Nyomot hagyni a diákban

Első osztályos korában diszgráfiát és diszlexiát állapítottak meg nála, ezért eleinte rengeteg erőfeszítésébe került a tanulás. Szerencséjére kiemelkedő rajztehetséggel áldotta meg a sors. – Az egri Eszterházy Károly Főiskola 2. Sz. Gyakorló Gimnáziumának művészeti tagozatára még felvételiznem sem kellett, mert az iskola rajzversenyén bejutottam az első tíz közé – mondja Varga Katalin. – De hiányzott belőlem az a fajta exhibicionizmus, ami ahhoz kell, hogy valakiből elhivatott képzőművész legyen. Inkább a tanári pályával kacérkodtam, de első próbálkozásra nem vettek föl.

A 32 éves nő egyáltalán nem esett kétségbe. Fogta a cókmókját, és a hatvani szülői házból a fővárosba költözött. Két év alatt elvégezte az Építőipari és Díszítőművészeti Szakképző Iskola szobrász szakát, s utána már zökkenőmentesen bejutott az Eszterházy Főiskola rajzszakára.

– Miután lediplomáztam, mintegy nyolcvan helyre adtam be az önéletrajzomat. Alig húsz interjúra hívtak be, mindenhol azt kifogásolták, hogy nincs gyakorlatom. Végül pedagógusasszisztens lettem egy fővárosi általános iskolában, ahol rengeteget helyettesítettem, s lassan félállású rajztanár lettem.

Érezte, hogy az általános iskola nem neki való, felmondott, inkább elment egy jászapáti szakiskolába tanítani. Alig 26 évesen egy 42 fős közösség osztályfőnöke lett, ahol a gyerekeknek a fele sajátos nevelési igényű tanuló volt. Időnként a saját pénzéből vett körzőt, ceruzát és vonalzót, mert a családoknak nem tellett rá.

– Itt tapasztaltam meg: ha az ember odafigyelést és szeretetet ad, akkor azt visszakapja. Nem csak a diákoktól, de a szülőktől is. Mentori feladatot vállaltam, öt fiatalt egyéni módszerrel oktattam, hogy ne bukjanak meg. Mindegyikük sikeres vizsgát tett. Sajnos mennem kellett, mert egy új jogszabály értelmében nem volt elég óraszámom – mondja Varga Katalin, aki ezután került a fővárosi Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakképző- és Szakiskolába, ahol ezernél is több diák tanul.

Az intézmény olyan gyerekek patronálását is vállalta, akik már kiestek az iskolarendszerből és nem tudtak leérettségizni. Több kollégájához hasonlóan Varga Katalin ebben is feladatot kapott, mint ahogyan a migránsok oktatásából is kiveszi a részét szombatonként.

Fontos szerepet tölt be az életében Mogyoró, a kis yorkshire terrier: rendszeresen elkíséri az iskolába. A tanári kar és a diákok örültek az új jövevénynek, Katalin szerint Mogyoró meghatározó szerepet játszott abban, hogy a diákoktól ő kapta az elismerést.

– Milyen a jó tanár? Aki nyomot hagy a diákjában. Lehet, hogy évtizedek múlva a nevemre már nem emlékeznek, de ha olyan értékrendet, tiszteletet vagy bármilyen pluszt tudok adni nekik, ami hatással van rájuk, akkor már megérte. Biztosan engem sem kedvel mindegyikük, de ez így természetes. Tudtam, hogy a középiskola.hu-n valaki rendszeresen megkapja a hónap tanára címet – én tavaly tavasszal örülhettem neki –, de nem gondoltam, hogy ennek folyománya is lehet. Nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy a diákok szavazatai alapján tizenkét pedagógus közül én lettem az év tanára. Fantasztikus érzés, hogy alig tíz éve tanítok, és már ekkora elismerésben lehetett részem. Szerintem több idősebb kollégám inkább megérdemelte volna – vélekedik szerényen Varga Katalin. – Ezek után még inkább úgy kell dolgoznom, hogy bizonyítsam: érdemes voltam a díjra.