Lovaktól a Roburig

Hogy mekkora szükség van a szervezett mentésre, arra tragikus esetek hívták fel a figyelmet: megesett, hogy nem akadt, aki a fuldoklót kihúzza a vízből. Az első mentőegyesületet az ország akkori területén a temesvári orvosok és polgárok hozták létre. Egy évre rá, 1887-ben már Budapesten is összehívták az önkéntes mentők hivatalos gyűlését. Az ideiglenes mentőállomás 24 órás ügyelettel működött, 1890-ben költöztek aztán a Markó utcai Mentőpalotába. Az első időkben ló vontatta mentőkocsikkal dolgoztak, de az 1900-as évek elején már gépjárművel száguldottak a betegekért, sérültekért.

Szemlőhegyi Kresz Géza doktor, aki életműve elismeréséül kapta nemesi címét, nem csupán arról ismert, hogy a korcsolyázás elkötelezett híveként javasolta a Pesti Korcsolyázó Egylet megalapítását 1869-ben. A haláláról hírt adó lap így írt 1901 tavaszán: „1887. május 10-én az ő kezdeményezésére alakult meg a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület (BÖME), melynek első igazgatói posztját is ő töltötte be. A Mentő Egyletnek nagy szerepe volt az 1892- es budapesti kolerajárvány felszámolásában. Ugyanebben az évben egy mentőmúzeum felállítását kezdeményezte.”

A róla elnevezett múzeum máig hivatásának tartja, hogy bemutassa a szervezett mentés tárgyi eszközeit és dokumentumait. Emléket állítanak az 1956-os forradalomban hősiesen helytállt kollégáknak is, akik a Mentőpalota légoltalmi pincéiben ideiglenes kórházat rendeztek be, s ott ápolták a sebesülteket.

A BÖME tagjai fontosnak tartották, hogy az elsősegélynyújtás ismereteit megosszák: nem csupán a csendőröket, tűzoltókat, de a házmestereket és a fürdősöket is tanfolyamon oktatták. Ott képezték ki az elsüllyedt Titanic utasait példás szakszerűséggel mentő hajóorvost, Lengyel Árpádot is.

Az immár országos intézmény, az Országos Mentőszolgálat 1948-ban jött létre, ezzel államosították a mentést. Hamarosan történelmet írtak: 1954-ben a világon elsőként Budapesten indították el a kórház kinyújtott karjaként emlegetett rohamkocsi- szolgálatot, az öttagú orvoscsoport az intenzív betegellátást alkalmazhatta.

Az 1960-as években az NDK-ban gyártott roham Roburok színesítették az utcaképet – egy ilyen felújított darab most múzeumi látványosság.

Borzalmas tűzesetet éltek át a fővárosiak 1903 augusztusában, amikor leégett a Párisi Áruház. A mentősök az emeletről a ponyvára ugrált sebesülteket kórházba szállították, de sokan vesztették az életüket. Máskor a Dunából mentették a vásárra induló asszonyokat: 1905 őszén egy vontatóhajó és egy gyümölcsös bárka ütközött össze, és a kofák a folyóba estek.

Sok teendőjük akadt 1920 telén, amikor tombolt a spanyolnáthajárvány, s a betegeket a járványkórházba kellett vinni. „Vasárnapon a mentők olyan forgalmat bonyolítottak le, amilyenre hosszú idő óta nem volt példa” – szólt a hír 1924 nyarán: a rákoskeresztúri temető előtt villamosra várakozók tömegébe az autótülköléstől megbokrosodott lovak rohantak bele. Az éjjeli ügyelet sem volt békés: egyszer egy elvált nőhöz hívták őket, aki azért lőtte mellbe magát, mert nem tudta kifizetni a tavaszi kosztümjét. 1940 telén egy fiatal pesti dizőz az átmulatott éjszaka után kiugrott a New York kávéház félemeleti ablakából – néhány perc múlva megérkeztek a mentők, hogy hordágyra tegyék az üvegszilánkoktól összevagdosott leányt.