Közünk van hozzá - Jogos-e a 'Ne szemetelj, te barom!' tábla?

„Ne szemetelj, te barom!” Első pillantásra igen erősnek tűnik a felszólítás, amely néhány éve a vértessomlói homokbányatavak környékét „díszítette” tábla formájában. Ám ha megtudjuk, a helyiek miért folyamodtak ilyen drasztikus megfogalmazáshoz, megértjük őket. Elegük lett abból, hogy a község önkéntesei szélmalomharcot vívnak a szemetelőkkel.

Hiába szedték össze egyik nap mások „mocskát”, pár nap múlva kezdhették elölről. Pedig igazán türelmesek voltak, a felszólítások sorozata igazodott a fokozatosság elvéhez. Az első tábla így szólt: Légy szíves, ne szemetelj! A második: Ne szemetelj! A harmadik az ominózus „barom” jelzővel jelent meg, míg a negyedik így szólt: Köszönjük, hogy nem szemeteltél!

Nem tudjuk, vajon már csak a negyedik táblának van-e létjogosultsága Vértessomlón, de az biztos, hogy amerre lépünk az országban, szemét szemét hátán hever. Sokan ovációval várták, hogy megújuljon a főváros egykori Moszkva (új néven Széll Kálmán) tere, hogy az igénytelen és nyomasztó környezet helyett az arra járó azt érezze, mégiscsak kulturált és igényes országban él. Alig adták át a teret, a virágágyások roskadoztak a csikkektől, nejlonzacskókat, papírfecniket röpített a szél. Pedig a tervezők szemetesedényekkel bőkezűen ellátták a teret, de valahogy a magyar ember mégsem érez rá késztetést, hogy abba dobja a szemetét. A megállók üvegtáblái még épek, nincsenek összefirkálva a padok, de meglehet, ehhez sem kell sok idő.

– Bármilyen közhelyesnek tűnik, nálunk nem érzik az emberek, hogy a közterek, az utcák, a tömegközlekedési eszközök is az életük részei, közük van hozzá. Főiskolán tanítok, ahol egyszer olyan szeméthalmot hagytak maguk után a hallgatók, hogy nem bírtam visszafogni magam, megkérdeztem tőlük, hogy ezzel mi lesz? A világ legtermészetesebb módján felelték: majd a takarító megoldja. Irgalmatlan méreteket öltött a közöny – mondja Szegő Andrea pszichológus. – Számos országban fontos az embereknek, hogy milyen a környezetük, mert az a mindennapjaikat, a lelki állapotukat is befolyásolja. Ezzel is üzenik egymásnak, hogy ugyanannak a közösségnek a tagjai. Nem jobb tiszta utcákon és tereken járni, mint térdig érő szemétben gázolni? Ráadásul nálunk az a mentalitás dívik, hogy ha más eldobja, én miért ne tehetném meg? Angliában már az iskolákban tanítják a közösségi élet szabályait, ahol a felnövő generációknak az a normális, hogy vigyáznak a környezetükre.

Szingapúrban kőkemény pénzbüntetés jár a szemetelésért. A térfigyelő kamera felvette, hogy egy férfi a lakása ablakán rendszeresen az utcára pöcköli a cigarettacsikket. Harminchárom csikk után megelégelte a hatóság, négymillió forintnyi bírságot postáztak ki neki. Emellett öt órán át kellett közterületet tisztítania, miközben világos mellényt viselt, amelyen a „Fenyítő munkarend” felirat volt olvasható. De a szomszédos Romániában sem hagyják szó nélkül a szemetelést: a renitens polgár vagy összeszedi maga után a szemetet, vagy fizet. Előfordult, hogy egy fiatalnak több zacskó általa szétköpködött szotyolahéjat kellett eltüntetnie a földről.

Köztisztasági szabálysértésről szóló törvény nálunk is létezik, de arról nemigen jönnek hírek, hogy hathatósan betartatnák az illetékesek. Bár azt hiszem, sokkal békésebb megoldás lenne, ha mindenki barátságot kötne a szemetesládákkal.


BÜNTETÉS. A közterületen szemetelést büntetik: a bírság a szabálysértés súlyosságától függően 5 ezertől 50 ezer forintig terjedhet.