Húsban van az üzlet - Riportunk képgalériával

Nagyjából ötezer hektárnyi terület a Harangod Mag Kft. és a hozzá kacsolódó másik öt-hat cég birodalma. Régen szövetkezet működött itt, abból lett részben a Megyaszó Mag Kft., mely mostanság vette fel az itt végigcsordogáló patak nevét. A Harangod központi szerepet játszik már vagy tíz éve. Az olaszországi toscanai vidéket idéző dombok között három víztározó bújik meg, ide nyomják fel a közeli Hernád folyóból szivattyúkkal a vizet, majd a Harangod patak vezeti egyik tározóból a másikba. Összesen 600 ezer köbméternyi víz áll rendelkezésre, s szolgálja az öntözést.

– Most pályáztunk a negyedik tározóra, ami ott lesz, s ha sikerül, a mostani 600 helyett ezer hektárt tudunk öntözni – mutat vendéglátónk a Megyaszó feletti területekre, majd az onnan alánk kanyarodó völgyre. Dombtetőn állunk, ellátunk körben a kilométereken át húzódó kukoricásra, tökösre, valami káposztafélével borított földre meg a már üres tarlókra. A kétféle tököt, a rég betakarított zöldborsót, fejteni való babot egy hűtőipari vállalkozás vette át, de egyelőre maradt egy adag a túlérett spárgatökből. Legurulunk az autóval a völgybe, bele a térdig sem érő patakba, majd nagy ívben balra.

– Nem kell megijedni, a patakmedernek ezt a szakaszát kibetonoztuk néhány méteren, így áthajthatunk a túlpartra, a másik földekhez vezető útra – nyugtat Sárossy, aki már azt nézi, miként fordul ki éppen elénk egy nagy kombájn. Törik a csemegekukoricát: a cső a kombájn vontatta óriási konténerbe kerül egy futószalagon. Ha megtelt, levegőbe emeli saját hidraulikája, kicsit megdől 6-8 méter magasban az óriási vastartály, és egy mozdulattal a kamion pótkocsijába ürít. Egy perc, és már fordul is a betakarítógép az új sorokra. Ez így megy már napok óta, s kitart egy hétig: az idén 400 hektárt vetettek be szuperédes tengerivel, melyet a konzerv- és hűtőipar vesz át. Hektáronként átlagban 20 tonna termett, ami elfogadható szint. Az ár is, így biztosan nyereséget hoz.

Ahogy a másik 200 hektár is, melyet öntözni tudnak. Egy nagyjából 10 hektáros brokkoli- és karfioltáblánál állunk meg, éppen elénk fordul a végtelenségbe nyúló óriási öntözőberendezés. Tíz ilyen dolgozik a földeken: egy okostelefonról is lehet irányítani őket, műholdas, GPS-navigáció van beépítve, így egész évben ugyanazon a nyomvonalon haladnak a berendezés kerekei, minimális a taposási kár.

Az öntözés sokat hoz a konyhára, megváltoztatta az életet. Nemcsak a szántóföld, de a 225 hektárnyi ültetvény jó része is öntözhető. Így a 50-50 hektár alma és körte, a 35 intenzív művelésmódú kajszi, a 20 hektár cseresznye, az 5-5 hektár meggy és szilva is – tudjuk meg Gecső Gyulától, a cégcsoporthoz tartozó Golop Kert Szövetkezet kertészeti ágazatvezetőjétől. Terepjárója magáért beszél, mindenhol anyacsavar, hollander, csőfogó, csapok, műanyag csatlakozások – látszik, hogy nemcsak az embereknek dirigál, de ha kell, gyorsjavítást is végez az öntözőrendszeren.

– Most a körtésbe megyünk, ott láthatnak napszámost is eleget. Hála Istennek, a mai brigád összejött, nem kell késni a vilmos szüretével – jelzi a mai magyar agrárjelen egyik legfőbb problémáját kalauzunk.

Közben jéghálóval védett, intenzív almás mellett haladunk. A fák roskadoznak, legalábbis a laikus újságíró szeme ezt látja.

– Fánként 20 kilós termést engedünk. Hektáronként 2500–2900 fa található, csepegtető öntözés, támrendszer, jégháló. Több millió forint egy hektár telepítési költsége. Csak a csemetéért fizetünk 5–8 eurót az olasz partnerünknek! De a szakmai kihívásoknak könnyebb megfelelni ma már, mint a munkaszervezési problémákat megoldani.

Alacsony, alig két-három méteres, kordonos, inkább körtesövények, mintsem fák mellett állunk meg. Kicsi traktorok húznak kicsi kocsikat, melyeken műanyag konténerekbe gyűlik a körte. Két – 10–15 fős – brigád sürgölődik.

– Ma megvagyunk. Hogy holnap ki tudunk-e állítani három brigádot, még nem tudom – válaszolja kérdésünkre az ágazatvezető, akit arról is faggattunk, hogy mi pénzért dolgoznak a napszámosok. – Ha nincs nagyon meleg, akkor napi kilenc órát dolgozunk. Mindenki be van jelentve természetesen, s egy hónap alatt 80–100 ezer forintot tudnak keresni. A baj az, hogy nem mindig tudnak jönni. A legtöbben közmunkások, nekik csupán havi másfél nap szabadságuk van, meg a hétvége. Akkor jönnek is hozzánk, máskor nem tudnak. A csúcsidőszakban érezzük, hogy a közmunka elveszi előlünk a munkaerőt. Ezen valahogy változtatni kellene, akár úgy is, hogy a közmunkásokat kiközvetíthetnék az ezt kérő agrárvállalkozásoknak. Ez égető probléma a tavaszi metszéskor is. És az is, hogy segélyosztás vagy a közmunkásfizetés után napokig nem jön senki dolgozni. A kicsiny jövedelemből napokig jól élnek, aztán megint jön az éhkopp. Talán jobb lenne számukra akár úgy is beosztani a pénzt, hogy heti bérfizetést vezetnének be.

Golopon a körte nem marad a fákon: a konténerekkel megrakott vontatók Bekecsre tartanak, ott van a termelői értékesítő szervezet (tész) hűtőraktára. Ezen keresztül értékesítik a megtermelt gyümölcsöt.

– Már ha éppen nem happolja el valaki előlük az üzletet, mert sokszor akad, aki alánk ígér ahelyett, hogy velünk összefogna! Ez az egyik legnagyobb baj az országban. Főként, ha kisebb termelőkről beszélünk – a témát újra a Harangod Mag Kft. központi irodájában Sárossy Ferenccel járjuk körül. – Elég nagyok vagyunk, rengeteg lábon állunk, a növényvédős, vetőmagos, műtrágyás, mezőgépes cégek ide jönnek hozzánk tárgyalni, és jó árakat érünk el. A kisebb gazdálkodók önmagukban erre képtelenek. Holott nincs jobb az integrációnál, amikor egy terményt akár a boltokig elérő szervezeten belül állítják elő, dolgozzák fel és értékesítik. Így egy kézben marad a haszon, aminek döntő hányada most éppen a kereskedelemben csapódik le.

Sárossy most azon dolgozik, hogy ezt a kereskedelmi lábat is kidolgozza, mégpedig a húságazata részére. Eddig csak a növényekről volt szó, holott a legtöbb terület éppen az állattenyésztést szolgálja. Az az 1600– 1800 hektár is, amelyen gabonát állítanak elő. Most 800 hektár búzát arattak, de a jövőben ezt visszaszorítják önellátási szintre. A búza ugyanis egyre kevésbé éri meg, még akkor sem, ha az idén is sikerült akkora hozamot elérni, hogy nem lett veszteséges a termelés.

– Minek foglalkozzunk olyan növénnyel, amiben nincs elég pénz? Van sok kultúra, amelyet öntözve sokkal nagyobb hasznot érünk el. Ráadásul itt több munkáskéznek is tudunk munkát adni, hiszen a 200 állandó foglalkoztatott mellett 100–140 napszámost is alkalmazunk. Ha a terveim bejönnek, akkor több állatot tartunk, és azok feldolgozásához is kell ember. Mert úgy néz ki, hogy azok a szőrös, sáros, csámcsogó disznók, amelyeket jobbra is, balra is látunk, bizony egyre többen lesznek. Már csak azért is, mert német, kanadai, spanyol, francia, de mongol érdeklődő is vinné az itt nevelt és a tavaly kibővített vágó-feldolgozó üzemben elkészült mangalicák húsát, szalámiját. Meg a szürke marhát, a charolais és a limousin húsmarhákat. Hála Istennek, volt annyi eszünk – és borzasztó, hogy ezt mondom, de ez az igazság –, hogy felhagytunk a tejtermeléssel. Az istállókat elfoglalták a mangalicák – most 300–350 kocával és 2500–3000 hízóval dolgozunk –, és a körötte lévő területet egyszerű kerítésekkel nagyobb kifutókra osztottuk, ezeken élnek az egyes kocaháremek egyegy kannal, illetve a hízók is.

Több száz négyzetméteres egy karám, árnyékot adó fedél, dagonya, önetetők és önitatók. Tényleg extenzív körülmények! Az út szélén tök, többmázsás kupacokba rakva. Imádják a mangalicák, a gazdasági abrakhoz csak hozzá-hozzányúlnak. Így vált hasznossá a hűtőipari cég által át nem vett, túlérett spárgatök. A több lábon állás előnyeként.

– A fiaztató és malacnevelő istállókat fel akarjuk újítani. A hízók és a vemhes kocák, kanok a szabad kifutókon maradnak, de a tenyésztési és malacnevelési részt korszerűsíteni kell. Eredményeinken csak így tudunk javítani, az állománybővítés alapja is ez. Már ha az említett sok érdeklődésből tényleg sikerül üzletet csinálni – sorolja a terveket Sárossy Ferenc, aki a cégen belül a stratéga szerepét tölti be. – Hosszú távon én spekulálok, már csak azért is, mert meghatározó a vállalkozásokban családom tulajdoni részesedése.

Most a húsban van az igazi üzlet, főként, ha maguk adják el a termékeiket. A szalámi és füstölt áru mellett nagyobb tételben serrano sonkaféleséget is előállítanának, illetve darabolt húsokat, félsertéseket is értékesítenének. Ehhez kell egy új vágóhíd is – halljuk a következő terveket már a megyaszói Harangod Völgy Húsüzem kapujában.

Kellemes füstölt szalámi és szalonna illata fogad: feltárulnak az érlelőkamrák. Több tonna, 13-féle ízesítésű mangalica- és szürkemarha-szalámi lóg előttünk. Meg szalonnák, tarják, lapockák, császárhúsok. Egy másik terem csak egy gépet szolgál – az előírások szerint itt csak zsírt lehet sütni meg hurkát abálni. Külön terem minden munkafolyamatra. Így érünk a vágóhídi részhez, ahol mangalicák végzik be sorsukat. Az első kábítástól és késszúrástól számított 10-12 percen belül már a Nébih húsellenőre előtt lógnak a féldisznók, aztán a hűtőkamrákba kerülnek. Ahogy az itt vágott marhák is.

– A recepteket mi találjuk ki, dolgozóink tesztelik, illetve a vásárlók is, mert már féltucatnyi saját boltunk van – büszkélkedik vendéglátónk, aki szerint a szürke marhát csak így érdemes tartani. Mármint, ha vágóhídja is van hozzá az embernek, meg szalámireceptje is. Máskülönben a lassan növő, sok húst nem adó jószág csak vinné a pénzt. Az a baj, hogy az őshonos szürkét a szarva állása alapján szelektálják. Az, hogy kis túlzással csak levegő van a szarva és a farka közt, senkit nem érdekel… A húsa viszont tényleg különleges, csak el kell tudni adni, illetve készíteni.

– Mennyi pénzből lehet ilyen birodalmat kiépíteni? – szegeztük a kérdést vendéglátónknak a nap végén.

– Az uniós és állami támogatás mellé a saját tőkénket is oda kell tenni. Nyereségesek vagyunk, és amire csak tudunk, pályázunk. Nagyjából 70 százalékos sikerrel. Minden kormányzat alatt pályáztunk, a szocialisták alatt is nyertünk; köztudottan jobboldali szemléletű embernek tartom magam. Utakat építettünk a területeinken, 2000-től fejlesztettük folyamatosan az öntözést, tavaly adtuk át a húsüzemet, folyamatosan pályáztunk az ültetvénykorszerűsítési támogatásokra. Semmi különöset nem csináltunk: rendre kitaláltuk, hogy mit akarunk 10–15 év múlva. Nagy része bejött, és remélem, a következő években is így lesz.

O. HORVÁTH GYÖRGY
RIPORTJA

KÁLLAI MÁRTON
FELVÉTELEI