Mindig a hegy az erősebb - Sok ezer méter magasban előre tudni kell a válaszokat

Persze megadatott már neki, hogy áttörhette az időkorlátokat, egyszer fél évig vándorolt Indiában. Mezítláb, lepelbe burkolódzva, kolduló szerzetesként járta az országot. Időnként elvonult egy barlang vagy az őserdő mélyére meditálni, ha szüksége volt rá, akadt egy guru, akitől útmutatást kérhetett. Több mint tízszer járt Ázsiában, jól ismeri Amerikát, és stoppal bejárta Európát.

– Nekem mindennél többet jelent a szabadság – árulja el Klein Dávid, aki 14 évesen tette le alapfokú hegymászóvizsgáját, majd a Tátrában magashegyi nyári és téli tanfolyamokon vett részt. Első expedíciójára 1998-ban vállalkozott. – Elfogadó, nyitott környezetben nőttem fel. Pszichológus, szociológus szüleim odafigyeltek rám, sok szeretetet kaptam tőlük, de nem akarták megmondani, hogy mit tegyek, hagytak a saját utamon járni. Csak jóval később jöttem rá, hogy ez milyen nagy dolog! Öten vagyunk testvérek, én állok középen. Mindannyian mások vagyunk. Az viszont közös bennünk, hogy igyekszünk őszintén és szabadon élni. Megtanultuk: nincs előre megírt tanrend. Nekünk kell megkeresnünk a kihívásokat, rátalálnunk a céljainkra,értékeinkre és az ezekhez vezető útra is.

Dávid ennek szellemében már tinédzserként nekivágott a világnak. Nehezen tűrte a gimnáziumi kötöttségeket, úgyhogy meg sem állt Amerikáig. Céltalanul csavargott, nem számított, hol esteledik rá, mindig befogadta valaki. Járt iskolába, megtanult angolul, barátságokat kötött. Fontos volt számára önmagát megtalálni és lelki békéjét megteremteni. Visszatérve más ember lett. Magánúton fejezte be a középiskolát, de egyetemre csak akkor jelentkezett, amikor az „megszólította”. Az ELTE filozófia szakán szerzett diplomát 2013-ban. Most végzi a doktori iskolát. Ha befejezi, jöhet egy újabb szak. Hogy kitolja az időt, amit tanulással tölthet. Neki nem a „papír” kell.

– Nem könnyű, ha az életét nem készen kapja az ember, de izgalmas kihívás – mondja a hegymászó. – Negyvenévesen jöttem rá, hogy nem kell mindennap bevásárolni, akár egy hétre előre is be lehet szerezni a létfenntartáshoz szükséges dolgokat. Ilyesfajta tapasztalások formálnak, úgy válok felnőtté, ahogyan én szeretnék. Korábban vegetáriánus voltam, egyszerűen azért, mert rossz érzéssel töltött el, hogy leöljük az állatokat a húsukért. Aztán át kellett gondolnom az egészet, mivel a mászáshoz megfelelő fizikai erőnlét szükséges. Visszatértem a húsevéshez, de szeretem tudni, milyen körülmények között tartották a hentespultra kerülő jószágot, vagy boldog életű tyúk tojta-e a tojást. Nyolc évig jurtában laktam. Most is abban élnék, ha nem dőlt volna össze. Sosem vágytam palotára, kényelmes otthon kisebb ráfordítással és kevesebb nyavalygással is megteremthető. Saját házam nem több 20 négyzetméternél. Régebben talán hétvégi házikó volt. Teteje hullámpalából van, pillanatnyilag beázik.

Klein Dávid élete legnagyobb részét a hegymászás tölti ki. Mondhatni, minden e körül forog. Egy-egy expedíciót komoly fizikai felkészülés előz meg, az állóképességet nem elég csak edzőteremben fejleszteni, szükséges hozzá elérhető terep is, mivel kőgörgeteget nem tud imitálni a futógép. Körültekintően kell elvégezni a logisztikai feladatokat is, amelyek közül egyformán fontos a kiszemelt hegy megismerése és a mászás megtervezése, az egészségmegőrzéstől kezdve az élelmezésen át a mászófelszerelésig. Az ideális feltételek megteremtéséhez szponzorációs háttér sem mellőzhető.

– Mentálisan is rá kell hangolódni a mászásra. Én például fotókat nézegetek a hegyről, azok egy idő után „belemásznak” a fejembe. Megpróbálok képzeletben felkapaszkodni a csúcsra. Saccolgatom, hány óráig tarthat, mi történne, ha hóviharba keverednék. Szeretek fantáziálni, álmodozni, noha tisztában vagyok azzal, a hegy mindig erősebb. Képes meglepetést okozni és kibillenteni az egyensúlyból. Ha egyedül vágok neki, az út során nincs kivel megbeszélnem a dolgokat. Amennyiben rosszul végeztem az előzetes kutatómunkát, vagy nem jól választottam meg a stratégiát, netán a felszerelést, akkor odafönn már nincs mit tennem. Máskor feszegetem a határaimat, ezt vagy azt meg tudom-e még csinálni.

Összetett kaland ez. A gyönyörű tájakért meg kell küzdeni. Az akció során nagyon nyers formában találkozik önmagával a hegymászó, nem állnak rendelkezésére intellektuális fogódzók. Az oxigénhiánytól minden tompul, kis lángra kerül az élet. A kognitív funkciók, vagyis a megfigyelőképesség, az érzékelés-észlelés, az emlékezés, a gondolkozás, valamint a mozgás, az emésztés mind-mind lelassul, módosul. Sok ezer méter magasban előre tudni kell a válaszokat. És azt: mik azok a praktikák, amelyekkel túl lehet élni a legkritikusabb helyzeteket is. Ellenkező esetben életek kerülhetnek veszélybe.

Klein Dávid máig nem tudta feldolgozni hegymászótársa, Várkonyi László elvesztését, akit 2010-ben egy lavinaomlás sodort el és temetett maga alá közös expedíciójuk során. Konyi bölcs, tapasztalt, profi, életigenlő volt, sosem a rekordokért indult neki. Sok időt töltöttek együtt, megannyi értéket fedeztek fel közösen, így az elvesztett barát óhatatlanul tovább él az ő mászásában, technikájában.

– Izgatnak a nyolcezer méter fölötti hegyek, a Mount Everestre nyolcszor indultam el palack nélkül – meséli a markáns arcú férfi, akiről látni az interneten olyan fotót is, ahol majdhogynem a felismerhetetlenségig össze van fagyva az arca. – Nem az a legfontosabb számomra, hogy ez a legmagasabb hegy, sem az, hogy a magyar hegymászás még nem „teljesítette” ezt a feladatot. Az Everest csúcsának elérése számomra más jelent. A konkrét hegyet szeretem. Felismerhetem és beismerhetem a gyengeségeimet, szembesülhetek a korlátaimmal és az erényeimmel egyaránt. Mindenhol kő, szikla, jég, hó. Természet alkotta szabályos formák, miközben tompultfelajzott tudatállapotban mászok felfelé, és keresem az utat önmagamhoz. Amikor pedig lejövök, élesebben látok és világosabban fogalmazok. Kicsit olyan, mintha hályog esne le a szememről. Ezért nagy árat kell fizetnem: nehéz fizikai létezésben és nélkülözésben oldom meg a feladatot, nekifeszítve a képességemet, a merészségemet, a bölcsességemet. Cserébe semmivel nem pótolható, nem kilóra mért élményeket kapok. És máris várok arra, hogy megszólítson a következő kihívás, amely még szebb, még izgalmasabb lehet.

Tavasszal újra himalájai csúcsra, az Annapurnára szeretne feljutni. Ha sikerül, ő lesz az első magyar, aki ott járt.

Bármit csinál, azt meggyőződőssel és jó szívvel teszi. Részt vett a Város Mindenkié csoport lakásépítő programjában, fél évre befogadott maga mellé egy hajléktalan párt, nemrég egy ugandai menekült fiú lakott nála néhány napig, aki hazájában szociális munkásként segített másokon, nálunk pedig ő szorul támaszra. Családi vállalkozásban könyvkiadót működtet, főként pedagógiai, pszichológiai tárgyú kötetek kerülnek ki tőlük. Ha már ilyen jó barátságban van a könyvekkel, egyszer talán megírja majd csavargásainak és expedícióinak történetét is.