Dicshimnusz a csülökről - Az Írói fogások bőségtáláról csemegézünk

Emma asszony 1893-ban született egy füstös pesti kávéházban vagy szerkesztőségi szobában, tizenhárom évet élt, de komoly életművet hagyott maga után: egy kötetre való levelet és egy remek szakácskönyvet. Hogy is van ez?! A negyedik évét taposó irodalmi lap, A Hét a polgárság művelt asszonyaiban remélt hűséges előfizetőkre találni, s az ügy érdekében az egyik újságíró-szerkesztő, Ignotus asszonybőrbe bújt.

Az Emma asszony levelei hallatlanul népszerű rovat lett, amelynek egyik mellékszálaként 1901-ben receptek beküldésére kérte az írókat és az olvasókat; ezek gyöngyszemeiből állt össze a következő évben A Hét szakácskönyve.

Egyfajta korabeli gasztronómiai blog jött létre: a receptek mellett számos hozzászólás, levél látott napvilágot, gyakran egymás véleményére reflektáltak a szerzők – a háziasszonyokon kívül olyan nevezetes személyek, mint Mikszáth Kálmán és Tömörkény István, valamint Bródy Sándor, Fadrusz János és Hermann Ottó neje.

Olykor bizony a feleségek szakácstudománya és sikere megközelítette – ha épp le nem főzte – férjuruk olvasottságát. Móra Ferencné már 1922-ben kiadott egy kötetet Szegeden Mit főzzünk? címmel, majd néhány év múlva még nagyobb vállalkozásba fogott. Férje így háborgott a hír hallatán: „Megirigyelte tudniillik irodalmi sikereimet, s most ő is ír. Természetesen szakácskönyvet; állítólag több haszon lesz rajta, mint az én összes irodalmi remekemen.” Móráné előszót is kért az urától, de ezt az író nem vállalta – így a később számos kiadást megért kötet Móra közreműködése nélkül jelent meg. A könyv igen fontos mérföldkövet jelentett a magyar kulinária történetében: ez az első olyan szakácskönyv, amely pontos anyaghányadokat és elkészítési időket is tartalmaz.

A világirodalom leghíresebb süteménye, Proust madeleine-je az emlékezés hosszú folyamatát indítja el – Krúdy Gyulánál ezt a szerepet a főtt marhahús és a velős csont tölti be. Kétségkívül ő a XX. századi magyar irodalom leghíresebb ínyence, aki szerint „az étkezés kultusza nemegyszer felülmúlja a nő és a szerelem jelentőségét”. Míg ő prózában brillírozott, Berda Józsefet az örömteli evés megverselőjeként tisztelhetjük.

Aligha akad költő, aki ilyen közvetlen kapcsolatot élt volna át a gyomra és a világ állapota között, aki ilyen ódai magasságokba emelte volna a csülökpörköltet, a rizottót vagy a pöfeteggombát.

Miközben Jókai Mór felesége, Laborfalvy Róza fogadásnak is beillő ebédjeivel büszkélkedett, Mikszáth Kálmán karcolataiban megörökítette a parlamenti étkezéseket, és Móricz Zsigmond zsíros torokról anekdotázott kedélyesen, egyre nagyobb ismertséget és hívet szerzett magának egy különös figura: Bicsérdy Bélát a nyers, vegetáriánus táplálkozáson alapuló életmód magyar apostolaként jegyzik. Nagy hangsúlyt fektetett a testedzésre, a helyes légzésre – cserébe az élet évszázadokig(!) terjedő meghosszabbítását ígérte. Az 1920–30-as években valóságos tömeghisztéria alakult ki körülötte, a követők és az ellenzők tábora se volt csekély. Kosztolányi Dezső a felesége hatására tért át a nyers kosztra, bár csupán egy évig bírta. Karinthy viszont a kétkedők táborába tartozott, olyannyira, hogy 1926-ban nyílt levelet írt Bicsérdynek: „Nem a húshoz ragaszkodom én, nem is az összes italhoz… én lemondok a dohányzásról, és lemondok a szerelemről is. De mindezekről akkor mondok csak le, hogy ha ön valami egyebet tud ajánlani cserébe mindezekért. Csak nem gondolja talán, hogy a száz év, amit ön ígér, ellenérték lehet mindezekért? A tartalmat nem lehet tartammal pótolni, kedvesem.”
 
Nem törvényszerű, hogy aki szenvedélyesen ír recepteket, élvezettel állít össze menüsorokat, és szívesen főz a barátainak – mint tette azt Petri György –, az kéjes örömet érez étkezés közben. A költő maga alig evett.

Élete utolsó hónapjaiban (2000-ben hunyt el) már csakis egy szakácskönyvön dolgozott, és hagyatékában megtalálták egy csigás receptkötet tervezetét. A közelgő halállal is önironikus hangon, „konyhanyelven” néz szembe:
„Kiélvezem a maradék időt, / mint ínyenc a húsos cubákokat / – csontig lerágom végnapjaimat”
(Búcsúzás).

A konyha és az íróasztal között legserényebben ingázó kortárs író Cserna-Szabó András. A kulináris krimik feltalálója, a hasnovellák és gasztroesszék megújítója, aki sokat tud a főzés és a képzelet, az evés és az erotika összekapcsolódásáról. 

Például azt is, hogyan lehet egyszerre fejben főzni és szeretkezni (Szíved helyén épül már a Halálcsillag).

Nemcsak az evés öröme ad örök témát, hanem annak hiánya, a nélkülözés, a koplalás is. És mára megjelent egy újabb irodalmi gasztrohalmaz: a táplálkozási zavaroké.

Az étkezés torzulása, a mániás evés Parti Nagy Lajos írásainak visszatérő motívuma. Az étkezés ártalmasságáról című monodrámában egy zsírégető csodaszerrel házaló, valójában mániás evéssel küzdő ügynök előadását követhetjük végig. A hullámzó Balaton című novellában pedig egy zabálási versenyeken induló sportbajnok mondja el történetét, akinek élete végére saját végletesen elhízott teste lesz a börtöne.

Nemhiába írta találóan Örkény István: „Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, mi daráljuk-e a húst, vagy minket darálnak-e...”