'Egyáltalán: orvos ön?'

1946. 
A kormány elrendelte, hogy az összes árukészletet be kell jelenteni. A gyárosok és a nagykereskedők ennek az intézkedésnek azonban nem tesznek eleget, ezért most a gazdasági rendőrség felkutatja az elrejtett árukészleteket. Az újpesti Mathner bőrgyárban például 650 tonna bőrt találtak, amely megfelel 6 millió pár cipőtalpnak, vagyis az ország úgyszólván valamennyi lakójának lábbelijét meg lehetne talpalni ebből. Kiderült tehát, hogy a lelkiismeretlen gyárosok kezén óriási készletek vannak. A parasztság számon tartja ezt a hírt, s várja, mikor jut falura is a lefoglalt bőrből.

1956.   
Sokan megfordulnak itt: néhány napra, hétre, de akár évekre is második otthonuknak tekintik a híres debreceni Aranybikát, ahol több mint 300 vendéget lehet egy éjszakára elszállásolni. Vannak, akik régi ismerősként érkeznek, ők a hazajáró lelkek, míg mások, az őslakosok el sem mennek hónapokig, évekig; a 31 forintos napidíjból, no meg a fizetett szállásköltségből igazán szép az élet. A kiküldetések csúcstartója kétségkívül a Földművelésügyi Minisztérium: csupán csak decemberben – egyetlen város egyetlen szállodájába! – százan érkeztek a Bikába.

1966. 
Az én apukám műtős. A MÁV-kórházban dolgozik, s a betegeket szállítja a műtőbe. Jó erős karja van. A betegeket könnyedén kiemeli az ágyból, és úgy teszi fel a kocsira. Szereti ezt a foglalkozást, biztosan azért, mert mindig fehér köpenyben dolgozik, akár az orvosok. Sokszor az operációnál is ott marad, mert őt nem küldik ki az orvosok, mint másokat. Odaáll a beteg mellé, és mindenféléket mond neki a műtét közben, így az emberek nem félnek annyira. Az apukám szereti a betegeket, és a betegek is szeretik őt.
(Cselovszki Károly, VI/b oszt. tan., Albertirsa)

1976. 
A bejárati kapu fölött lévő táblát az egyesüléskor átfestették, s az új nagygazdaság neve került fel: Magyar–Szovjet Barátság Tsz Kecskemét, Városföld. Igen ám, csakhogy az idő lerágta a festéket, s alóla ismét kibukkant a régi, zománcozott név: Boldogulás Tsz. Városföld. Ugyan volna pénz új táblára, de a helyiek azt mondják: minek? Mióta előjött ez a régi név, azt mondják: Magyar–Szovjet Barátság és Boldogulás Tsz. Mert ez is igaz: boldogulnak, mióta megnagyobbodott a szövetkezet.

1986. 
Az orvos befejezte a vizsgálatot, a középkorú beteg már indulna kifelé a rendelőből, de az ajtóban megáll. Van még valami problémája? – kérdi a doktor. Nem is tudom – válaszolja az asszony –, csak olyan furcsán érzem magam. Amikor idejöttem, nem volt senki a váróban, ezért bekopogtam. Ön nem szidott le, hanem hosszan megvizsgált, részletesen elmagyarázta, mi a bajom, s mindezt olyan érthetően mondta, hogy tökéletesen megértettem. Ráadásul kedvesen receptet is írt, nem az asszisztense.
Egyáltalán: orvos ön?

1996.  
Nincs ma olyan ember Magyarországon, aki a nyugati értelemben vett kötelességtudó állampolgári létben leledzene, betartaná az előírásokat és eleget tenne kötelezettségeinek. Ma az állam gyengesége elsősorban abban nyilvánul meg, hogy alig bír tekintéllyel polgárai körében. Keveset ad, egyre kevesebbet, s már ígérni sincs elég ereje.

2006.  
Január 19-én, 84 éves korában elhunyt Agárdy Gábor, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, ikon- és portréfestő. Tavaly szeptemberben került kórházba egy színpadi baleset következtében kialakult szövődmény miatt, ahonnan már nem térhetett haza. Óriási űrt hagyott maga után, hiányozni fog, nyomába senki nem léphet.