Kúriák őrangyala - Eleinte csodabogárnak tartották, mára hálásak neki a helyiek

NEM GYAKORI, hogy egy településen néhány év leforgása alatt két kúria is megmenekül az enyészettől. Tasson ezt történt a Svédországból ide költöző Kiss Krisztinának köszönhetően. Eleinte csodabogárnak tartották, mára azonban hálásak neki a helyiek. Nemrég mindkét műemlék bekerült a Bács-Kiskun megyei értékek közé.

Ország-világBorzák Tibor2016. 01. 19. kedd2016. 01. 19.

Kép: Tass, 2015. november 25. Tass, kastélyok. Darányi kastély. Fotó: Ujvári Sándor

Kúriák őrangyala - Eleinte csodabogárnak tartották, mára hálásak neki a helyiek
Tass, 2015. november 25. Tass, kastélyok. Darányi kastély. Fotó: Ujvári Sándor

Hajdani lakói rá sem ismernének a tornácos kúriára. A műemléki védettség alatt álló barokk épületet a XVIII. század végén építette a Szerbith család. Az ötszáz négyzetméteres földszintes ház a maga egyszerűségében szolgálta lakóit, hivalkodás, fényűzés nyomait nehéz lenne felfedezni rajta. Az idők során azonban igencsak megviselt állapotba került. Telkéből sokat elvettek az óvodának, a szomszédoknak. Az államosítás idején három család lakta a házat, alaposan megváltoztatták a belső tereket, válaszfalakat építettek, ajtókat tüntettek el. A rendszerváltás után többször tulajdonost cserélt az épület, de gondos gazdája évtizedekig nem volt. A kúriát valaha kis arborétum övezte, később Faddi József kisgazda országgyűlési képviselő parkosította az előkertet. Tass egyik nevezetessége most eredeti pompájában tündököl egy messziről érkező megmentőnek köszönhetően.

– Gyerekkori álmom vált valóra – kezdi történetét Kiss Krisztina, miután kényelmesen elhelyezkedtünk a meleget árasztó kandalló közelében. – Budapesti lévén mindig szerettem volna vidéken élni, fantáziámat leginkább a kúriák, kastélyok mozgatták meg. Huszonöt évig Svédországban éltem, ahol régiségekkel kereskedtem. Miután hazajöttem, útnak indultam vidékre. Százszázötven ingatlant néztem meg, zömében romos műemlékeket, de egyik sem tetszett. Nem akartam a világ végére költözni, és monumentális épületek sem jöhettek szóba, mivel nem múzeumi körülmények között képzeltem el az életemet. Végül rátaláltam a tassi Szerbith-kúriára.

A helyszínen egymást követték a meglepetések. A magasra nőtt csalántól nem lehetett a kapun bemenni, szólni kellett valakinek, hogy vágjon ösvényt a házig. Elvadult akácliget és bozótos takarta az épületet, az utcáról egyáltalán nem is lehetett látni. Hatalmas lyuk tátongott a tetőn, az egész kúria kívülbelül borzasztó állapotban volt. Mondták is a faluban, aki ezt megveszi, az igencsak megszállott ember lehet. Krisztina azonban ragaszkodott hozzá. Nem akart manapság divatos és hivalkodó giccspalotát, akkor már inkább egy meglévőt varázsol újjá, amely éppen attól válik értékessé, hogy évszázados története van, ráadásul még kevesebb pénzből is helyreállítható, mint ha újat építtetne.

– Ha nem kezdem el 2008-ban a munkálatokat, akkor könnyen lehet, hogy most egy kupac téglát talált volna itt. Rengeteg tennivaló volt, amit helyi kőművesek és szakemberek végeztek el, de én is állandóan szorgoskodtam. A befalazott ajtókból kalapáccsal vertem ki a téglát, leégettem a festékrétegeket és saját kezűleg festettem le mindet. Csiszoltam a padlót, megterveztem a kandallót. Az eredeti konyhakő lapjait egyenként szedtük fel és helyeztük vissza. A nappali intarziás parkettáját három szoba faburkolatából sikerült összerakni. Sajnos a berendezések régen eltűntek, ide illő ódon hangulatú bútorokat Svédországból hoztam. Ahogy lakhatóvá vált az épület, egyre többször aludtam itt, és alig vártam, hogy végleg beköltözhessek.

Azért közben Krisztinának akadtak álmatlan éjszakái. A műemlékvédelmisek sok borsot törtek az orra alá. Eleinte azt hitte, segítőkészek lesznek, hiszen végül is megment az enyészettől egy építészeti értéket. Aztán ennek ellenkezőjét tapasztalta: több esetben a valóságtól elrugaszkodó feltételeket szabtak, az eredetileg fából készült tetőszerkezetet 300-as acélgerendákkal kellett megerősítenie, átlóban vas- és fagerendákat beépítve. A műemléki szakvélemények beszerzése sem két fillérbe került. Leírták, hogy a belső terek festéséhez csak mészfestéket lehet használni, vörösréz csatornát és hófogót kell felszerelni, valamint javasolták a barokk kert eredeti helyreállítását, majd kifogásolták az úszómedence építését. Csakhogy ezek a tulajdonos részéről további aggályokat vetettek fel. Végül 2013 tavaszán befejeződhetett a Szerbithkúria teljes renoválása, az udvar és a kert kialakítása.

– Közben engem is elfogadtak a faluban. Nem a külföldről jött nagyságát látták bennem, hanem az álmaiért mindenre képes asszonyt, aki nem retten vissza a fizikai munkától sem. Családommal nagyon szeretek itt élni. Édesapám is ide költözött, akinek egyébként Puskás Öcsi a keresztapja; nem véletlenül szponzorálom a helyi focicsapatot. És mivel a párommal együtt hangszerkereskedéssel is foglalkozom, ajándékoztunk már zongorát az iskolának.

De ezzel még nincs vége a történetnek. Krisztina jártában-keltében felfedezte a település másik szegletében álló, műemléki védettségű, klasszicista Darányi-kúriát, amely másfél hektáros arborétumszerű parkban áll, és a telek végén húzódó csatorna révén saját vízpartja van. A XVIII. század második felében épült „ékszerdoboz” Tass legszebb és legértékesebb épülete. 1910-ben a Kende, 1911-ben a Nadányi, 1929-ben a Kemény, majd a Darányi család birtokába került. Darányi Ignác egykori földművelésügyi miniszter és Darányi Kálmán miniszterelnök sok időt töltött a kúria falai közt. Aztán más szerepet találtak neki: 1945 után könyvtárnak, majd kultúrháznak használták, 1990 után pedig magántulajdonba került.

– Érdeklődtem az épület sorsa felől – meséli Kiss Krisztina, miközben körbejárjuk a helyi kulturális örökség részét képező grófi házat és megcsodáljuk különleges részleteit. – Egy kft. tulajdonában volt, és éppen meg akartak tőle szabadulni. Nem sokat gondolkodtam, megvettem. Természetesen nem ilyen állapotban, ahogyan most látja, sokat dolgoztunk már rajta. Szeretnénk turisztikai célponttá tenni, illetve alkalmas rendezvények, esküvők megtartására is. Ha minden részletében felújítjuk, ennél szebb helyet el sem lehet képzelni a közösségi programoknak. Csakhogy nem úgy haladunk, ahogyan elképzeltük, hiszen nem állami támogatással vagy pályázati pénzből végezzük a munkálatokat, hanem teljes mértékben saját erőből.

Sétánk végére az is kiderül, hogy Krisztina örömmel újítana fel további kúriákat, kastélyokat a környéken. Bizonyára tudná hasznosítani eddigi tapasztalatait. Jó érzés lehet megmenteni az enyészettől egy düledező épületet, és látni mások örömét is a munka végeztével. Nehezen válhat meg tőlük a gazdája. Persze ez sem elképzelhetetlen. Kiss Krisztina elárulja: a Szerbith-kúriát meghirdette egy ingatlanos portálon, aztán meggondolta magát, mégsem adja el. Túlságosan a szívéhez nőtt. Nem is tudja, mit tenne, ha valaki megadná érte a feltüntetett összeget...

Ezek is érdekelhetnek