Mennyit kóstál egy Tiziano? - Miért fáj nekünk mégis ez a 4,5 milliárd forint?

Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt – ez a festmény számított a Tiziano-kép előtt a hazánkban legmagasabb áron elkelt műtárgynak. Szintén az MNB Értéktár Programja fizetett érte 5,7 millió dollárt (1,6 milliárd forintot) a kanadai Hamilton Galériának, azért, hogy együtt és itthon maradhasson a híres Trilógia.

Bár a műtárgygyűjtés nem olcsó mulatság, azért a magánszféra jóval szerényebb pénzügyi kondíciókkal bír, mint az állam. A Virág Judit Galéria árverésén 2012 decemberében 240 millió forinton ütötték le Csontváry Kosztka Tivadar Traui tájkép naplemente idején című festményét – ez a hazai árverésen mindeddig legdrágábban elkelt hazai műtárgy. Ennél a Tiziano-kép majdnem 19-szer többe került (de nem aukción). A nem magyar művészek képei között Canaletto Velencei részlet című festménye a csúcstartó: a Kieselbach Galéria aukcióján 2003 áprilisában 46 millió forinton ütötték le. Tiziano és Canaletto között majdnem 100-szoros az árkülönbség.

Ez év július 16-án az MNB közleményben jelentette be, hogy értékes műtárggyal gyarapodott a hazai műkincsvagyon az Értéktár Programja által. Ekkor került nyilvánosságra, hogy Tiziano Vecellio Mária gyermekével és Szent Pállal című, 1540 körül készült (108 × 96,5 cm, olaj, vászon) festményéért 4,5 milliárdot fizettek. A közleményben szó szerint az állt, hogy „a Magyarországon fellelhető egyetlen Tizianokép került az MNB tulajdonába” – miközben a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárában a reneszánsz festőtől megtalálható még Marcantonio Trevisan dózse képmása is...

A közleményben az sem fedte a valóságot, hogy „az elmúlt fél évszázadban előkerült műkincsről” van szó. Ugyanis a Magyar Királyi Postatakarék 1932. évi első árverésének 82. tételeként már szerepelt a festmény – igaz, Tiziano-másolatként, 300 pengő kikiáltási áron. Összehasonlításképpen: ezen az aukción id. Markó Károly Olasz táj című képét 3500 pengőről indították.

A festmény valószínűleg a Károlyi grófokat is megjárta, mígnem az 1940-es években egy pécsi műkereskedő birtokába került. 1960-ban a Szépművészeti Múzeum munkatársai védetté nyilvánították „ismeretlen XVI. század közepi velencei mester” alkotásaként – ami azt jelenti, hogy akárki is birtokolja a képet, nem lehet kivinni Magyarországról. Két évvel később a védési kartonra feljegyezték: a festmény komoly azonosságokat mutat egy ermitázsbeli, illetve egy New York-i magángyűjteményben őrzött Tiziano-képpel.

A pécsi műkereskedő örököseitől 2005-ben a Nagyházi Galéria májusi árverésére került: a Mária gyermekével és egy Szent Pál képében megjelenő donátorral címen szerepeltetett festményt „Tizianónak tulajdonítva” kitétellel indították. Az árverési anyagokat mindig átnézik múzeumi szakemberek; ez esetben Tátrai Vilmos, a Szépművészeti olasz reneszánsszal foglalkozó művészettörténésze ránézett a képre és azt mondta: ez Tiziano. Javasolta, hogy tegyék el egy későbbi aukcióra, addigra ezt be lehet bizonyítani, de a tulajdonos nem ment bele. Így kalapács alá került, és 65 millió forintos kikiáltási ár után 140-nél ütötték le – vagyis jutalékokkal együtt nagyjából 175 millió forintért szerezte meg Pintér Gyula vállalkozó.

A vizsgálatok tovább folytatódtak hazai és külföldi szakértők bevonásával. A végeredmény? Mostani legjobb tudásunk szerint a festmény Tiziano saját kezű alkotása. Amely az elmúlt tíz év alatt 32-szeres áremelkedést produkált azzal, hogy idén nyáron 4,5 milliárd forintot (a sajtóközlemény megjelenésének napján érvényes árfolyam szerint 15,812 millió dollárt) ért az MNB-nek. Vajon tényleg ér ennyit a Tiziano-kép? És muszáj volt ennyit adni érte? – adódnak a kérdések.

A világ ma (dollárban számolva) legdrágább Tizianója 2012 februárjában, Londonban 45 millió fontért cserélt gazdát, magánüzlet keretében, nem aukción: a Diana és Kalliszto című festményt (1556–59; olaj, vászon, 187 × 204,5 cm) két galéria közösen vásárolta meg Sutherland hercegétől úgy, hogy a vételárat részben közadakozásból gyűjtötték össze. Ez az összeg akkor 71,7 millió dollárnak felelt meg; mai árfolyamon majdnem 20 milliárd forint. A festő egyik kiemelkedő, sokalakos, nagyméretű képéről beszélünk, amelyet nem érdemes a „miénkkel” összehasonlítani.

Az árveréseken nagyon ritkán szerepelnek Tizianók. A legborsosabb árú képet 2011 januárjában a Sotheby’s New York-i aukcióján 15–20 millió dollárra becsülték, és végül jutalékkal együtt 16,88 millió dollárért (mai árfolyamon 4,79 milliárd forintért) kelt el. A Sacra Conversazione című alkotás (1560 körül, olaj, vászon, 128×170 cm) a „miénkhez” hasonlóan egy Madonna gyermekével típusú ábrázolás, csak azon Pál helyett Szent Lukáccsal és Alexandriai Szent Katalinnal láthatók.

Tudni lehet azt is, hogy amikor a Szépművészetiben letétben lévő, Pintér-tulajdonban lévő Tizianót külföldi kiállításokra vitték, a múzeum 15 millió euróra biztosította. Vagyis szinte azonos értékre becsülték, mint amennyiért az MNB megvette.

Mindezeket összevetve úgy tűnik, a Tizianónkkal tulajdonképpen „árában vagyunk”, a festmény reális áron ment el.

Akkor miért fáj nekünk mégis ez a 4,5 milliárd forint? Többek között azért, mert ha hagyták volna árverésre vinni a festményt, az állam minden bizonnyal ennek az árnak a töredékéért megszerezhette volna – véli Martos Gábor. Nem tudni, hogy az aukción mennyi lett volna a becsértéke és a leütési ára (ha egyáltalán elkel), de valószínűleg jóval egymilliárd alatti összeg, és az mégiscsak egy nagyjából reális hazai piaci megmérettetés lehetett volna. Ahol az MNB képviselőjének nem lett volna más dolga, mint kivárni a licitálás végét és a leütéskor jelezni, hogy él az állami elővételi joggal, hiszen védett képről van szó.

Most viszont az történt, hogy az Értéktár programja által tőkeerős magyar állam belenyúlt a hazai műtárgypiacba, és nem épp gondos gazda módjára költekezett...

MI FÁN TEREM AZ ÉRTÉKTÁR?
Az MNB 2014 januárjában indította el műkincs-visszavásárlási Értéktár Programját, amelynek megvalósítására az igazgatóság 100 millió eurós, azaz mintegy 30 milliárd forintos összeget különített el 2018 végéig. A megvásárolt műtárgyak a hazai közgyűjteményekbe kerülnek letétként, így a múzeumlátogató közönség és a szakma számára is elérhetővé válnak. A program elindítása óta az alábbi festményekkel és gyűjteményekkel gyarapodott a hazai műkincsvagyon:

Műtárgy, gyűjtemény                                                                                          Bruttó érték (forint)
Tiziano Vecellio: Mária gyermekével és Szent Pállal (festmény)                        4 500 000 000
Munkácsy Mihály: Krisztus Pilátus előtt (festmény)                                              1 602 049 934
Orbán Dezső: Nagy akt (festmény)                                                                       65 000 000
Moholy-Nagy László: Festmények és más képzőművészeti alkotások gyűjteménye (festmény)   
                                                                                                                            50 000 000
Gulácsy Lajos: A mulatt férfi és a szoborfehér asszony (festmény)                        42 000 000
Vaszary János: Kereszténység (festmény)                                                              40 000 000
XIV–XVII. században Erdélyben vert ezüsttallérok (érmegyűjtemény)                 1 100 000 000
A Szentendrei Szabadtéri Múzeum Erdélyi Tájegységének bemutatása             300 000 000
Péterváry-hagyaték                                                                                               59 000 000
Bachmann Gábor: Építészeti és formatervezői gyűjtemény                                  55 000 000
Kövesi István festménygyűjteménye                                                                     795 000 000
Klaniczay Júlia és Galántai György: Artpool Művészetkutató Központ
1965–1991 közötti gyűjteménye                                                                           90 000 000
Összesen                                                                                                             8 698 049 934

Forrás: MNB