Férfias játékok - Szálanként a sivatagot

„Favágóversenyt rendeznek a kanadai favágóknak, amit legnagyobb megdöbbenésre egy vézna alak nyer meg. A verseny után a bajnokot megrohamozzák a riporterek: – Hogy tudta megnyerni a versenyt? – Kérem, én edzettem! – Na és hol edzett? – A sivatagban! – De hiszen a sivatagban nincs is fa! – A győztes favágó felnéz: – Már nincs!”

Ha arra a kérdésre keresnénk a választ, hogy a favágás mint sport mitől olyan népszerű a női szurkolók körében, be kell vallanunk, e hivatás igazi vonzereje a vicc sugallta sztereotípia, még ha időnként vézna porszem kerül is a gépezetbe, vagy hogy stílszerű (megkockáztatom: STIHL-szerű) maradjak, a motoros fűrészbe. Ne kerteljünk: a képernyők elé minket, nőket csakis és kizárólag a kockás inges kanadai, vagy legalábbis kanadai jellegű, izmos, magabiztos szép szál legények eszményi képe tapaszt, akik, ha kell, a sivatagot is szálanként.

A sportközvetítések népünnepélyszerű világából – amelyet 1985 óta láthat a világ, akkor hívta ugyanis életre Amerikában a STIHL Timbersports ® Seriest, azaz a favágó-világbajnokságot a STIHL gyár, majd 15 évvel később Európában is útjára indították a nemzetközi fakitermelő versenysorozatot – a minap a való világba csöppenhettünk: a novemberi stuttgarti világbajnokságra készülő magyar favágó-válogatott edzőtáborában jártunk, ahol kiderült, mit is csinálnak valójában a sportfavágók. A meglepetés nem maradt el: a versenyzők szinte egytől egyig civilben is favágók! Vagy legalábbis szorosan kötődnek az erdőhöz, a fához. Sokan közülük hivatásos fakitermelők, de akad faipari mérnök és faáruda tulajdonosa egyaránt – ám egy biztos: élve vagy halva, de a fa az úr a háznál.

Erről persze egy másik vicc jutott az eszembe: „Mi a kedvenc műsora a favágónak? – Ön dönt!” A tréfa azonban mégsem állja meg egészen a helyét: az extrém sporttá avanzsált sportfavágás során ugyanis – annak ellenére, hogy a vébén az erős férfiak csapatban négy és egyénileg hat versenyszámban is fába csapják a fejszét vagy épp csikorgatják a STIHL-fűrészeket – csak imitálják a fa kivágását és darabolását – mesél a sportág részleteiről Szeremley Csaba, a magyar válogatott vezetője. Mindegy, hogy fekszenek vagy állnak azok a nyárfahasábok, korongokat vágnak-e belőlük vagy zsebeket beékelve haladnak pallókon felfelé a versenyzők egy álló fatörzsön, itt bizony nem szép szál élő fákat terítenek földre.

A magyar STIHL Timbersports csapat 2011 februárjában alakult meg négy fővel. Az akkori csapat tagjai: Juhász István, Rittlinger Róbert, Gyapjas Norbert, Strubel József.

Csapatunk már a megalakulás évének szeptemberében megrendezett világbajnokságon is fantasztikus eredményt ért el a hollandiai Roermondban. Mindössze hat hónap felkészülési idő után, egyéni versenyben Juhász István sikeresen kvalifikált a döntőbe és a világranglistán 13. helyezést ért el – azóta is ő a magyar ranglista veretlen, négyszeres magyar bajnoka.

Világszerte kétezer sportfavágó űzi versenyszerűen e sportot, közülük azonban csak néhány, tengerentúli sportolónak adatik meg, hogy hivatásos versenyzőként vegyen részt a megmérettetéseken. Több generáción átívelő fakitermelő dinasztiák leszármazottai ők – mivel a sportfavágás több száz éves tradíció, már a XIX. században is az egymás elleni versengéssel múlatták az időt a favágók. Fejszés, fűrészes munkákban mérték össze nemcsak erejüket, hanem ügyességüket is. Az első hivatalos versenyt egyébként 1891- ben Tasmániában rendezték, ha hinni lehet az ausztrál Favágók Egyesülete feljegyzéseinek. Apropó, dinasztia! Ha csak pár éves múltra tekint is vissza a magyar Timbersports, már idehaza is működik a családi örökítő mechanizmus.

A három Bakó testvér mindegyike sportos favágó, Norbert a vébén is induló válogatott tagja, a firenzei ifjúsági vébé második helyezettje, és bátyja, András tartalékversenyzőként kíséri a válogatott csapatot.

A harmadik fivér valamelyest kilóg a sorból: ő a klasszikus favágásnak hódol versenyszerűen.

– Mi kell a sikerhez? – kérdeztem Juhász Istvánt, aki fakitermelő vállalkozása mellett az edzéseket tartja a magyar sportfavágó elit mintegy tízfős társaságának otthon, ráckevei házában.

– Sebesség, erő, technika. Külön-külön nem érnek sokat. A kezdet különösen nehéz, sok-sok edzéssel lehet csak magas szintre eljutni, eredményt elérni. Ha viszont megtanultad a technikai részét, és megvan a kellő edzettséged, akár már nyugdíjasként is könnyen megtartható az elért szint.

Ebben a sportágban – akárcsak a mesterségben is – nagyon fontos a biztonsági előírások betartása. A motorfűrészes versenyszámoknál kötelező a vágásvédelemmel ellátott lábszárvédő, a hallásvédő és a védőszemüveg viselése. A fejszés versenyszámoknál pedig előírás a sodronyos lábszárvédő használata – a lábfejet és a lábszárt védő, térdig érő vaszokni könnyű kis acélsodrony harisnya: igazán férfias darab, a visszér biztos nem türemkedik ki belőle! Megkérik az árát, egy ilyen láncos zokni 60–70 ezer forintba is kerülhet. S ha már a költségeknél tartunk, érdemes szót ejteni a szerszámokról is. Az európai nyárfára tervezett, kézi csiszolású fejszét Új-Zélandról rendelik, a háromkilós célszerszám nem olcsó, 150–200 ezer forint. Éles, mint a borotvapenge, ám könnyen csorbul, törik. A kézi fűrész tíz centiméteres fogait szintén kézzel csiszolják, mindenkinek saját testmagasságához igazítva annak méretét, bár ez a korrekció első ránézésre nincs arányban 470 ezer forintos árával.

– A favágás a második legveszélyesebb szakma a világon, csak Magyarországon évente átlagosan tíz ember hal meg munka közben. A fakitermelőket nálunk negatívan ítélik meg. Úgy néznek rájuk, mint gonosz emberekre, akik irtják az erdőt. A sportfavágásról sem tudják az emberek, hogy azt a fát visszük el és edzünk rajta, amit már nem vesz meg senki sem. Speciálisan szelektált rönk, a fa javát használják fel erre a célra, a felaprított hasábokat pedig összegyűjtik, s pellet, papír vagy prespánlemez lesz belőlük, vagy rászorulókhoz juttatják el – panaszolja Rittlinger Róbert, a magyar csapat alapító tagja. – Nyugaton teljesen másképp tekintenek rájuk. Ott az emberek tudják, ha ők nem dolgoznának, nem lenne se ágy, se ablakkeret, se koporsó. Jó lenne tudatosítani az emberekben, hogy a fakitermelés és erdőgazdálkodás azért van, hogy az erdők megmaradjanak, nem azért, hogy eltüntessék azokat.

A reggel kilenctől este hatig tartó aprítás és fűrészelés hangjai töltik be az erőt, mindenki fárad, hiába az Európa-bajnoki szintű szakszerű trenírozás és a baráti jó viszony. Martin Komarek, a Csehországból érkezett edző például a legutóbbi, június elején rendezett magyar bajnokságra nemcsak azért jött, hogy versenyezzen, hanem, hogy szurkoljon is. Tavaly szintén ő volt a díszvendég.

– A Timbersport szerte a világon olyan, mint egy nagy család. Ha csak lehet, próbálunk segíteni egymásnak. A mi sportunk ugyanis nem a pénzről szól, hanem arról, hogy minél jobb sportemberek legyünk. Derekatok? – kérdi a hétszeres Európa-bajnok és vb-ezüstérmes edző a nap végén a magyar rokonoktól.

– Egy kis Flektor jól jönne!