Nem halálmadár - Vijjogó egérvadász

Zömmel állattartó épületek tetőterében, padlásokon költ, ám a tanyák számának csökkenése és az állattartás nagyüzemivé válása miatt élőhelye erősen szűkül, hiszen a modern gazdasági épületekben nem tud fészket rakni. Szerencse, hogy a számára készített speciális költőládákat elfogadja, így ezek kihelyezésével javítható a helyzete. Ami nem túlságosan rózsás, mert állománya csökkenő irányt mutat. Ezért is szorul fokozott védelemre, természetvédelmi értéke 100 ezer forint.

Vadászterületét a költőhelye közelében jelöli ki, és rendszerint élete végéig ott is marad. Tavasszal költ, fészekhelyül csupasz üreget vagy faodút választ, ide érkezik a 3-5 tojás. Csak a tojó kotlik, miközben a hím eteti.

A fiókák jó hónapig lakják a fészket, aztán kirepülnek. A területhűség az utódokat is jellemzi: az önállósult fiókák sem mennek nagyon messzire a születésük helyétől.

A kuvik fő tápláléka az egér és a veréb, de az alkonyati órákban szívesen vadászik rovarokra is. Emellett nem veti meg a kisebb gyíkokat, békákat sem. Röpte hullámzó, a harkályéhoz hasonló, hangja nem túl erős vijjogás.


NEM HALÁLMADÁR.
Ősi babonás hiedelem akasztotta a kuvikra a halálmadár jelzőt, mer éjjel odaszállt arra az ablakra, ahol fény világított: például azért, mert halálos beteg volt a szobában. Ám a szegény kuvik nem a haldoklót lesni jött, hanem a rovarokért, amelyek ott szálldostak az ablak világító fényében.