Az én képernyőm: Alinda és Zsuzsa

Kétszer hördült fel Veiszer Alinda műsorvezető híveinek tábora. Első ízben, amikor 2012-ben mondvacsinált ürüggyel eltávolították – kiutálták? – a köztévétől. Évekig készítette Záróra című műsorát a legérdekesebb művészekkel, közéleti emberekkel – kiválóan. Magam szinte véletlenül fedeztem fel őt az éjszakai műsorsávban, s onnantól naponta néztem. Alindát besorolták a politikai mező liberális oldalára, amit amúgy csakis kulturális ízlése alapján tehettek. Ugyanis soha nem nyilvánított politikai véleményt, s a jobboldaliak közt nyilvántartott vendégeivel semmivel sem bánt másképpen, mint a többiekkel. Vagyis nagyon felkészülten, művelten, okosan. És ami leginkább a többi műsorvezető fölé emelte: őszinte, fiatalos kíváncsisággal.

Ország-világUjlaki Ágnes2016. 05. 31. kedd2016. 05. 31.
Az én képernyőm: Alinda és Zsuzsa

A másik megdöbbentő esemény az volt, amikor tavaly ősz elején leszerződött a HírTV-vel. S bár ez a HírTV már nem az a HírTV – mégis többen támadták emiatt, és azt jósolták, nem dönthet majd szabadon a vendégeiről. Ez nem vált be: Alinda azt hívja meg, akit akar. Hetente négy estén 22 percben beszélget művésszel, sportolóval, tudóssal, s „felfedez” a nyilvánosság számára ígéretes fiatal értelmiségieket. Ha nem is annyira lelkes és repdeső, mint régen, de ugyanolyan jó és alapos. Viszont a 22 perc igencsak kevés. Ezt a problémát olykor úgy oldja meg, hogy két estére terjeszti ki a beszélgetést, melynek így óhatatlanul megtörik az íve. Jó lenne, ha mint egykor, 50 percet kaphatna, így nem lenne hiányérzetünk. A tévécsatornának is megérné, sokan néznék.

Minapi vendége, Koncz Zsuzsa nyíltan felvállalja politikai nézeteit, s időnként meg is szólal általa fontosnak tartott kérdésekben. Nem elaprózva és nem is agresszíven, dalaiban pedig a nyers valóságtól elemelve, költői szinten énekel ugyanazokról a dolgokról. Ezért nem megosztó személyiség, mint ahogyan az a két régi zenésztársa, Bródy János, illetve Szörényi Levente. Koncz ötventől felfelé mindnyájunknak az ifjúsága. De koncertjein a legnagyobb sportcsarnokok is megtelnek, és nem csak ősz fejeket látni. Ugyanis a fiatalabb korosztályokból is sokan igénylik a könnyűzenének azt a vonulatát, ahol a zene, a szöveg gondolatisága és szépsége, az előadó hangja és személyiségének kisugárzása tökéletes összhangban van. Koncz Zsuzsa mögött pedig hatalmas nyomatékként ott tornyosul az ötven év, ami az életműve, s ami a mi történelmünk is.

Ráadásul csodásan néz ki. Ikon volt egykor a hosszú hajával, de lám, azt is tudta, mikor jön el az ideje a levágatásának. Most, hetven után már persze nem olyan, mint 30 évesen, de még mindig ő a Koncz Zsuzsa. Az arca, a figurája, a nevetése. A vele együtt indult énekesnők vagy eltűntek az idők homályában, vagy méltatlan dolgokat cselekedtek, és nevetségesen festenek, vagy nem kapnak új és csak rájuk érvényes dalokat. Bár interjúalanynak láttam már érdekesebbet is, hiszen általában mindig ugyanazokat a dolgokat mondja, és soha nem beszél magáról, élete tanulságairól. Azt akarja, hogy csupán a dalokat szeressük. A régieket és az újakat. Az pedig megvan.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek