Tudornők csatasorban

Eddig is megvolt a világ orvosnők nélkül, ezután is meglesz! – így hurrogták le hajdan a gyógyítani vágyó nőket, de ők nem adták fel.  Vilma doktorasszony címmel regény is íródott az első magyar orvosnő küzdelmes életéről. Hugonnai Vilma (1847–1922.) grófkisasszonynak született egy elszegényedő családban, de többre vágyott, mint az úrilányok szokásos időtöltése. Nyáry Krisztián kutatásaiból is tudjuk: húsz esztendeig küzdött azért, hogy a nők is szerezhessenek hazánkban diplomát, s már ötvenéves volt, amikor szolid szürke selyemruhájában átvehette doktori címét a budapesti egyetemen. Korábban férjezett létére hirtelen elszánással Zürichbe utazott, beiratkozott az orvosi karra, majd 1879-ben diplomát szerzett, ám képzettségét itthon nem fogadták el. Így csupán bábaként dolgozhatott, holott többre volt hivatott, mint a köldökzsinór elvágása. Kötelezték rá, hogy újra letegye a vizsgáit, így végül csak 1897- ben ismerték el a „tudornő” Svájcban szerzett orvosi ismereteit.

Nálunk csak kényszerűségből ébredtek rá, hogy szükség van „nődoktorokra”: miután az Osztrák– Magyar Monarchia megszállta Boszniát, kiderült, hogy a muzulmán asszonyok nem engednek a közelükbe férfi gyógyítókat. Így kénytelenek voltak orvosnői állást meghirdetni, melyet elsőként egy Genfben végzett lengyel asszony nyert el, akit hamarosan beengedtek a háremekbe is. Két cseh kolléganője követte a példáját, s részben az ő boszniai helytállásuknak köszönhető, hogy végül megnyíltak az egyetemek kapui a gyengébb nem előtt. Egy királyi leirat 1895-ben végre engedélyezte, hogy nőket is felvegyenek az orvosi és gyógyszerészi karokra. Igaz, előtte több felháborodott professzor kiáltványt fogalmazott. Egyesek aggódtak, mondván, a pletykás lányok nem képesek a recepttitok megőrzésére, mások úgy vélték, hogy „ellenszenves, ha a nő késsel emberhúsba vág”. Akadt, aki töprengett, hová ültessék a medikák erkölcseire vigyázó gardedámokat, mivel az előadóteremben férfiak is tartózkodnak.

„Egy fiatal leány díszítette föl a nevét az elmúlt héten az orvostudori czímmel, ő az első, magyar egyetemen végzett orvosnő, a kinek nyomdokain fog haladni most már a követők nagy sora” – így írt a sajtó 1900-ban Steinberger Saroltáról. Az egyetem aulája megtelt érdeklődőkkel az ünnepélyes avatáson. A tiszaújlaki születésű „doktorkisasszony” külföldön folytatta szülész-nőgyógyász tanulmányait. Értekezést írt az orvosnők történetéről, s felhívta a figyelmet, hogy a középkorban is gyógyítottak az asszonyok, főleg Itáliában, és a sebészszakmában is jeleskedtek. Steinberger Sarolta után két évvel a kolozsvári egyetemen felavatták az első magyar gyógyszerészkisasszonyt is – ezután egyre több lány iratkozhatott be az orvosi karra. Az első világháború idején szükség is volt a segítségükre, így Hugonnai Vilma felhívást intézett a kolléganőihez: legyenek akár özvegyek, hajadonok vagy férjezettek, álljanak ők is csatasorba…

SZEMBEN A FÉRFIGŐGGEL
New Yorkban 1849-ben vehette át diplomáját az első orvosnő, majd Svájc egyetemei engedték be a lányokat. Háborút is vívtak az oktatásért: amikor 1870-ben az angol Sophia Jex-Blake a társaival megjelent Edinburgh orvosi fakultásának előadójában, hét élő birkával nézett farkasszemet. A férfiak a bégető jószágokkal fejezték ki, mit gondolnak a hölgyek felfogóképességéről.