Palágyi Edit: Anyám, a drón

A jövőkutatók felfigyeltek arra, hogy a mai apák és anyák aggodalmasan óvják az utódaikat, s ehhez a legmodernebb technikát se restek felhasználni. A baba éjszakáit légzésfigyelő vigyázza, a kisiskolás mobiltelefonnal a zsebében ballag iskolába. A kamaszt már geokerítés védheti: a kedves mama beállíthatja, milyen zónában kell maradnia a szíve csücskének, különben a készülék jelez. A kutatók helikopterszülőknek nevezték el azokat, akik állandóan a gyerekük fölött köröznek, figyelve őket. Minden veszélyt és nehézséget elhárítanak az útjukból, s ezzel túlzottan óvják őket az élet nehézségeitől. Újabban a drónszülők lendültek akcióba: ők nemcsak köröznek, de villámgyorsan és célzottan le is csapnak. Amerikában már arra figyelmeztetnek: nem jó, ha minden terhet leveszünk a gyermek válláról, ha minden utat tisztára söprünk előtte, mert akkor nem tanul meg küzdeni. Az új példa tehát a „világítótorony-szülő”, aki mindig jelen van, igazodási pontként szolgál, de nem telepszik rá a gyerekre.

Meséli nekem egy korosodó asszony, hogy a mai kismamák már nem az otthon látott női, anyai mintát veszik át, hanem az internetes fórumokról tájékozódnak. Mióta széthullottak a nagycsaládok, nem adják tovább a nemzedékről nemzedékre hagyományozódó példáját annak, hogyan kell bölcsen nevelni.

A technika pedig mankókat kínál e bizonytalansághoz. Látom a neten, ha a felnőtt fiam külföldön bejelentkezik egy vendéglőbe, s azt is megnézhetem, milyen halételt rendelt. Nehezemre esik, de nem üzenek rá: vigyázzon a szálkákkal… Megesik persze, hogy büszke világítótoronynak érzem magam. „Anya, hogyan kell feladni egy ajánlott levelet?” – hív az egyetemista, mire elégedetten hátradőlök. Elmagyarázom, a boríték melyik csücskébe írja a címzést, s hová az irányítószámot. Lám, az én nemzedékem is tud még valamit…