![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440997_auto_resized.jpg?ver1)
Kilenc év után győzelemmel kezdte NB I-es szereplését a Nyíregyháza
nemzetisport.hu
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440997_auto_resized.jpg?ver1)
Újabb program indul a szegregált, azaz leszakadt, elmaradott településrészek fejlesztésére, amelyekből 1300–1400 van az országban. Ezúttal nem az építkezés és a felújítás, hanem a közösségfejlesztés lesz a cél.
Augusztustól három programban együttesen 91 milliárd forint áll rendelkezésre – erről Czibere Károly felzárkóztatásért felelős államtitkár beszélt Sárkeresztúron, ahol szintén akad ilyen szegény sorsú közösség. Elhangzott, a szociális problémák halmozottan jelentkeznek a hátrányos helyzetű térségek lakói közt, ezért most olyan országos telepprogram indul, melybe karitatív és civil szervezeteket, egyházakat és önkormányzatokat is bevonnak. Képzésekkel és tanfolyamokkal próbálják majd elérni, hogy esélyt kapjanak a foglalkoztatásra a romatelepeken és egyéb leszakadó részeken élők. Szűréseket és a betegségmegelőzést szolgáló előadásokat is terveznek.
Korábban hasonló telepprogramot bonyolítottak például Kaposváron, ahol 4500 helybelit szólítottak meg, ők a lakóépületeiket újították fel, míg 1500-an képzéseken és fejlesztő foglalkozásokon vehettek részt. E kezdeményezések sikeréről megoszlanak a vélemények. Farkas Zsombor szociológus korábban azt nyilatkozta: a telepek felszámolására szolgáló programok dacára nő a szegregált településrészek száma az országban, s növekszik a mélyszegénységben élők száma is. Szinte semmit nem tettek ugyanis azért, hogy a hátrányos helyzetű családok foglalkoztatása és jövedelmi szintje emelkedjen – elszigetelt kísérletektől eltekintve. A szociológus szerint a telepeken élők közül kevesen tudnak kitörni a szegénység csapdájából.
nemzetisport.hu
mindmegette.hu
life.hu
vg.hu
teol.hu
origo.hu
nemzetisport.hu
origo.hu
origo.hu
mindmegette.hu
origo.hu