Varsói variációk

Európában vagyunk, és ott is maradunk! – ezzel a jelszóval vonult a lengyel kormány székháza elé negyedmillió tüntető. Ekkora tiltakozás nem fordult elő Lengyelországban a kommunista rezsim 1989-es megdőlése óta.

Ország-világK. F.2016. 05. 13. péntek2016. 05. 13.
Varsói variációk

A megmozdulást a Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) szervezte, és szinte minden jelentős ellenzéki párt csatlakozott hozzá.

A varsói tüntetők szerint országuk uniós tagságát veszélybe sodorta a hatalmon lévő konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt politikája, amely nem demokratikus módon vezeti az országot, átgázolva az európai értékeken. Való igaz: a PiS számos kritikát kapott az Európai Bizottságtól. Nagy port kavart az abortusz teljes betiltása körüli huzavona. Bajnak tartják azt is, hogy tavaly év végén az alkotmánybíróságra vonatkozó jogszabályok megváltoztatásával alaposan megnyirbálták ezen intézmény hatáskörét.

A közrádió és -tévé pedig egy új, nemzeti médiatanács keretében működik, a munkáltatói jogokat a kincstárminiszter gyakorolja. Ehhez képest nem is volt olyan nagy a tömeg.

Ezzel egyidejűleg az Európa-napi felvonulás, valamint a nemzeti körök szervezte ellentüntetés is végigvonult Varsón, bár ezek csak néhány ezer főt vonzottak. Mindhárom felvonulás békésen, rendbontás nélkül zajlott – lehet tüntetni így is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek