Tabuk nélkül a budaörsi gimiben - Előítéletek helyett találkozások, beszélgetések

Fegyverropogás hallatszik, a rádióból hírek harsognak: az USA megtámadta Európát, Magyarországon kijárási tilalom lépett életbe. Rögtönítélő bíróságot állítottak fel, a 18 éven felüli férfiak hadkötelesek, a munkaképes nőknek a hadiiparban kell dolgozniuk. A gyerekeket és az időseket táborokba különítik el. Szerencsére nem a valóságot halljuk: a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium egyik termében ülünk, ahol 17 éves diákoknak kell eldönteniük, mit tennének hasonló helyzetben. Mindegyik határozottan állítja: nem harcolnak, azonnal elhagynák az országot a családjukkal együtt. Hová mennétek? Ausztráliába. Mit vinnétek magatokkal? Pénzt, bankkártyát, telefont, az iratainkat. Az Amnesty International emberjogi szervezet érzékeltetni próbálja a fiatalokkal, milyen lehet a valóságban megélni az olyan kataklizmát, amikor a békés polgári élet egyik pillanatról a másikra romba dől. Amikor a szülőknek azonnal kell dönteniük a saját és gyermekeik sorsáról. Hogy a valóságban miként kivitelezhető a menekülés, s hogy milyen lehet egy idegen kultúrában új életet kezdeni, arról már csak filozofálgatnak a diákok.

A középiskolában tartott Civil Kurázsi Nap célja, hogy elgondolkodtassa a gimnazistákat a mindennapjainkat érintő érzékeny kérdésekről, továbbá az előítéletességről.

– Milyenek a cigányok? – érkezik az első kérdés Duka Andreától, a foglalkozás moderátorától. Özönlenek a válaszok: lopnak, hangosak, a nők hosszú színes szoknyában járnak, a férfiak fekete kalapban. – És milyenek a romák? – hangzik a következő kérdés. – Ők mások, az már csak a rasszhoz való tartozást jelenti – állítja egy diáklány. A gimnazisták pillanatok alatt megállapíthatják: sztereotípiákban szemlélik a különböző társadalmi csoportokat, egyáltalán nincs róluk alapos ismeretük.

S így van ez a zsidósággal is. Amikor a HAVER Alapítvány munkatársai azt feszegetik, ki tekinthető zsidónak, hosszas érvelés és ellenérvelés veszi kezdetét. Nép? Sorsközösség? Vallás? Hagyomány és kultúra? A diákok elbizonytalanodnak, amikor az oktatók a meghatározásokat firtatják: mi van, ha a szüleim zsidók, de én nem tartom a vallásomat? Miért nem térítő vallás az izraelita? A másfél óra arra persze nem elegendő, hogy mindenki kielégítő választ kapjon, de a párbeszéd elindult.

A Civil Kurázsi Napot ötödik éve tartják meg a gimnáziumban. – A személyes találkozásnak sokkal több a hozadéka, mint ha csupán elméletben beszélgetnénk a diákokkal az elfogadásról, a másságról és a sztereotípiákról – mondja Demszky Anna, a program koordinátora. – Azzal, hogy tágítjuk a gyerekek ismereteit, nyitottabbá és érzékenyebbé válnak. Egyszer egy diáklány azt mondta: milyen jó, hogy vannak ezek a programok, mert ha majd lesz gyereke, őt is ebben a szellemiségben neveli.

A gimnazisták a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület szakértőivel a családon belüli erőszakról, a Labrisz Leszbikus Egyesület képviselőivel a homoszexualitásról diskurálhatnak, a 27-esek Klubja küldöttje a drogozás veszélyeiről beszélget a fiatalokkal. Juhász Tomi, egy vak fiú pedig könnyed humorral mesél az állapotáról, gitárral a kezében. Nem zavar, hogy nem láttad még az arcodat? Csúfoltak? Álmodban látsz képeket? – záporoznak a kérdések, s akadnak köztük, melyeket Tomi időnként megmosolyog.

A Város Mindenkié csoport hajléktalanjai Balogh Gyula vezetésével már valós élethelyzetek elé állítják a diákokat. Próbáljanak csak bemenni egy gyorsétterem mosdójába, üldögéljenek egy pályaudvaron jegy nélkül a peron melletti padon, igyekezzenek eladni a hajléktalanok Fedél Nélkül című újságját. A gyerekek időnként nevetgélnek, de inkább zavarukban, mintsem jókedvükben.

A Civil Kurázsi Napot évente több középiskolában is megtartják, de nem elégben. Miért nem? Erre a kérdésre az egyik osztályfőnök szerint egyszerű a válasz: nem bíznak eléggé a diákjaikban.