Jogi esetek: Árnyékháború

A bontási kötelezettséget még egyszer megerősítette az építési hatóság, de a család ezt sem hajtotta végre. Végül engedélyt kértek, hogy a régi ház rendeltetését lakóházról tárolóra változtassák, s így fennmaradási engedélyt kaptak rá.

A szomszédok még akkor vették meg a szomszédos ingatlant, amikor úgy volt, hogy a régi házat le kell bontani, így rendkívül csalódottak voltak. A fennmaradási engedélyt bizonyos karbantartási munkák elvégzéséhez kötötte a hatóság, amihez a szomszédok telkére kellett volna bejárni, de ők nem engedték be a munkásokat. Majd pert indítottak azzal, hogy a fennmaradt ház árnyékolja a veteményüket, vagyis káruk származott abból, hogy a család jogellenesen nem bontotta le az épületet. Ezt a kárt ráadásul milliós összegre taksálták. A felperes azzal érvelt, hogy a hatóság előírta a régi lakóépület bontását, ennek az alperes nem tett eleget, ezzel pedig neki kárt okozott, mert az árnyékolás miatt nem tud növényt termeszteni ott, ahol ő szeretne.

A kártérítés alapszabálya az, hogy aki másnak jogellenesen okoz kárt, köteles megtéríteni, kivéve, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogyan az adott helyzetben általában elvárható. A szomszédjog régi Ptk. szerinti alapszabálya (sok, mostanában jogerősen záruló ügyet még mindig a régi polgári törvénykönyv alapján kell elbírálni) a szükségtelen zavarás tilalmát írja elő. A szóban forgó perben a károkozás jogellenességét az adná, hogy megvalósul a szükségtelen zavarás. A felperes azzal érvelt, hogy ez nyilvánvalóan megtörtént, hiszen az alperesek nem hajtották végre a jogerős bontási határozatot.

A bíróság azonban kimondta, hogy a régi ház megmaradása miatt nem kell kártérítést fizetni a szomszédnak. Minden hivatalos engedély megléte mellett is lehet szükségtelenül zavarni a szomszédot, ebből következik, hogy ez fordítva is igaz: lehet, hogy valamire nincs engedély, ám ez mégsem valósít meg szükségtelen zavarást. A bíróság úgy látta, hogy a régi ház – utólagos engedéllyel történő – fennmaradása jó példa erre.