Júdás az asztal alatt

A húsvéti ünnepekhez, a nagyhéthez kapcsolódó kincseket nézegetünk az emeleti teremben. A paraszti kultúra legszebb emlékei között feszületek, keresztek sorakoznak, de látunk a falon szenteltvíztartókat, amelyeken a keresztre feszített Krisztus alakja tűnik fel. A türelemüvegek (szűk nyakú üvegben összeállított mű) készítőit szintén megihlette a golgota, ilyen az 1784-ből származó dunaföldvári alkotás.

– Fölöttébb értékesek a Piet-aszobrok kicsinyített másolatai, amelyekhez zarándokutakon, leginkább a búcsújáró Mária-kegyhelyeken lehetett hozzájutni – magyarázza Loránd Klára muzeológus, az intézmény igazgatója. – Leghíresebbek a szlovákiai Sasvár pálos templomában álló kegyszobor utánzatai.

Az eredetit 1564-ben Czobor Imre neje készíttette hálából, amiért házsártos férje a Szűzanya segítségével megszelídült. Szokás szerint a kegytárgyat a katolikus emberek hazavitték tisztaszobáikba, a „szentsarokba”, ahol rajta kívül üvegburával védett keresztet, Bibliát, imakönyvet, szentképeket is őriztek generációkon át. Dunaszekcsőre a XVIII. században érkeztek német telepesek, azóta is ők a város egyik meghatározó népcsoportja. Hozták magukkal saját hagyományaikat, kultúrájukat, amelyet utódaik a mai napig őriznek. A Bozsó Gyűjteményben két ismeretlen alkotótól származó fafaragás található, amelyek – a karácsonyi betlehem mintájára – húsvéti jelenetet örökítenek meg. Az egyik Krisztus sírba tételének ábrázolása. A halott testet angyalok veszik körül, feltűnnek római katonák is, valamint a keresztre feszítés jelképei. Valamennyi alakot és kelléket nagy műgonddal faragták, festésükhöz visszafogott színeket használtak.

Fölöttébb míves egyházi műtárgy az athoszi típusú kereszt, amely a jól elrejtett évszám tanúsága szerint 1588-ból származik. Loránd Klára meséli, hogy erre a dátumra véletlenül figyeltek fel egy fotózás során, addig azt gondolták, későbbi darab lehet. A feszületen több száz, az Ó- és Újtestamentum jeleneteit megörökítő miniatűr faragás látható, természetesen Krisztus szenvedéstörténete is szerepel rajta.

A szakirodalom sem ismer ennyire gazdagon díszített keresztet, ami arra enged következtetni, hogy több évtizedes művészi munka kellett hozzá, és szerzetesi elhivatottság. Egyes feltételezések szerint ez a feszület a rilai kolostorban készült.

Kecskemét másik büszkesége a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeuma, ahol templomaik tipikus berendezési tárgyait, istentiszteletük liturgikus hagyományait, az ehhez kapcsolódó tárgyegyütteseket mutatják be. Gyűjtőkörükbe a kebelbeli gyülekezetek életét, történetét reprezentáló anyag (történeti források, képző-, ipar- és népművészet) tartozik.

– Egyházunkban a legjelentősebb ünnep a húsvét, ezen belül pedig a nagypéntek, mint a bűnbánat és megváltás ünnepe – mondja elöljáróban dr. Fogarasi Zsuzsa igazgató. – A nagypénteki ünnepi istentisztelet elmaradhatatlan úrvacsorai szertartásához kapcsolódva két tárgyat emelnék ki múzeumunk anyagából: az ünnepi úrasztalára helyezett terítőt és az ivóedényt a bor kiszolgáltatásához.

A mindenkori gyülekezetek ízlése, anyagi lehetőségei határozzák meg azt, hogy milyen művészi igényű, anyagú, megfogalmazású tárgy kerül klenódiumként (kincs, ereklye), textilként az Úr asztalára.

Több szempontból figyelemre méltónak és ritkaságnak számít a Tahitótfaluban 1814-ből készült fekete terítő, melynek alkotója – nyilván a gyülekezet egyik híve – különösebb művészeti előkép nélkül az utolsó vacsora jelenetét hímezte ki. Egyéni megfogalmazás részéről, hogy a később árulóvá vált Júdást megkülönbözteti a többi apostoltól, az asztal alatt sárga ruhában kuporogva örökíti meg. A sárga árulásra, gonoszságra utal, a fekete alapszín pedig a nagypénteki úrvacsora színe. A naiv művészet körébe sorolható terítő technikailag is érdekes: a hímzést applikációk egészítik ki. A fejek papírból készültek, arra rajzolták a szereplők arcvonásait. A kompozíció része a „Krisztus szent asztala” felirat is.

A Ráday Múzeum másik kincse a kecskeméti gyülekezet kiemelkedő iparművészeti értékű neobarokk kelyhe, amelyet a kor legismertebb ötvöse, Szentpéteri József készített 1848-ban. A domborított és cizellált szimbólumok között szőlőfürt és levél, valamint búzakalász fedezhető fel, ezek az úrvacsora jegyeire, a kenyérre és a borra utalnak, de látható rajta rózsa és búzaköteg, sőt Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című freskójának jelenetét is a kehelyre trébelte az ötvös. Az aranyozott kelyhet a gyülekezet együtt használta az 1828-ban szintén Szentpéteri által készített kenyértartó tállal. Mindkét bemutatott klenódium adományként került a gyülekezetek használatába.