Esterházy Péter (1950–2016)

E. P.-nek ez a mondata minden felolvasásán, amelyen jelen lehettem, elhangzott. Nincs benne múlt idő.

Alig egy éve, hogy interjút készíthettem vele. Nem is interjú volt az, inkább csak afféle beszélgetés. A legtöbb, mi adódhatott. Hogy elfogadta a felkérést, magam sem hittem. Az e-mail, amit küldtem neki – az ostoba pimaszságon túl egy merő plágium – így hangzott:

Tárgy: Bevezetés egy Szabad Föld-interjúba
„Idősödő írót többnyire azért igyekszünk mielőbb meginterjúvolni, hogy meg ne haljon a beszélgetés vége előtt. Lehet persze ellenkezni, másik történetbe kezdeni, húzni az időt akár a végtelenségig, vagyis lehetséges a történetbe bele sem kezdeni, de a történet ideje az öt másodperc után, ha akarod, ha nem, peregni kezd. Huszonhárom év van köztünk. A huszonhármat nem lehet osztani. A huszonhárom csak magával osztható. Meg eggyel. Ilyen magány van köztünk. Nem lehet részekre bontani.
Lesz, ami lesz, nem fogok a saját görcstelenségemhez görcsösen ragaszkodni.
Amúgy »minden megoldás« érdekel. Sőt az is, ami nem megoldás. De mindezt valahogy csöndesen akarom mondani, emlékezve, hogy Mándy is milyen megtiszteltetésnek vette, amikor Kormos beválogatta.
06-30...”
Ezt a választ kaptam rá:
„hívtam, de nem tudhatta fölvenni. 06-1… holnaptól vasárnapig nem vagyok.”
 

A betegségét rögzítő Hasnyálmirigynaplóból kiderült, akkor már tudta, hogy rák. Az angelikás találkozónk után két héttel bevonult a Kékgolyóba az első kemoterápiájára. Kedves Péter, ma kedd van.
 

Részlet az interjúnkból ("Nincs biztosíték semmire", Szabad Föld, 2015. június 19.)
– A focis könyvében írja: „Szerény futballista vagyok, tudom az értékeimet, tudom a határaimat. Nagyképűsködnék: egyszer játszottam Albert Flóriánnal.” Íróként mivel nagyképűsködne? Netán maga Albert Flórián az irodalomban?
– Nem hangzik túl őszintének, de erről én nem szoktam studírozni. Szerénységgel ugyan nem lehet megvádolni, de nagyon nagyképű sem vagyok ez ügyben. Önbizalom kell – ami jön-megy –, de nem méricskélek.
– Akkor csak futballistaként volt szerény?
– Ott volt mire szerénynek lenni. Magamat íróként nem szoktam irodalomtörténetileg látni. Részint mindent elvisz a munka, nincs is rálátásom, részint meg nem is foglalkozom vele. Senkivel kapcsolatban nem gondolom, hogy jobb vagyok. Akinél jobb vagyok, azzal kapcsolatban sem gondolom, hogy jobb vagyok. Akit jobbnak tartok, nem nyomaszt, ellenkezőleg. Mondjuk Tandori Dezső. Vagy Dante. A korlátaimat látni munkaköri kötelességem. Nálam alapdolgok nem változnak. Ilyen a nagyon erős viszony a nyelvhez, vagy a cselekménybonyolításnak az ügyetlensége, azaz inkább kevésbé fontossága.
– „A megírandó még mindig nyomaszt” – írja egy helyütt. Mi hiányzik az életműből?
– Két-három konkrét dolgot akarok még megírni, köztük egy újabb Egyszerű történetet. Ember tervez, Isten végez... A nyomasztás furcsa dolog, mert amíg nincsen meg, miről írok, addig az nyomaszt. Amíg írom, akkor az nyomaszt, s amikor már kész van, akkor meg az. Jó szakma ez.
– Ne szépítsük, minden könyvének főszereplője maga Esterházy Péter. De kicsoda valójában E. P.?
– A kérdés úgy csacsiság, ahogy van. Visszakérdeznék: kicsoda M. M.? Maga erre tudna válaszolni?
– Csak ha nagyon muszáj: Egy vonalban járni képtelen flirty nerdy, ki ha balra lép, jobbra indul. És fordítva. A lány a szomszédból. Ön jön! Kicsoda E. P.?
– „Kirándulást kedvelő, szőke, jókedvű, erotomán regényíró.” Mint egy házassági hirdetés! Ezt ki fogom húzni az interjúból, már most mondom! Következő kérdés?