'Szép, mi? ... Az asszonyka válasz helyett a könnyeit törölgette'

Korán ébredt ahhoz, hogy az ágyból kimásszon, ablakot nyisson, és madarakat fegyelmezzen, ne fütyörésszenek, udvarolgassanak ilyen korán, mert kimegy, s akkor lesz ne mulass! Párnáját a fülére rakta, hogy kizárja a kinti zajokat. Ám a zajok jöttek. Az ágy alá nyúlt, a papucsát kereste, hogy a leghangosabb madarak közé repíti. De nem találta. Nem tudok visszaaludni, ismerte be a férfi. Tavasz van, jött rá, legalább helyrebillenti a kertet. Mackóba bújt, sapkát csapott a fejére, csalóka még a reggel, könnyű megnáthásodni. Kiment, szippantott a friss levegőn.

Első ötlete az volt, hogy felcipeli a kerti bútorokat. Ám a bútor sok volt, mind nehéz, s a férfi sem volt kondicionálisan a topon. A bútor ráér, döntött, inkább a metszéssel kezdek. S vagdalni kezdett. Eszesen, az órajárásnak megfelelően indult, nehogy valamit kifelejtsen. Rügyekkel, egyebekkel nem törődött. Szabályosra nyirbált mindent, mutasson valahogy. Vadszőlőnek gondolva elcsípte a telefonkábelt is, de hát tudjuk, ahol gyalulnak, ott hullik a forgács is. Szédülős, létrára nem állt, szemmagasságban vagdalt, de olyan lett, ki látta, irigyelhette, ezt szakember végezte. S a férfi a lenyírt ágakat, hajtásokat összegereblyézte, zsákokba rakta. Kezét a derekára csapta, úgy állt ott, mint győztes hadvezér, ámulj, világ, ami szép, az szép!

Ettől új erők ébredtek benne, gondolta, füvet is nyír, de a fű még víztől tocsogott. Megszellőztetem inkább, határozott, de nem géppel, szellőztető gereblyével, inkább villával böködöm erősen, férfiasan. Úgy órányit szurkált, fáradt már, asszonya jókor ébredt. Mit szólsz, szívem, szép, mi? S az asszonyka levegő után kapkodott, az ő uracskája milyen dolgos, szorgos. Ébredezve azért gyanakodni kezdett: jó lesz ez így? Jó, felelte a férfi. Profik jobban nem tudnák. És akkor asszonyát átkarolva, hogy örömét növelje, az automata locsolót beindította, mely a szokott 3 helyett most 110 helyen spriccelt. Átdöfködtem, vallotta be magának a férfi, de semmi baj, mit elront az ember, azt előbb-utóbb helyrehozza a természet. Szép, mi? Nem olyan unalmas, mint eddig, búgta a férfi. Az asszonyka válasz helyett a könnyeit törölgette. Ez az, ezt szeretem benne, gondolta a férfi, még mindig milyen könnyű neki örömet szerezni. Bár ebben azért nem volt egészen biztos.