Senyvedő fasorok

S mindegy, merre jár az ember. Békéscsaba vagy Orosháza, Hajdúszoboszló vagy Püspökladány táján, mindenütt ugyanaz a látvány fogadja. Kifogástalanul felújított aszfalt és nyakig érő gazban tengődő díszfák kilométeres sora. Nincs ember, akinek a fejében meg ne fordulna a gondolat: miért nem gondozzák ezeket a fákat? Ha már nem locsolják, legalább egyszer-egyszer lekaszálhatnák a dudvát körülöttük! De attól tartok, sok fán ez sem segítene – a többség ugyanis alighanem már eleve betegen kerül ki az iskolából. Más magyarázat nemigen lehet arra, hogy az egészséges fa – durván tízből egy – szép, erős hajtásokat hoz, a másik meg három-négy éves korában is legfeljebb félarasznyit. Pedig nem akármilyen fák ezek, a faiskolák kínálatában a legolcsóbb darabja is ezer forint! A szaktanácsadók szerint háromméterenként ildomos ültetni őket, tehát kilométerenként mintegy háromszáz fával kell számolnunk. Ez pénzben kifejezve 300 ezer forint kilométerenként. És ezek a fasorok nem egy, hanem kis megszakításokkal húsz-harminc kilométeresek!

Valakiknek hatalmas üzlet. És micsoda pénzpocséklás! Mert természetesen van sokkal eredményesebb és olcsóbb módszer is a fásításra. Háromméterenként ledugunk egy kis gyökeres akácvesszőt, aminek tíz forint darabja, aztán, amikor megered, visszavágjuk. A következő évben embermagasságú hajtást növeszt, s attól kezdve tényleg rábízhatjuk a természetre. Meg a közmunkásokra, akik a teljesen fölösleges látszatmunkák helyett végre értelmes feladatot kapnának, ha a kezdeti időkben évente legalább egyszer levágnák tövük körül a dudvát.

A kiszáradó csemetékben utazók persze szívnák a fogukat. Hadd szívják, épp eleget kaszáltak eddig saját zsebre!