Hiába fürdik a csóka

A csóka a vetési varjúnál jóval kisebb varjúféle, eleven, könnyed röptű, zajos, éles „csó-csau” kiáltása (amelyről a nevét kapta) messzire hangzik. A határt kisebb csapatokban járja, nemegyszer más varjúfélékkel elvegyülve. Földön talált rovarokkal, férgekkel táplálkozik, de nem veti meg a gyümölcsöt és a zsenge gabonát sem. A honi állomány egy része télen délebbre húzódik, ám az északkeletről érkező varjúcsapatokkal együtt nagyszámú utánpótlás is érkezik. Törzsállománya rendszeresen nálunk fészkel, védett, eszmei értéke 10 ezer forint.

Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című művében nagy rokonszenvvel ír róla: „A csóka fogságban, azaz szelídítve és szabadon járva csupa furfang, csínytevés, de még ezekben is kedves. Nagy tolvaj; mindent, ami fénylik, elvisz és eldugdos.

Rendkívül szereti a fürdőt, és ha alkalmas vízre talál, pocskol, lubickol benne. Nyilván innen ered a nép mondása: Hiába fürdik a csóka, nem lesz fehér hattyú soha!”