Csak az első nehéz

És persze éppen ezért szabad prédája a mindenkori darabfelfogásoknak, rendezőknek, akik jól-rosszul igyekeznek korukhoz, az aktuális kulturális trendhez igazítani a megvalósítást. Néha nagyszerű előadás születik ebből, néha borzalmas, gyakran középszerű, olykor meg unalmas. De ha az ember olyan szerencsés, hogy elcsíp egy kiváló előadást, akkor úgy érezheti: kivételes nap ez az életében. Ilyen katarzist okoz az új Macbeth- film, Justin Kurzel alkotása.

A Macbeth már számtalan filmfeldolgozást ért meg, szerintem ez mind közül kimagaslik. Az egyik legtökéletesebb Shakespeare-darabban minden benne van, és ezúttal a stábnak sikerült is mindent visszaadni. Elsősorban azt, hogy hova vezet a hatalom minden erkölcsi parancsot lebíró vágyása, melynek hatására egy alapvetően derék emberből, egy hősből sokszoros gyilkos válik. És hogy csak az első ölés nehéz, a többi már szinte magától megy. Ahogy azt is: végül mindenért fizetni kell.

A megvalósítás mellbe vágó. Lenyűgöző képi világ, eredeti skóciai helyszínek, gomolygó ködök, baljós árnyak. Hátborzongató, kőkemény csatajelenetek, vér bőségesen – mondjuk, akár a Trónok harca akciói. De itt minden a dráma kifejletét szolgálja. A mai formanyelv és hozzá a csorbítatlan XVI. századi, csodálatos költői szöveg nagyon erős hatást ér el. Michael Fassbender és Marion Cotillard tökéletes a két főszerepben. Ahogy a többi színész, a díszlet, a zene mind remek.

De szép is lenne, ha a középiskolások kötelező olvasmány helyett ezzel a filmmel „tudhatnák le” Shakespeare-t…