Megmérettetik a hitünk - Beer Miklós váci püspökkel beszélgettünk

OLYAN SZÉPEN ÉLHETNÉNK, ha kilépnénk az országot megosztó szakadékállapotból, ha nem vicsorognánk egymásra. A keresztény identitás lakmuszpapírja az is, miként állunk a peremen élők, a menekültek vagy a cigányság ügyéhez. 2016-ban, az Irgalmasság Szentévében Beer Miklós váci püspök arra biztat: éljük meg valódi kegyelmi időszakként a népvándorlást, amely hozzásegíthet bennünket hitünk megújításához, bepótolhatjuk mindazt, amit a megértés, a befogadás és a szeretetre épülő szolgálat terén keresztényként elmulasztottunk.

Ország-világSzijjártó Gabriella2016. 02. 08. hétfő2016. 02. 08.
Megmérettetik a hitünk - Beer Miklós váci püspökkel beszélgettünk

– Kitől ered az irgalmasság évének ötlete?

– Régi hagyomány a katolikus egyházban, hogy a mindenkori pápa tematikus évet hirdet meg, amikor például a Biblia, a család vagy legutóbb a szerzetesek kerültek reflektorfénybe. Az irgalmasság picit kilóg a korábbi szentévek sorából azzal, hogy óhatatlanul is rendkívül aktuális társadalmi-politikai kérdéseket vet fel. De legelőször is a mindennapi életünkben kellene irgalmat gyakorolnunk, elfelejteni a sérelmeket és kimászni a lövészárokból. Valahogy mégse tudunk kibékülni a családtagjainkkal, a szomszédunkkal, különösen nem megy ez a politikában, pedig tudjuk, a lelkünk felszabadulna a megbocsátástól. Gyerekkoromban szerény körülmények között éltünk – apám és nagyapám is meghalt a II. világháborúban –, mégis jobban összetartottak a családok, és többet segítettünk másoknak is, mint napjainkban. A mai társadalom önpusztító: az emberek a legkisebb nehézség esetén gyorsan előveszik a fegyvertárból jogaik arzenálját, tönkreteszik kapcsolataikat. Miért folyton azon törjük a fejünket, hogy mit miért nem teszünk meg – ahelyett, hogy azon gondolkodnánk, mit hogyan tudnánk megtenni? Reményeim szerint az irgalmasság éve sokak számára lendületet, bátorítást adhat ehhez a szemléletváltáshoz.

– Ön bátran élen jár a szemléletformálásban, szeptemberben például a vasárnapi mise végén a váci katolikus egyházmegye papjai felolvasták a püspöki körlevelét, amelyben cigány testvéreink elfogadására és megsegítésére kérte a híveket. Sejtette, mekkora frontot nyit ezzel?

– Számítottam arra, hogy soraim nem maradnak visszhang nélkül, és az élesen eltérő vélemények megosztják még a paptársaimat is. Megértem, hogy sok ember nem akar a magáén kívül újabb gondot a nyakába venni, csak hát akkor fel kell tennie a kérdést: mitől is keresztény ő? Csak vallásos, aki templomba jár, imádkozik és tartja az egyházi ünnepeket, vagy pedig hívő is, aki Jézus tanítása szerint él? Régóta szembesülünk azzal, hogy a népességen belül a cigányság aránya gyorsan emelkedik, ami tovább növeli a meglévő feszültségeket. Szerintem ez az egyik legégetőbb társadalmi problémánk, amire csakis oktatással, munkahelyteremtéssel és szociális körülményeik javításával együtt lehet megoldást találni. Ferenc pápa kezdettől fogva arra kér mindannyiunkat, hogy az elesettek, a hátrányos helyzetűek, a szegények legyenek gondolkodásunk előterében.

– Hogyan fogjunk hozzá?

– Ahogyan Ferenc pápa mondja: lépjünk ki, nyissunk ajtót nekik! Ha mindenki csupán egyetlen rászoruló családot felkarolna a lehetőségei szerint, folyamatosan segítené őket, a bajban nem engedné el a kezüket, máris óriásit lépnénk előre. Rengetegen megtehetnék ezt, mégsem teszik. Miért? Mert e nemes cél érdekében talán kicsivel szerényebben kellene élniük, szabadulni az érdekek és a haszon fogságából...

– A cigányságról írott körlevelébe be lehetne helyettesíteni a menekülteket is?

– Igen. Keresztény identitásunk lakmuszpapírja, hogyan állunk akár a cigány-, akár a menekültkérdéshez. Mindkettő szekértáborokra osztja az országot, és ugyanaz a csapdahelyzet is: ezernyi okot tudunk felsorakoztatni, miért ne legyen közünk hozzájuk. Az előbbiek lusták, piszkosak, tolvajok, az utóbbiak terroristák, erőszakosak.

– Nehéz úgy irgalmasnak lenni, ha közben az ember retteg. Egyesek a katolikus Európát féltik a muszlim vallásúaktól, míg mások – az Iszlám Állam terrorcselekményei láttán – szó szerint az életüket a vallási fanatikusoktól...

– A menekültek, a muszlimok és a terroristák egybemosása óriási hiba, ahogyan az Iszlám Állam bűnei miatt, a kollektív bűnösség elve alapján megbélyegezni egy vallást. Nincs két Isten: a muszlimok is ugyanabban az Istenben hisznek, mint mi, keresztények, csak másként nevezik. Ugyanúgy a szeretetet hirdetik, és nem az erőszakot. Különben is, előbb a saját házunk táján kéne rendet tennünk. Jövőre lesz a reformáció 500 éves évfordulója; ha belegondolunk, ez az 500 esztendő nemigen válik a dicsőségünkre, két keresztény vallás is képes volt csúnyán bántani egymást. Ha a pápánk Assisiben együtt imádkozik muszlim vallási vezetőkkel, akkor végre mi is hozzátehetnénk a magunk részét a megbékéléshez.

– Belefér ebbe a szöges kerítés a határainkon?

– Első hallásra engem is megrémített a szöges kerítés gondolata, aztán – más országokkal egyetemben – én is beláttam, hogy nem lehet parttalanul, gátak nélkül mindenkit befogadni. Fél évszázad alatt megháromszorozódott a Föld népessége, ráadásul a majd’ 7,5 milliárd ember között egyre csak nő a jövedelmi szakadék, a kilátástalanságban élők keresik a menekülési útvonalat. Véleményem szerint a népvándorlás megállíthatatlan, ez csupán a kezdet, hiszen a közlekedőedények elve szerint ki kell egyenlítődnie a kontinensek között ennek az óriási népsűrűségbeli eltérésnek. Ezt a vándorlást időben szabályoznunk kell, s ebben a pillanatban senkinek nincs jobb ötlete a kerítésnél. Egyetértek a miniszterelnökkel abban, hogy akinek nincs rejtegetnivalója és szeretne bejönni hozzánk, az az ajtón át tegye, és ne az ablakon át másszon be.

– Mit csináljunk azzal, aki az ajtón át jön?

– Ha valaki tényleg ide szeretne jönni hozzánk, családostól nálunk élne, akkor fogadjuk be, segítsünk neki. Arra is sokan felkapták a fejüket, amikor azt javasoltam, hogy az elnéptelenedett falvainkban, az üresen álló házakban adjunk otthont a jó szándékú, társadalmi normáinkat tiszteletben tartó, valóban menekülő embereknek. Ne tartsanak hazaárulónak azért, mert azt kérdezem: mennyivel van nekünk több jogunk itt élni, a Duna–Tisza táján, mint egy szíriainak, akinek nincs más „bűne”, mint hogy rosszkor rossz helyre született?! Annál is inkább jogos a kérdés, mert egyszer régen a mi őseink is idegenként jöttek ide. Böjte Csaba atya szokta mondani: ha beesik hozzá egy szutykos kisgyerek, először megsimogatja, megmosdatja, megeteti, és csak utána kérdezi meg tőle, te ki vagy. Ez legyen nálunk is a sorrend.

– Könnyebb az egyház társadalmi szerepvállalása akkor, ha kereszténydemokrata politikusok állnak egy ország élén?

– A kereszténydemokrata attitűd nem feltétlenül garancia arra, hogy egy politikus elfogadóbb és irgalmasabb, mint más pártbeli társai. Például nem éppen keresztényi érvelés Angela Merkelé, miszerint hadd jöjjenek a migránsok, szükség van rájuk a német munkaerőpiacon. Ahogyan nem lehet a tolerancia és az uniós közös teherviselés nevében kötelező befogadási kvótákat kiróni az egyes országokra; ráadásul bennünk ez a kitelepítések szörnyű mellékízével társul.

– Az ország megosztottságát jól jellemzi, hogy a véleménye miatt önt is besorolják az egyik szekértáborba: baloldali püspöknek és a mi Ferenc pápánknak nevezik. Nem bántja ez?

– Csak mosolygok ezeken. Ez ugyanis azt jelentené, hogy az elesettek segítését a proletár internacionalizmus jegyében teszem, és a baloldaliság egyértelműen a szolidaritást jelenti. Én Jézus tanítását követve megyek a rászorulók közé, velük vállalok sorsközösséget. Nekünk, keresztényeknek úgy kell tekintenünk napjaink zavaros társadalmi helyzetére, hogy az Úr próbára teszi a hitünket. Legyünk irgalmasak,és vizsgázzunk jelesre emberségből.

 

Névjegy
DR. BEER MIKLÓS a Váci Egyházmegye püspöke.
1943-ban született Budapesten. 1966-ban szentelték pappá. Pilismarót, Dömös és Esztergom-Belváros plébánosaként tevékenykedett. Az Esztergomi Hittudományi Főiskola teológiai tanára, majd rektora lett.
2000-től az Esztergom–Budapest Főegyházmegye segédpüspöke. A Váci Egyházmegye élére 2003-ban nevezte ki Szent II. János Pál pápa; jelmondata: „Rendületlenül a hitben.” Megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést.
Minden napját az uszodában kezdi; sok utazással is járó szolgálata közben mindenképpen szakít időt a püspöki palota kertjében tartott birkáira és szamarára, Misura.

Ezek is érdekelhetnek