Meghatott emlékezés - Sok mindenért nem kár, de az akkori nyugalom pótolhatatlan

Járvás Sándor, Dunaújváros: Meghatódva olvastam a Szabad Föld február 19-i számában a Visszatértek a kétéltűek című írást Borzák Tibortól, aki jó ismerője Nagykőrösnek. Én 1946–1950 között éltem a városban, és szép emlékeket őrzök róla. Fiatal és mindenre kíváncsi ember voltam. Sok barátot, ismerőst szereztem, rokonaim is laktak itt. Sajnos ma már nagyon kevesen élnek közülük. Aki akkor ismerte ezt a várost és ma ellátogat oda, ugyancsak elcsodálkozhat.

Hová lettek a keramit- és bazalttéglával kirakott utak és a főtér, amely összekötötte az „aszöget a főszöggel”, a „bukrost a homok ódallal”? (Ezek helyi nyelvjárás szerinti városrész-elnevezések.) És hová lett az akkori pezsgő élet, mely meghatározta a város kiemelkedő ipari, kereskedelmi és gazdasági színvonalát? Eltűnt, leépült, a lakók nagy része elhalt, elköltözött. Sok mindenért nem kár, de az akkori nyugalom pótolhatatlan.

És itt jutott eszembe Tóth Tibor Rekviem a tanyákért című könyve, melyben csodálatosan hű képet tárt az olvasó elé erről a tájról és városról. Magam többször is elolvastam, másoknak is őszintén ajánlom.

De nem akarom lebecsülni a város mai képét sem. Mert Czira Szabolcs polgármester úr és munkatársai nagyot „álmodtak” azért, hogyilyen szép városközpont létesülhessen. Sokan sokat dolgoztak, hogy annyi minden megvalósuljon, életre keljen. Azt kívánom mindnyájuknak, hogy álmodjanak még sokáig ilyen szépeket. A városlakók pedig jó egészségben gyönyörködjenek városuk szépségében és kíméljék meg a jövő nemzedékek számára. A város tanyavilága sajnos egy kicsit lemaradt a fejlődésben, de remélem, egyszer oda is eljutnak a szépet álmodó gondolatok.