Szenvedélyek rabságában - Kígyóméreg a szivarban

Ide nekem Godzillát! Kim Dzsong Il, a 2011-ben elhunyt észak-koreai diktátor nemcsak véreskezűségéről, de nárcizmusáról és hajmeresztő szokásairól is elhíresült. Előkelő helyen jegyzik például a legfurcsábban öltözködő vezérek listáján felejthetetlen kekiszínű, gumírozott derekú, sokcipzáros melegítőfelsője vagy piszkosfehér, lékhorgászathoz ideális télikabátja miatt. Alacsony termetével dacolva nyolccentis cipősarokkal és tupírozott frizurával próbált felfelé terjeszkedni – miközben a többi túl mélynövésű embert egyszerűen száműzte a fővárosból (ahogyan a túl öregeket is). Egyszer reklámfüzetet adatott ki egy magasságnövelő csodaszerről; a jelentkezőket aztán összegyűjtötték és vidékre deportálták. Évente 750 ezer dollárért importálta kedvenc Henessy konyakját.
A kaviárrajongó vezér a rizsre különösen kényes volt: külön stáb válogatta a szemeket, Kimet ugyanis idegesítette, ha nem egyforma hosszúak és vastagok. Istenítette az amerikai kosárlabdázó Michael Jordant. Állítólag elhívta Phenjanba egy baráti mérkőzésre, azonban a hatszoros NBA-bajnok maga helyett egy dedikált labdát küldött Madeleine Albright amerikai külügyminiszter 2000-es látogatása alkalmával. Olyannyira rajongott a filmekért, hogy 20 ezer darabos gyűjteményt hordatott össze; ebben az amerikai és a japán agresszorok elleni háborút bemutató filmeken kívül nagyszabású szórakoztató mozik is szerepeltek. Megszállottságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1978-ban, még apja uralma alatt – saját hazai szakember híján – elraboltatta Shin Sang- ok neves dél-koreai rendezőt, és arra kényszerítette, hogy készítse el a hollywoodi Godzilla című óriásszörnyes akciófilm észak-koreai változatát, a Pulgasarit…

Virtuóz hegedűs és nőcsábász. Benito Mussolini, Olaszország fasiszta miniszterelnöke kedvelte és támogatta a művészetet. Állítólag reggelente Dantétól olvasott egy-egy versszakot, romantikus regényeket írt, és olasz klasszikusokat fordított német nyelvre. A Duce emellett kiváló hegedűművész hírében állt, gyermekkora óta játszott a hangszeren. Később sem tette a sarokba, ugyanis a zenéléssel könnyen meg tudta nyugtatni magát, napi 16-18 órai munka után is hegedült kicsit. Gyakran játszott duettet legkisebb gyermekével, Romanóval. Ugyancsak elhíresült mint virtuóz nőcsábász, akit nem érdekelt, ha az illető hölgy jóval idősebb nála, vagy esetleg házas. Mikor ismerősei szemére olvasták bűneit, állítólag elővette a hegedűjét, és addig játszott, amíg el nem hallgattak...

Mindhalálig baseball. Fidel Castro már gyerekkorában botrányokat rendezett, ha valami nem az elvárásai szerint alakult. Például ha baseballcsapata rosszul állt, leállította a játékot és összeszedte a felszerelést – így kerülte el a kudarcot, merthogy gyűlölt veszíteni. Ezek a fiatalkori vonások egész életében elkísérték a kubai kommunista vezetőt – a baseball iránti vonzódása viszont mindvégig töretlen maradt. Havannai diákoskodása idején (az 1940-es években) dobóként bekerült az egyetemi csapatba is. A Castro-legendárium szerint itt keltette fel a Pittsburgh Pirates edzőinek figyelmét. Castro sikeresen átment a teszteléseken, úgyhogy 1949-ben a Pittsburgh (más verziókban: a New York Giants, a New York Yankees, a Washington Senators...) 5000 dolláros szerződést kínált a fiatal játékosnak. Kuba leendő vezetője már ekkor kritikus szemmel figyelte a nyugati imperializmust, és természetesen visszautasította az ajánlatot. Ami persze meglepte az öntelt amerikaiakat, ugyanis Fidel volt az első latin-amerikai, aki nemet mert mondani a híres csapat(ok)nak. Napjainkban egyre hangosabb az a szóbeszéd, hogy valójában sosem vett részt profi csapat felvételijén, tudása roppant messze állt ettől. Valami frusztráció mégis „visszamaradt” nála baseballügyben, merthogy évtizedeken át megvetően tekintett a profi sportra. Egy 1989-es interjújában azt fejtegette, hogy „az érdek nélküli, önzetlen, tiszta sport maradt a miénk, soha nem engedtünk teret a professzionalizmusnak. Az csakis arra szolgál, hogy a gazdag államok magukhoz ragadják, elszippantsák a szegényebb országok tehetségeit.”
Jut eszembe a baseballról: Castrót bizonyíthatóan a világon a legtöbbször akarták megölni – a Guinness-rekordok könyve és az emberölési kísérleteket megrendelő amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) levéltára szerint. Legalábbis ezt írta a Cubadebate hírportál. A veterán vezető ellen összesen 638 gyilkossági kísérletet követtek el 2006-ig, a vis?- szavonulásáig, ám a változatos módszerek mind sikertelennek bizonyultak. Többek között robbanóanyagot tettek a cipőjébe és egy baseball-labdába, kígyómérget injekcióztak a szivarjába…

Hófehérke az etalon. Adolf Hitler lelkén tátongó mély sebet ütött, hogy kétszer utasították el jelentkezését a bécsi Szépművészeti Akadémián. Ennek ellenére nem ment el a kedve a rajzolástól, náci diktátori ténykedése idején is előszeretettel vetett papírra mesefigurákat. Kedvenc rajzfilmjét, a Hófehérke és a hét törpe címűt többször levetítette vendégeinek is a magánmozijában. Goebbels naplójában olvasható, hogy milyen örömet szerzett a Führernek, amikor Mickey Mouse-os kiegészítőket ajándékozott neki.

Cinikus vagy homokos? Sztálin is hódolt a rajzolás szenvedélyének, ám a szovjet diktátor inkább férfiaktokat készített. Még egy furcsa szenvedélyére derült fény: a fényképek, rajzok alá gunyoros, ironikus megjegyzéseket írt. Ezt igazolta, hogy néhány évvel ezelőtt Sztálin megjegyzéseivel, rajzaival és aláírásával díszített képzőművészeti reprodukciók kerültek elő egy magángyűjteményből; az akttanulmányok eredetijei neves XIX. századi orosz festők (Repin, Szurikov és mások) művei. Az izmos, fiatal férfiakat és néhány öregembert ábrázoló aktok reprodukciói egy vörös bársonnyal borított mappában lapultak egy magángyűjtőnél, akiről csak annyit hoztak nyilvánosságra, hogy valaha köze volt a KGB-hez. A szovjet diktátor az egyik képen pirossal beszínezte a modell nemi szervét, egy öregembert ábrázoló portréra pedig sűrű rácsot rajzolt. Egy harmadikon szovjet divatú alsónadrágba öltöztette az ábrázolt férfit, és a lapra ráírta: „Meztelen fenékkel ne ülj kőre. Menj a komszomolba és a munkások egyetemére. Adjanak ki a fiúnak gatyát. Sztálin.” Egy másik rajzra azt firkantotta: „Egy töprengő bolond rosszabb 10 ellenségnél.” Hogy mindezt tréfásnak szánta, vagy csupán a mély cinizmus munkált benne, nem tudni. Az viszont biztosan megér egy alapos pszichológusi elemzést, hogy a diktátor mély érdeklődése a férfiúi test és a nemi szervek iránt utalhat-e látens homoszexualitásra vagy homofóbiára.
Mindenesetre Sztálin rossz hírének ismeretében mi már semmin sem lepődnénk meg...