Egy hebrencs kislány - a legtöbben ezt hitték Csobot Adélról, amikor először fellépett

Pontosan érkezik a megbeszélt időpontra. Kislányos alkat, fülig érő száj, úgy tűnik, egyfolytában a fellegekben repked – ám hamar kiderül, nagyon is a földön jár. Az örök mosoly „hozott anyag”, édesapja volt ilyen.

– Kilencévesen veszítettük el, elképesztően hiányzik. Sok emlék él bennem róla, imádtuk egymást – mesél Adél a nem is oly régi gyerekkorról, amelyet egy nagy, szerető családban töltött.

Erdély szívében, a Kolozsvár melletti Aranyosgyéresen született, nagyszülei ma is ott élnek. Idősek már, unokájuk nemrég látogatta meg őket pár órára – csupán ennyi idő jutott Adélnak, de arra éppen elég, hogy jól megölelgesse őket és belekóstoljon nagymamája főztjébe. Kislányként imádta ezt a szabad, természet közeli, nyugodt közeget, pedig akkor már 300 kilométerrel arrébb, a határ melletti Nagykárolyban élt szüleivel és bátyjával.

A nyüzsgő nagyvárosi élet is magával ragadta, mindig szeretett „zsezsegni”, szerepelni, középpontban lenni.

– Tízévesen zongora- és énektanárhoz jártam, 11-12 évesen tudtam, hogy a színpad az én világom. Mindig oda álmodtam magam.

Csak néha történt egy-egy röpke eltévelyedés az életében, hogy gyermekorvos vagy jogász lesz, de mindig visszakanyarodott a színpadhoz. A biztonság iránti vágy mégiscsak ott motoszkált benne, ezért a megye legerősebb gimnáziumába jelentkezett, matematika–informatika szakra. Egy ilyen szakról jobban lehet dobbantani, állítja, de inkább a maximalizmusa hajtotta oda. Mert ha valami érdekelte, akkor mindig az elvárt szint fölött teljesített.

– Itt szárnyalhatott az ember, kreatív lehetett, de az eszembe sem jutott, hogy informatikus vagy matematikatanár legyek. Ráadásul az élet is közbeszólt – utal a 21 éves lány a három évvel ezelőtti X-faktoros sikerére, ahol a harmadik helyen végzett.

Meg sem fordult a fejében, hogy ne magyarországi tehetségkutatóba jelentkezzen. Az egykori magyarellenes légkörből már semmit nem érzett. Öt évvel a forradalom után született, a gimnáziumban a román szekciós osztállyal ugyanolyan jóban voltak, mint a magyarokkal.

– Mindig Magyarországra vágytam, itt akartam élni. Egy évvel az érettségi előtt jelentkeztem a versenybe. Azt gondoltam, ha nem sikerül, akkor sincs semmi baj, megköszönöm, és hazamegyek levizsgázni. De nem így alakult. Eleinte kicsit féltem az új élettől, de a gyermeki ösztönösségem úgy vitt át mindenen, mint a karikacsapás. Soha nem éreztettem a környezetemmel, hogy engem bármi meglepett vagy bármitől megrettentem volna. Egy 18 éves kislány voltam a világot jelentő deszkákon – mondja Adél, aki időközben leérettségizett Budapesten.

Sorra jöttek a fellépések az életében, önálló lemezzel rukkolt elő, lett egy saját estje az Orfeumban, és 2013-ban megkapta a Kornay Mariann Művészeti Díjat. És ha már „deszkákról” beszélt: másik nagy álma, hogy színészként is megmérettesse magát. A kezdő lépések megtörténtek, Stohl András mellett játszik az Őrült nők ketrece című darabban.

A fellépésekkel együtt jött a csillogás, a népszerűség, nem lehet könnyű megállnia egy 18 éves lánynak, hogy ne kapja el a gépszíj.

– Egyedül éltem egy lakásban, megismertek az utcán, a boltban – igen, ez nagy falat az élettől. De a családomban olyan muníciót kaptam, ami megalapozza az ember értékrendjét és tartását. Nekem sokszor ez segített. Mindig eszembe jutott: mit is tanultam otthon, mit is mondott az édesanyám? Csodálatos érzés volt, amikor odaállhattam elé, és azt mondhattam neki: most én segítelek téged. Megpróbálom visszaadni azt, amit kaptam tőle. Miután jelentkeztem az X-Faktorba, azt mondták, milyen fiatal vagyok még, előttem az élet. Ma már én mondom azt, hogy még csak 21 éves vagyok, és már mennyi minden történt velem. Sok embernek és a Jóistennek hálás lehetek ezért. Értékelem is mindezt – mondja a sugárzó kismama, aki párjával, Istenes Bence televíziós műsorvezetővel babát vár.

Adél mindig fiatalon szeretett volna szülni, legkésőbb 23 évesen. Maga sem tudja, miért, talán a család fontossága miatt. Szeretne egy kicsit visszavonulni, hogy teljességgel megtapasztalhassa az anyaságot, és mindent megtenni azért, hogy a lehető legjobb legyen mindhármuknak. Próbál berendezkedni a háziasszonyi létre is, tudja, hogy óriási feladat előtt áll. De vallja, hogy megbirkózik vele, mert mint mondja: „jó anyag vagyok erre”.

Optimizmusát soha nem hagyja lankadni, de a nagyvilágban zajló események mellett ő sem tud elmenni szó nélkül.

– Sokszor elszomorít, amit látok magam körül. Bencével szeretünk beszélgetni, nemcsak hétköznapi dolgokról, hanem a világról is. Szerintem sokan úgy élik le az életüket, hogy azt sem tudják, ki az az ember, aki mellé lefekszenek esténként. Az biztos, hogy ezt nem szeretném.

Adél elmondta nekünk: élete egyik legboldogabb karácsonyát várta. Úgy tervezték, édesanyja és Bence szülei náluk töltik az ünnepeket, miközben ott növekszik egy pici ember a pocakjában.

– Óriási harmónia, megértés és önzetlenség van a két család között. Ilyen karácsonyt kívánok mindenkinek!