Nyugalom a jurtában

Barta Tibor és felesége nem azért hagyta hátra a várost, mert „divat” tanyára költözni. Nyugalmat, békét persze ők is akartak találni, de azért döntöttek így, mert alapvetően másként gondolkodnak a világról. Elöljáróban ezt mesélik a jurtában, ahol kellemes meleg van, és elegendő fény szűrődik be a kicsi ablakon. A családfőt a megismerés és a kalandorság egyaránt hajtotta, amikor bejárta a Szovjetunió utódállamait. Eleinte a munka, majd a kíváncsiság vitte egyre keletebbre és délebbre.

Megfordult a közép-ázsiai Turáni-alföldön, a Bajkál-tó környékén, a Kaukázus ölelésében lévő Oszétiában, s egy ideig jurtában élt a mongóliai sztyeppén. Nem csak élményekben lett gazdagabb, hanem a nomád népektől megszerzett tudással is felvértezte magát. Itthon a Jászságban folytatta ősei foglalkozását, a kovácsmesterséget, ami a családjában hét generációra vezethető vissza. Lenyűgözte a népi építészet, kutatta a múlt emlékeit. Néha iparművészeti tárgyakat restaurált.

Egy életre eljegyezte magát a hagyományőrzéssel. Díszmű- és fegyverkovácsként harcművészetet, íjászatot tanított, előadásaival, bemutatóival járta az országot. Amikor ezek a rendezvények az üzletről és politikáról kezdtek szólni, egyik pillanatról a másikra hátat fordított nekik. Csalódott az önfenntartó települések szervezésében is: tizenháromból kilenc csoport tagjai adták fel az elveiket, nem értették meg, hogy csak közösen lehet eredményesen gazdálkodni.

Barta Tiborék Szolnokról költöztek Szentkirályra. A falu szélén rendezték be a kovácsműhelyt, otthont pedig egy bérelt tanyán teremtettek. Bár jól érezték magunkat az alföldön, két évvel ezelőtt, egy októberi napon mégis úgy döntöttek: ha március közepéig nem találnak számuknak megfelelő ingatlant, meg sem állnak az Őrségig. Végül felfigyeltek erre a helyre. Az épület romokban hevert. Láncfűrésszel kellett utat vágni a házhoz. Mégis volt hangulata. Lehetett érezni a földrezgést, mérni sem kellett.

Rengeteg szemetet hordtak el a telekről, méterről méterre tisztították ki a területet. Nem volt kérdés, hogy ide jurta kell, mégpedig nemzetségfői nagyjurta. Mindent a családfő csinált, néha segített neki a fia vagy jöttek a barátok. Gyakorlata már volt, hiszen ismerősöknek, hagyományőrző csoportoknak több kisjurtát is alkotott. Mindig az ősi mongol elveket alkalmazza, csak természetes anyagot használ. Saját jurtája nyolc és fél méter átmérőjű, zárt faszerkezetű, kívül-belül náddal fedett, döngölt aljzatú. Karácsonyra már fűtöttek a kályhával, s a következő tavaszon költöztek. Bartáék ma már semmi pénzért nem mennének el innen. Önellátásra rendezkedtek be, szinte csak sóért és gyufáért járnak a boltba.

Szétnézünk a tanyán. A karámban tartott magyar tarka tehéntől napi tizenkét liter tejet kapnak. Pannon fehér nyulaik szépen szaporodnak, gazdáik szeretik a húsukat.

Sertésállományukat ázsiai vaddisznók és belga törpemalacok adják: húsuk, zsírjuk az összes többi fajtatársukénál jobb mutatókkal rendelkezik.

A baromfiudvarban őshonos paraszttyúkok és a japán baromfihoz hasonlatos apró termetű kapirgálók szaladgálnak. Pont annyi tojást tojnak, amennyire szükség van.

A konyhakertben megterem a zöldség, a burgonyát „cserekereskedelemben” a szomszédtól szerzik be. Ha elkészül az épített tűzhely, a kenyeret is maguk sütik.

Semmit nem halmoznak fel: vagy elfogyasztják, vagy feldolgozzák. Tárolni már csak azért is nehéz lenne, mert a háztartásban nincs hűtőszekrény. Főzni gázpalackos rezsón szoktak, vizet a fúrt kútból húznak. Lesz majd különálló konyha, valamint fürdőház. Az áramot aggregátor szolgáltatja, amivel mosógépet és centrifugát működtetnek. Internet, számítógép, mobil természetesen van, felnőtt gyerekeikkel így tartják a kapcsolatot. Fiuk Szolnokon, kisebbik lányuk Budapesten, a nagyobb lányuk a férjével együtt Németországban él. Ritkán jönnek a tanyára, de amíg ott vannak, minden gondjukat elfeledik.