Az én képernyőm: Kelet, nyugat, német

Példa erre a Duna Tévén sugárzott Bosszú című thriller, amely egy mai, ötletes, pörgős Monte Cristo-történetnek indult. Egy fiatal nő az igazságtalanul elítélt és szenvedéseibe belehalt apjáért folytat bosszúhadjáratot, sok pénzzel, nagy bátorsággal és erkölcsi fölénnyel. De nem tudják abbahagyni, most már a negyedik évad megy, egyre kimódoltabb fordulatokkal, egyre több hullával, a semmiből előkerülő, eltitkolt gyermekekkel, felbukkanó régi szerelmekkel, s akiről azt hitték, hogy meghalt, az nagyon is él, akit élőnek vélnek, az meg már rég halott – és így tovább. A szereplőknél nincs jellemfejlődés, senki nem fér a bőrébe: amikor már rendeződnének a dolgok, akkor valaki újra felkavarja a trutyit. Ha pedig a kedves olvasó ezek után megkérdezné, miért nézem, ha ennyire nem tetszik, akkor azt válaszolnám, hogy a színészek jók, s bár a történet nemigen halad semerre, azért még mindig nézhető. Amúgy persze ez nem elég ok, de, úgy látszik, mindenkit elér a sorozatfüggőség nevű betegség... Azzal vigasztalom magam, legalább nem brazil vagy török szappanoperát nézek hétfő esténként. De azért nem bánnám, ha már vége lenne, és megszabadulhatnék Emily bosszúszomjától!

Az RTL Klub most elkezdett egy német sorozatot, aminél talán ismét fenyeget a függőség veszélye, legalábbis az első két rész alapján. Kedvelem a hidegháborús történeteket, a nagyhatalmak boszorkánykonyháin kitervelt akciókat, amelyek a valóságban sokszor meghaladják az írói képzeletet. Ezek a filmek, tévéjátékok a múltban is, ma is akkor jók, ha el tudnak szakadni az ideológiaipolitikai sémáktól. (Berkesi András, az egykor oly népszerű író például nagyon nem tudott, de könyvei, filmjei azért voltak mégis népszerűk, mert rendelkeztek a fordulatos meseszövés erényével.)

Ez a múlt héten indult sorozat, a Volt egyszer két Németország azért is érdekes, mert ha láttunk is valaha a kettévágott ország kémeiről szóló filmet, akkor ott persze mindig az NDK-s német volt a jó, az NSZK-s német pedig a rossz. Az egyesítés óta pedig nem is igen emlékszem hasonló témájú történetre. Nos, most bizonyára nem ez lesz a felállás, sőt. A Stasi embereit nem nehéz rossz fiúknak láttatni – de a nyugatnémetek meg mind cukik lesznek vajon? Bár a film jó színvonalát tapasztalva valószínűleg bízhatunk az árnyalt ábrázolásban.

Ami külön tetszik: az 1983-as NDK korhű megjelenítése.
A ruhák, a frizurák, az autók, a lakberendezés a nejlonfüggönyökkel mind hiteles – kár, hogy keveset időztek vele az alkotók, elég gyorsan akcióra váltottak. Ripsz-ropsz elintézték Martin, a fiatal keletnémet katona kiképzését kémmé, aki hamarosan egy nyugatnémet tábornok szárnysegédje lett, és mint ilyen, fontos ismeretek birtokába jut. Nincs kétségem a végkifejletről: Martin bizonyára megigazul, a nyugati demokrácia híve lesz és a Stasi ellen fordul, de addig is még sok izgalmas fordulatot remélek.

Az első két rész nézettsége nem volt túl jó, ezért az RTL a késő esti műsorsávba helyezte át a sorozatot. Remélem, levenni nem fogják műsorról, mint ahogyan néha sebtiben megteszik. Mert végre nem amerikai akció, nem kis-ázsiai ármánykodás, nem délamerikai sírás és üvöltözés, hanem jól megírt történelmi krimi – más, mint a megszokott.