nyolcvanas évekig volt még kádárképző szakiskola, aztán csináltak OKJ-s tanfolyamokat, mára mindez megszűnt.

– Hol tanul akkor Hotyekék negyedik generációja?

– A fiam éppen Németországban, ahol az olykor több ezer literes ászokhordókat készítik, a lányom pedig a szőlész-borász szakma után nálam inaskodik. Csinált is egy fából készült névjegyet: Hotyek Zita kádárinas, ez áll rajta. Érdekli például, hogy másoknál hogy készül manapság a barrique-hordó?

– Feltétlenül!

– Ugyebár a hordó összeállításakor a dongákat hevítéssel, égetéssel és áztatással görbítik. A hordó kiégetésének különféle fokozatai vannak. Van az enyhén égetett, világos tejeskávészínű, van a közepesen égetett, kávébarnaszínű, illetve a sötét, feketés fokozat, amikor a rostok megnyílnak, felhólyagosodnak, a donga belsejében parányi repedések nyílnak, így a bor mélyebbre hatolhat a fa szöveteibe, és ily módon növeli a borban található anyagok koncentrációját. Ezek a hordók azonban legfeljebb három évig hordók, ezért most az okosok vagy pörkölt forgácsot tesznek a hordóba, vagy különböző fokozatú, fiolában kapható(!) aromát, tölgyfakivonatot öntenek a kész hordóba, ami így sokkal tovább használható.

– Megéri még hordót csinálni? Mennyiért adják?

– Mennyiért, mennyiért... A régiek úgy mondták: kit hogy lehet becsapni... Egyikünk sem beszél szívesen az árakról, ami persze függ a minőségtől, a mérettől, a mennyiségtől, de nagyot nem tévedek, ha azt mondom, egy gönci hordó általában 50 ezer forintba kerül.

– Mit tud az a gönci hordó? Nagy vagy kicsi?

– A gönci nemcsak hordó, az maga a történelem. Hagyományosan csakis zempléni tölgyfából készül. A többi magyar hordónál hosszúkásabb, keskenyebb, kicsit könnyebb, ugyanis a régi Hegyalján a borosgazda hordóval együtt adta el a mustját a porosz és lengyel kereskedőknek. Szüretkor az erdőbényei kádároknak igen nagy volt a keletjük, alig győzték az új hordók gyártását. És mivel a főként távoli, északi piacokra igyekvő, öszvérvontatású szekerek rossz, meredek utakon közlekedtek, így a jobb helykihasználás és a biztonságos szállítás miatt egyeduralkodó lett az a hordótípus, amelyből pontosan négy fért el a szekérderékban. A mai szemmel furcsának tűnő méret magyarázata, hogy a XIX. század közepéig az úgynevezett budai icce (848 milliliter) volt a legelterjedtebb bormérő egység, egy gönci hordó pedig éppenséggel 160 budai icce. Ami egyébként két és fél akó, vagyis 100 pint, „mégvagyisabbul” 320 meszely, gyengébbek kedvéért 136 liter.

– És akkor: kádár vagy bodnár?

– Vagy inkább pintér? Mert az is azt jelenti. Hogy miért mondjuk háromféleképpen ugyanazt a mesterséget? Van, aki szerint a bodnár szláv eredetű, a pintér meg német, a kádár, ugye, az magyar volna. De mindegyik ugyanazt csinálja. Bár vannak olyan vélemények is, hogy míg a kádár keményfából készít hordókat és kádakat, addig a pintér és a bodnár puhafával dolgozik, és kisebb méretű tárgyakat, dézsát vagy köpülőt gyárt.

– Honnan jöttek a Hotyekok? És honnan a kádárok Magyarországra?

– A családnevünk cseh, az ide érkező kádárok egyik fele a Németalföldön, Csehországon át érkezett. Minket vélhetően ezen az úton vettek fel. De jöttek dél felől is: a pécsváradi apátság alapításakor a szerzetesekkel együtt hat kádármester jött az országba. Vagyis Baranya és a Hegyalja lett az igazi kádárképző.

– Azt mondják, a kádár megy a szőlő után. Márpedig szőlő mindkét helyen mindig volt.

– Se vége, se hossza nincs az itteni szőlő históriájának. Bár az ember még sehol sem volt, de szőlő már a miocén korszakban is termett errefelé. Vagyis tizenmillió évvel ezelőttről maradt itt ősi szőlőlevéllenyomat, amely minden egyes szőlőfajta ősének tekinthető. Aztán meg kell említeni az 1562-es tridenti zsinatot is: ha hinni lehet a legendának, ez hozta meg Tokaj hírnevét. Ugyanis Draskovich György I. Ferdinánd császár és király követeként egy ebéd alkalmával tállyai borral kínálta IV. Pius pápát, aki elragadtatásában így kiáltott fel: „Patrem sanctum talia vina decent!” A lefordíthatatlan kettős szójátékot (A pápához ilyen borok illenek, illetve: A pápához tállyai borok illenek) a jeles humanista, Bocatius János örökítette meg egyik epigrammájában. És végül ki ne hagyja a felsorolásból, hogy a tokaji aszú „feltalálója”, Szepsi Laczkó Máté protestáns prédikátor életének majd’ három évtizedét Erdőbényén töltötte, ő ismerte fel a késői szüretelés idején hordóba kerülő aszúszemek jelentőségét.

– Miatta lett a tokaj-hegyaljai borvidék a világörökség része?

– Nem egészen: az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok továbbélése és a borvidék évezredes egysége miatt vettek fel összesen 27 itteni települést a világörökségi listára. De azért szögezzük le: Erdőbénye, ha nem is a világ, de Hegyalja közepe…

– Hát akkor nincs is más hátra, mint hogy Hotyek Zita mellé én is beálljak kádárinasnak.

– Jókor kezdene: télen megáll a hordókészítés. Ilyenkor fáért megyünk, ugyanis jó dongát csakis a téli döntésű fából szabad csinálni. A rönköket hasítjuk, aztán felcímkézzük, milyen fa, honnan jött, mikor vágtuk, és hosszába-keresztbe felrakjuk, így szárad vagy két évig. Az idén például 2012-es fával dolgoztunk.

– A műhelyének egyik helyisége valóságos múzeum, a hagyományos hordókészítés minden eszköze látható itt. Mi maradt a műhelyben?

– Ezekből szinte semmi. Ma már majd’ minden munkafolyamatot gépesítettünk, tudja, hogy van ez: költségcsökkentés, hatékonyság, termelékenység… Szegény nagybátyám – ő vett magához, amikor apám ötéves koromban meghalt – világgá menne az öreg gyalujával a kezében, ha ilyesmiket hallana…

– Mekkora hordókat készít?

– Öttől akár ötszáz literesig mindenfélét. Van, ugye, a gönci, arról már beszéltünk, aztán van annak a fele, a 68–70 literes átalag, majd következnek a nagyobbak, a szerednyei (220 literes), a bordói (225) és a burgundi (228). De a dézsától a gémeskútra való favödörig mindent megtalál nálunk.

– Abban a bizonyos, harminc évvel ezelőtti Szabad Földben Vincze István kollégám aggódva írt a csak itt létező és akkor még úgy-ahogy megőrzött kádártáncról, ami veszélybe került, mert már szinte nincs is, aki járja, aki a zenéjét tudná. Sorait mégis bizakodva zárta, hiszen a tanácselnök, a téeszelnök és a falu párttitkára felkarolta a hagyományt. Mára azonban ezek a notabilitások is eltűntek. Az ön honlapján viszont azt olvasom, hogy őrzi és tudja még a kádártáncot.

– Tudja, a táncos kedvünk is csökkenőben van… A táncot amúgy öten járják, a kezükben abroncs. Azt hajtogatják kerekre, aztán szétpattintva, egyenesre húzva, átbújnak alatta, átlépnek fölötte, mellette hajladoznak a kádárlegények. Kell egy hatodik is, ő a pohárforgató, a kezében egy kisebb abroncs, abban van egy pohár bor, s azt forgatja a feje fölött úgy, hogy egy csepp sem folyhat a földre. És persze kell egy hetedik is, a zenész, leginkább hegedűs. Nemigen jövünk már össze…

Nincs hát kádártánc – ez baj. De lényegesen nagyobb, hogy a Hotyekék honlapján ugyancsak olvasható hívogató mondat, miszerint „a családi pince kézműves borait kóstolhatják szomjas vendégeink”, szintén a múlté: a mester abbahagyta a borászatot.

Szerencsémre pálinkája azért volt…

 

SZÜCS GÁBOR
RIPORTJA


NÉMETH ANDRÁS PÉTER
FELVÉTELEI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek