Kapás van! Ökör fogta harcsa

E szerint a Dunából úgy fogják a hatalmas ragadozót, hogy a kötélnyi vastag zsineg végére kötött, felcsalizott horgot a vízbe dobják, a zsineg másik végét pedig a parton álló, befogott ökrök igájára kötik. Ha a harcsa rácsap a csalira és horogra kerül, az ökrökkel húzatják a partra. Igen, mert akkoriban szinte mindennaposnak számítottak a mázsás harcsák, melyek a több száz kilós vizák után a második legtermetesebb halai voltak a magyar vizeknek.

A vizák visszaszorulásával az első helyre léptek, az eddigi nyilvántartott hazai horgászrekord az a 113 kilós és 230 centi hosszú példány, amelyet 2010-ben fogtak a Töröcskei-tóban. (A legnagyobb, regisztrált harcsafogással az olaszok dicsekedhetnek; a Pó folyóból emelték ki a 144 kilós, 278 centiméteres halóriást.) Kapitális, vagy legalábbis 20, 30, 40 kilós harcsát fogni minden horgász vágyálma. Nagy a szerepe ebben a ragadozó titokzatos életének és annak, hogy ritkán kerül horogra.

Arról nem is szólva, hogy húsa igen ízletes, zsírban gazdag és szálkamentes, a halételek egyik fő alapanyaga.

A harcsa hazánkban őshonos, nagyobb folyó- és állóvizeinkben egyaránt előfordul, a vizek szennyezettségét viszonylag jól viseli. Leginkább  a mély, lassú folyású, iszapos mederrészeket kedveli, illetve az olyan helyet (bedőlt fát, hajóroncsot), ahol el tud bújni. Mindig lesből, főként éjjel támadó, pikkelytelen testű ragadozó. Fő táplálékát a kisebb halak és a rákok teszik ki, de megeszi a vízközelben élő kétéltűeket, kis emlősöket, vízimadarakat is.

Érzékeny az időjárás változására: nyáron nagy melegben, ha zivatar közeleg, ingerültté válik és mindent fölfal, ami az útjába esik. A százcentis, illetve azt meghaladó példányai bármikor foghatók, a többire május 2-tól június 15-ig tartó tilalmi idő érvényes. Úszva, fenekezve, pergetve egyaránt horgászható, a legsikeresebb csali a kishal mellett a pióca vagy nadály, a lótetű, a gilisztacsokor, a csirkebelsőség, a máj.