Az én képernyőm: Férfimunka

Brávó, ez férfimunka volt! – dicsérte meg a kajakos Kozák Danutát a sportriporter Knézy Jenő, ezzel is fokozva a bajnoknő dicsőségét. Elvégre nyilván csak egy férfi teljesíthet ily csodásan. De mivel nem akarok beállni a feszítsükmegknézyjenőt szűk, de haragos táborába, elhiszem, hogy átvitt értelemben gondolta, hiszen ez valójában csak egy szólás. Azt is nehéz elhinnem, hogy politikai megfelelési vágyból hallgatta el a menekült szíriai úszónő nevét az egyik előfutamból, vagy a szocialista képviselő fiáét a magyar váltóból. Nem lehet valaki annyira otromba és ostoba, hogy ne tudná, igencsak kontraproduktív az ilyesmi. Inkább azt gondolom, hogy figyelmetlenség, nem eléggé alapos felkészültség, koncentrációs hiba fordult elő Knézynél. Mindenesetre, ha bocsánatkérés érkezik a köztévé vagy akár a szpíker részéről, talán hamarabb elült volna a pesti vihar.

Ország-világUjlaki Ágnes2016. 08. 26. péntek2016. 08. 26.
Az én képernyőm: Férfimunka

Sokat és keményen dolgoztak az M4 sportcsatorna munkatársai, hogy a bő kéthetes programot leközvetítsék. Itt-ott becsúsztak szakmai hibák. A kajak-kenunál többször tévedtek a beérkezés sorrendjének közlésénél, egyszer a magyar fiúk negyedik helyezését hetediknek mondták be, s akadt még egy-két hasonló apróság. De nem tudhatjuk, milyen volt helyben a háttérmunka, hogyan szolgálták ki információval a tévéstábokat, és az élő közvetítésben mindig adódnak hibák. Ez nehéz műfaj. Aztán a néző is sokféle. Van, aki nem bírja, ha a riporter túlságosan szakmázik és a néző belevész a szakkifejezések tengerébe. Más meg pont az ellenkezője: igényli a teljes belső szaknyelvet – főleg, ha ért valamit az adott sportághoz. Egyikünk a komoly, nyugodt hangot szereti, másikunk meg éppen hogy a lelkesedést, a boldogságot.

Magam az utóbbira szavazok. Már csak azért is, mert a magyar nők túlnyomó többségével együtt csupán az olimpia alkalmával nézek sportot. (Na, jó, a júniusi foci Eb a kivétel.) Ugyanis az olimpia minden más versenytől különbözik. Nem csupán méretében, tétjében, rangjában, de érdekességében is. Engem az emberi drámák, a jó történetek érdekelnek. Hosszú Katinka magabiztossága és a parton örömében őrjöngő férje ugrálása. És azért nem bánom, hogy a negyedik arany csak ezüst, mert ettől ez a zseniális úszólány csak emberibb lett. Szász Emese gyermeki boldogsága, aki egy hétig nem tudta abbahagyni a mosolygást. Cseh Laci története, akinek balszerencséje, hogy minden számában a kor legnagyobb úszófenoménje volt az ellenfele sok évig. Ahogy a legerősebb számában a hetedik helyre csúszott és innen talpra állt! És az a fantasztikus pillanat, amikor a szám legnagyobb úszói hárman egyszerre csaptak be a célba. Ahogy hitetlenkedtek és nevettek egyszerre – s ez valamiképpen elvette az élét annak, hogy Cseh Laci megint „csak” ezüstöt nyert, sőt meg is édesítette. Az ifjú Kenderesi Tamás vidám lazasága. Régi kedvencem, Gyurta Dani számomra megdöbbentő kiesése, amit a szokott sportszerűséggel, férfiasan viselt – nem úgy, mint Verrasztó Dávid. A csodálatos Szilágyi Áron, akinél kevés rokonszenvesebb sportolót láttam eddig: kétszeres olimpiai bajnok, okos, kedves, és engedtessék meg: igencsak jóképű! És Imre Géza drámája, aki 41 évesen karnyújtásnyira volt az aranytól. A kajakos lányok higgadt derűje…

Biztosan lehetne még sorolni. Nem szeretnék utánaszámolni, hogy a riói hanyadik olimpiám már gyerekkorom óta. Most már leginkább a vizes számokat és a vívást néztem. Igen, hajnalban is figyeltem Hosszú Katinka és Cseh Laci döntőit, rossz alvó lévén még csak nem is túl nagy áldozatként. Sokszor lehetett megcsodálni Riót, amit joggal neveznek a világ legszebb fekvésű városának. Fantasztikus látképek, például a kajak-kenu versenyek hátterében, de váltóképnek is: a Cukorsüveg, a Megváltó Krisztus-szobor, tengerpart és hegyek – felejthetetlen. De bizony szépséghibával. Olimpián még soha nem tapasztaltam, hogy a hazai közönség ilyen sportszerűtlen lett volna: amit például a teniszező Nadallal vagy a francia rúdugróval műveltek – megzavarták őket a brazil versenyzők javára –, hát az csúnya volt. De maga az olimpia meg szép. A magyar lányok teljesítménye – és persze Szilágyi Ároné – pedig egyenesen csúcs. Sőt: férfimunka!