Balogh Géza: Ellenőr cukorkával

De ez az ellenőr olyan barátságos hangon szólt, hogy eszébe se jutott senkinek ellenkezni, még a notórius kötözködőknek sem, akik általában személyes sértésnek veszik, ha a jegyüket, bérletüket kérik. A barátom is nyúlt a tárcájába – de az ellenőr csak nem akart jönni. Illetve közeledett, de igen akkurátusan. Alaposan megnézett minden bilétát, ráadásul leállt beszélgetni valamennyi utassal: hová megy, mit dolgozik, reggelizett-e, mit szól ehhez a szürke időhöz.

Az utasok eleinte furcsán méregették a köpcös kis embert, de amikor látták, hogy egyáltalán nem viccből érdeklődik, mert a válaszokat komolyan veszi, kezdtek felengedni. Eleinte csak rövid, vakkantásszerű igenek és nemek hangzottak, de később már értelmes félmondatok is, majd amikor az is kiderült, hogy a jegy nélkül utazóknak sem esik bántódásuk, egészen megnyíltak.

Az emberek persze jöttek-mentek. Az egyik le-, a másik felszállt, és az újak kezdetben ugyanolyan értetlenkedve nézték-hallgatták az ellenőrt, mint a korábbi újak. De akik egészen a végállomásig mentek, remekül szórakoztak. Már fogadásokat is kötöttek, hogy a felszállók közül kinek az arcán ömlik majd szét először barátságos mosoly, s ki fogja védekezésül maga elé kapni a kezét, amikor a jegyvizsgáló cukorkával kínálja. Mert a kis kedélyes ember a különösen mogorva utasokat nagy szemű savanyú cukorkával is megkínálta, ám ha gyerekhez ért, sajnálkozva tárta szét a karját.

– Neked nem adhatok, kicsim – mondta szomorúan –, balesetveszélyes. Képzeld el, ha egy buta autós a villamos elé kanyarodik! Hatalmas fékezés, előre borul mindenki, még a felnőttek is elharaphatják a nyelvüket, nem csak az olyan kicsik, mint te.

Így ért el a szerelvény a végállomáshoz, ahol a barátom is leszállt. Még oda akart köszönni a különös ellenőrnek, de őt akkor már karszalagos emberek vették körül, kisvártatva pedig rendőrök is megjelentek. Autóba ültették és elhajtottak vele. Az utasok tanácstalanul forgatták a fejüket:

– Csak nem börtönbe viszik!? – fakadtak ki ekkor páran. – Mi a bűne? Nem csinált semmit, csak végezte a munkáját.

– Na, ez az! – felelték a karszalagosok. – Hogy a mi munkánkat végezte. Mert ő nem ellenőr, csak álellenőr. Magyarán csaló. Fogdában a helye.

Erre már nem szólt senki semmit, a villamos is elindult visszafelé, a szerelvény elején pedig hamarosan felhangzott az ismerős mondat: „Jó napot kívánok! Kérem a jegyeket, bérleteket ellenőrzésre felmutatni!” Esős, ködös kora reggel volt még mindig, mikor a városi ember morcosan bámul kifele az ablakon a szürke tájra, és meg sem fordul a fejében kedves szóval illetni a mellette állót. Pláne, ha az ellenőr, és a jegyeket, bérleteket kéri.

Kivéve, ha megkérdi, hogy mit szólunk ehhez a ködös időhöz, s közben nagy szemű savanyú cukorkát kínál.