Fogságban tart a sziget? - Nem érti, kedves Olvasó? Akkor tartson velünk!

– Imádom ezt a helyet, nem cserélném el semmiért – ültet le otthonában Harrer Caesarné, a Szigetmonostori Faluszépészeti Egylet vezetője.

Ahogy kinézek a ház teraszának hatalmas ablakán, azonnal értem, miről beszél. Pázsitos, ligetes udvara enyhén lankás, távolabb a fasorral takart Duna, amely mögött, szinte karnyújtásnyira magaslanak a pilisi hegyek. Idill ez a javából.

Az aktív korában ruhatervező asszony és Ybl-díjas építész férje 16 éve fedezte fel a helyet és cserélte fel a belvárosi – közelebbről: Vörösmarty téri – zajt a Szentendrei- sziget nyugalmával. Berendezkedtek, a maguk képére és kényelmére formálták a parasztházat, majd körülnéztek Szigetmonostoron, volna-e tennivalójuk. Hát volt. Igyekeztek a falu képét úgy alakítani, hogy megmaradjon a szépsége, ugyanakkor korszerűvé is váljék.

Nem könnyű mutatvány, kétségtelen. Nem a technikai megoldások miatt, hanem, mert nem biztos, hogy a helybeliek mindegyike belátja: nem a Dunán túl kezdődik a Kánaán, és ha valaminek a híját érzik a faluban, annak nem feltétlenül a folyam az oka.

Mert Szigetmonostor különlegessége, hogy miközben közigazgatási területe mélyen a fővárosba ékelődik, szárazföldön majd’ harminc kilométert kell autózni, amíg Budapest szélét elérjük: fel egészen a tahi hídig, majd vissza a 11-es úton. Milyen más lenne itt a világ egy autóshíddal! – gondolja egy népszavazás tanúsága szerint a többség. (Erre még visszatérünk, hallgassuk most tovább Harrernét.) A házaspár többedmagával egyletet alakított, van harminc tagjuk, nagy részük hozzájuk hasonlóan beköltöző – a klasszikus kifejezést használva: gyüttment.

– Ahogy ismerkedtünk a falu múltjával, láttuk, mennyire gazdag, valamikor mennyire együtt tudtak még élni a természettel. Csak éppen ezt többen az elmaradottság jelének tartották.

Ezen próbáltak változtatni. És ismerjük el, van abban némi pikantéria, amikor valaki a Belvárosból tanítja a falubelit arra, hogy mit kezdjen a zöldhulladékkal. Márpedig itt az történt. Forgatom az igényes kiadványt, amelynek címe: Komposztáljunk együtt Szigetmonostoron!

A világlátások különbözősége tavaly nyáron tört végképp a felszínre. Szépen megtervezett park látványtervét nézegetem. Hosszú évek óta építgetik az egylet tagjai, fákkal, bokrokkal, madáretetővel, de van benne még rovargarázs is.

– Azt mondták, mit szórakozunk mi itt az önkormányzat pénzéből – panaszolja vendéglátóm, aki különösen azt fájlalta, hogy a műre az ellendrukkerek a Jurassic Park gúnynevet ragasztották.

Megbántottságán azonban mára túl van, és ismét igen aktív, folytatja a településkép szempontjából értékes házak rendbehozatalát a helyi értékvédelmi rendelet alapján. Az önkormányzat pályázatokat ír ki az faluképileg fontos házak homlokzatának felújítására, ami a kedvezményezettek számára százezrekben mérhető értéknövekedést jelent.

– És nincs susmus amiatt, hogy éppen melyik ház a kedvezményezett?

– Dehogyis nincs! Mondta is valaki, hogy minél több házat hozatunk rendbe, annál több lesz az ellenségünk.

A 2600 lelkes Szigetmonostor lakóinak körülbelül a fele őshonos, a másik fele betelepülő. Hogy mit tud kezdeni magával az, aki aktív korában a szigetre költözött? Figyelembe véve azt, hogy Szigetmonostor alatt található a főváros vízbázisa, ami miatt az ipari és mezőgazdasági tevékenység eleve korlátozott.

Lássuk például Sédy Tamás megoldását!

– Kamilla, mész vissza azonnal! – kiabál a férfi, mire a megszólított kíváncsian tekint vissza, mennyire kell komolyan venni az utasítást.

– Kamilla, ha nem indulsz azonnal, rosszul jársz.

Igen, ennek a fele sem tréfa, ezért Kamilla megindul. Félúton visszanéz még, ám egy végső intelmet követően már vágtatva tér az övéi közé.

Tamás 16 lovának egyike Kamilla. Ő éppen póni, de a társai között van mindenféle méret és fajta. Gazdájuk számára egy a lényeg: a lónak négy lába legyen, különben befogadja bármelyiket, táplálja, nevelgeti és közben jár az agya, hogy mit lehetne vele kezdeni.

– Jól tartom őket, de ezért nekik is meg kell dolgozniuk – avat bele a lófilozófiájába.

Mi által hozhat a ló megélhetést? Például tereplovagoltatással, lovas rendezvényekkel, lovas terápiával, nyári táborokkal, filmezéssel.

És hogy a ló végül is nem rossz üzlet annak, aki ért az állathoz – Tamás 40 évesen diplomázott lovas kultúrából –, no meg ahhoz, miként lehet pénzt csinálni belőle.

Ő pedig ilyen, amit az is bizonyít, hogy hosszú évek múltán még mindig talpon van.

– A ló nem szereti a szegényszagot – tanulom az aranyigazságot.

Tamás amúgy hajósként kezdte a pályáját, ám a szakmája lejtmenetre került mifelénk, ezért más után kellett néznie. Egy dologban már a kezdet kezdetén biztos volt:

Szigetmonostoron szeretné folytatni az életét. Ismerte a helyet, számtalanszor elhajózott mellette, amíg aztán egyszer ki nem kötött – hogy aztán vissza se szálljon. S mivel a lovakat szerette, a lányával megalakította a Szelesvágta Egyesületet.

A fő attrakciója azonban egy lóvontatta omnibusz, ami igazán jópofa egy-egy esküvőn, falunapon, bulin. Fizetség fejében kapta egy bebukott cégtől.

Az állattartás egyébként különös átalakuláson megy át Szigetmonostoron. Egykor – mint a falvakban mindenütt – a portákon tartották őket. Ez már a múlté, viszont a határ ismét kezd „beállatosulni”.

Horányban járunk, a Szigetmonostorhoz tartozó, egyre népesebb üdülőházak között. Szűr Tímeával még az önkormányzaton találkoztam. Az asszony – amúgy alpolgármester – a fővárosba jár dolgozni, de az az álma, hogy állatfarmot hozzon létre. Ennek a csíráját mutatja meg. A karám mögött juh, kecske, ezeket megismerem, az előttem álló két jószágban viszont bizonytalan vagyok. Leginkább szarvasmarhára hasonlítanak, ám apró termetük miatt – a mellemig, ha érhetnek – mégsem merem kimondani. Pedig azok: skót felföldi mini marha az egyik, dexter a másik. Főképp turisztikai attrakcióként szolgálnak, összekötve Szigetmonostor más nevezetességeivel.

És hogy miféle turistacsalogatót módoltak már ki a faluban? Például a Piros Lábos és a Kék Evező Fesztivált.

Továbbá fel akarják éleszteni a borkultúrát is.

Ahogy körülnézek a Duna által övezett sík vidéken, kétségeim támadnak a siker felől, de csupán addig, amíg nem tudom meg, hogy egykor – jó 120 éve – még a Pilis lankáinak egy része is a faluhoz tartozott. Ennek ígéretességében nyitott a barátjával közösen borházat a Mendéről ideszármazott Pohorelli László. De addig is, amíg a szigetmonostoriak délutánonként a szőlejükbe indulnak kapálni, ők Badacsonyból hozzák a bort. Ráadásként támadt egy igazán eredeti ötletük is: egy Barkast fröccsbusszá alakíttattak. A Borkasra keresztelt jármű a fesztiválok sztárja, erre az évre már a szezon minden hétvégéjére várják valahová.

Nem minden helyben lakó örvend azonban a település különleges fekvésének, erre már utaltam. A falutól jó kilométerre lévő révhez igyekszünk most, a fél hármas komphoz. A fák mögül a szentendrei belváros látványa tárul fel, úgy, ahogy még sosem láttam: a Duna túloldalán a domboldalon kis ékszerdoboz, teletűzdelve templomok tornyával.

Hírlik, az átkelőhajó elektromos meghajtású, ám bizonyára éppen rosszkor érkeztünk, mivel a révész fiú gázolajat cipel kannában a járműhöz, amely indulás előtt fekete füstöt pöfékel. A révnél amúgy autók, kerékpárok garmadája. A szigetmonostoriak idáig általában saját járművel érkeznek, itt kompra szállnak, majd át a túlpartra.

Fiatal férfi érkezik a révhez, ahonnan minden órában egyszer startol a komp. Az indulásig van még néhány perc, mellé szegődöm:

– Ilyennek a XXI. században már nem szabadna előfordulnia – adta tudtomra véleményét. – Híd nélkül el vagyunk zárva a külvilágtól. Ha egy esti bulira bemegyek, szinte lehetetlen visszajutni. Nem csoda, hogy a fiatalok egy része nem a faluban képzeli el az életét.

A révről Szentendrén tanuló diákok szállnak le. Feljebb a folyón autóval is be lehet jönni a szigetre, s van két másik rév a keleti oldalra, amely a budapest–váci vasútvonalhoz van kötve.

Járja is a fáma, miszerint a monostori apa és lánya nyugodtan vásárolhatott operabérletet is, mert megbeszélte a révésszel, hogy átkiabálnak a túlpartról, amikor az előadás után késő este leszállnak Dunakeszin a vonatról. Ha meg részeg volt a révész, szólt neki egy horányi, aki éppen hallotta a kiabálást, és felkeltette… Amúgy művelődési lehetőség Szigetmonostoron is akad szép számmal, ha nem is operaária, évente körülbelül száz rendezvényt szervez Kovács Attila, a Faluház vezetője – minden korosztálynak szinte minden műfajban.

A könyvtárba több mint 500 szigetmonostori iratkozott be, a kis faluban harminc civil szervezet aktív. A hivatal ingyenesen rendelkezésükre bocsátott teremmel segíti a munkájukat.

– Ha tudjuk, hogy nem épül meg a híd, biztos, hogy nem veszik meg a szüleim az épületet.

Szikora Esztert hallgatom, a Rosinante fogadó első emberét. Délután érkezünk – a parkoló telve, az étterem zárva. Ilyenkor, télvíz idején hétköznap péntekig csak előzetes bejelentkezésre van konyhájuk, az autók a csapatépítő tréningre érkezőket hozták.

Az épület valamikor vadászház volt, Eszter szülei pedig arra számítottak, hogy elkészül a híd lehajtója, és az ő éttermük is felfut. Ebből azonban nem lett semmi, ki kellett hát találniuk magukat. Ötletben nincs is hiány. Amellett, hogy a helyet a romantikája is esküvőkre teremtette, konferenciáknak adnak helyet, és főzőiskolákat is szerveznek a vendégek részére. Erre mondják: szükségből erényt.

De a hídra visszatérve: akkor tehát lesz vagy sem? – A bíróság egy évvel ezelőtt úgy döntött, hogy igazunk van, a hidat meg kell építeni – tudom meg Molnár Zsolt polgármestertől.

A Megyeri-hídról lehajtó – amire Szikora Eszter is utalt – környezetvédelmi okokból nem épülhetett. Szigetmonostor alatt található ugyanis Budapest vizének jelentős része, mégpedig olyan kitűnő minőségben, hogy klórozni is csupán a csővezeték állapota miatt kell, különben anélkül is iható lenne. A víz minőségét pedig még a lehajtási lehetőséggel sem szabad kockáztatni.

Kárpótlásként épült volna egy kisebb híd, olyan, amelyik a falut Szentendrével köti össze, ígérte az állam.

A falu lakói ebbe beleegyeztek – de a híd azóta sem készült el. Nem akarom untatni az olvasót a közigazgatási csűrcsavar és furfangok taglalásával, azzal, hogy miképpen akart az állam kifarolni a korábbi ígérete elől. A lényeg, hogy a település kiállt magáért, aminek a jutalma az igazságszolgáltatás dörgedelme: márpedig a hidat meg kell építeni. Az persze más kérdés, hogy mikorra...

És az is más kérdés, hogy megmarad-e Szigetmonostor bája a híddal, vagy pedig egy lesz a számtalan túlzsúfolt, agyonterhelt főváros környéki települések közül...

HARDI PÉTER
RIPORTJA

NÉMETH ANDRÁS PÉTER
FELVÉTELEI