Egy lányregény vége

Ám egy óra után azt érezni, hogy végtelenül unalmas filmre ült be a néző. A divatvilág kulisszatitkairól semmit nem tudunk meg, csak agyonrágott közhelyeket, azokat is módjával. Lassan építkezik a film, de azt már a gyerekmesékből is tudjuk, hogy a könnyen jött siker könnyen megy el. Egy luxuspartin a drog és a megcsalás következményeként kezd vége szakadni a rózsaszín lányregénynek. Innentől érezzük, hogy valójában drámát látunk, hazugságokkal és árulásokkal megspékelve, de mintha ezek sem lennének valódiak.

A konfliktusok végig a felszínen mozognak, egyetlen konfrontáció sem mérgesedik el annyira, hogy azt éreznénk, életszagú a történet. A párbeszédek dühítően egyszerűek, összetett mondat talán el sem hangzik a két óra alatt. Mondhatnánk, hogy a rendező ezzel még jobban hangsúlyozza a felszínes emberi kapcsolatokat és a magányt, de mégiscsak Párizs legpörgősebb világában vagyunk!

A film egyik pontján a főhős kezében megjelenik a konyhakés, akár valamely klasszikus pszichothrillerben, de itt a szánkba rágják, hogy csak ez jelentheti a feloldást a történetben – ami valóban bekövetkezik. Végül a lány hazautazik Dániába. A szülei több hónapos távollét és meglehetősen komoly traumák után úgy fogadják, mintha a lányuk csak a sarki boltba ugrott volna le tejért.

Többet vártunk Mads Matthiesen dán író-rendezőtől, aki annak idején a Sundance-on a legjobb rendezőnek járó díjat nyerte el Teddy mackó című alkotásával.